Bulvár-celeb

2022.10.26. 10:26

Letiltották az örökösei Dobos Attila fiókban maradt dalait

Hiába vannak meg a kéziratok a fiókban és bízta rá névlegesen a szellemi örökségét egykori párjára a táncdalénekes, Dobos Attila családja nem segít Erzsónak, hogy bejegyeztethesse a szerző nevére a dalokat.

Dobos Attila A legendás dalszerzőnek olyan slágereket köszönhetünk, mint a "Mama" vagy az "Isten véled édes Piroskám"

Forrás: Bors archív

Két dalszöveg is vár Dobos Attila szerelménél, hogy megzenésítve a nagyközönség is hallhassa, de a család nem szeretné, ha ezek megjelennének – írja a Bors.

Életben tartja az emlékét

Nemrég számoltunk be arról, hogy Dobos Attila egykori szerelme, Hatvaniné Erzsó kiadott egy emlékalbumot, amelyen a dalszerző számait ő adja elő. Erzsónak nem titkolt szándéka kedvese emlékének és munkásságának ápolása. A dalok feléneklése hatalmas kihívás volt számára, mert a gyász okozta sebeket feltépte.

– Tizenhat dalt énekeltem fel az albumra. Most is összeszorul a szívem, amikor az én drágámra gondolok. Lelkileg nagyon megérintett a felvétel. Szerettem volna, ha Attila látja és hallja ezt. 

A mai napig azt érzem, hogy rengetegen szeretik őt. Én is kapok ebből, amikor az ő dalaival fellépek. Sokszor elmerengek azon, mennyire jó lenne együtt elénekelni ezeket és közösen járni előadásokra. Ezek a gondolatok mindig boldoggá tesznek – mondta korábban lapunknak.

Forrás: Bors-archív

Fiókban kell maradnia

Dobos Attila halála után pár dalt még ráhagyott egykori párjára, amit nem tudott már életében kiadatni. A lírai dalokat szerette volna kedvesével, Erzsóval felénekeltetni, de sajnos a dalszerző betegsége miatt nem volt már rá lehetőség. Az énekesnő azért szerette volna ezeket bejegyeztetni a szerzői jogvédő hivatalnál, hogy továbbvigye az ő drágája emlékét. Ám egy, a családhoz közel álló ismerős elmondta, hogy nem szeretnék bejegyeztetni ezeket a műveket.

 

A család és gyerekek határozottan kijelentették, hogy nem szeretnék, ha kiadnák ezeket a szerzeményeket. Úgy hallottam, hogy Erzsó teljesíti a rokonok kívánságát, hogy elkerülje a konfliktust és tiszteletben tartsa a kívánságukat

 

– mondta az ismerős.
Információnk szerint a családot meg is kereste Erzsó, és neki is kijelentették, hogy nem szerettek volna a lejelentéssel foglalkozni. Ezért Dobos egykori kedvese nem is próbálta meg a levédést, hogy így elkerülje a rossz kapcsolatot a hozzátartozókkal. Ennek hiánya miatt azonban az albumra se kerülhetett fel az a két soha nem hallott szerzemény.

Halott szerzőtől bárki nem védethet le új dalt

Ha a család bele is kezdene a dal levédésébe, akkor sem lenne egyszerű – mondta lapunk megkeresésére Dred Bíró Zsolt, az Artisjus Jogvédő Iroda szerzői bizottságának elnöke, és részletezte, hogy miért nem teljesülhet a zeneszerző kívánsága.

– Gyakorlatilag csak az alkotó és az örökösök, jogutódok jegyezhetik be a még meg nem jelentetett dalokat. Egy A/4-es lapra írt szerzeményre bárki mondhatja, hogy az ennek és annak az alkotónak a dala. 

 

Mivel egy halott személy nem tud újat alkotni, ezért csak egy bonyolult jogi procedúra során lehet bizonyítani az alkotás eredetét. Ilyenkor a bíróság tanúkat, dokumentumokat kér a bizonyításhoz és szakértőket is bevon, hogy legyen egy biztos határozat 

 

– mondta Bíró Zsolt. Hozzátette: – A már lejelentett dalok értékesítéséből természetesen a jogörökös is részesül. Egy stúdió- vagy videófelvétel esetében kicsit másabb a helyzet. Ott bizonyítható a szerző kiléte és a tulajdonjog is. Ezért fordulhatnak elő olyan esetek például, mint amikor Freddie Mercury soha nem hallott dala megjelenhetett.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!