Gazdaság

2012.08.17. 19:19

Szüretelik a cserszegit

A szokásostól eltérően sokkal hamarabb kezdődött az idei szüret.

Szentirmay Tamás

Ilyen korán még soha sem szedtük a szőlőt - mondja Bársony Sándor tiszaalpári gazda. Mintegy másfél, két héttel hamarabb kellett hozzákezdeni. A növény próbál megszabadulni a terhétől a szárazság miatt, éppen ezért muszáj szedni, mert jobb már nem lesz. Ha később szednénk, akkor szétégnének a savak. Jelenleg tizenhét fokos a cserszegi fűszeres. Természetesen amennyiben később szüretelnénk, akkor el tudná érni ez a fajta a 18-20 fokot is, de akkor már a belőle készült bor savtartalma nem lenne megfelelő.

A fiatal szőlősgazda tanult ács szakmáját hagyta ott a szőlőtermesztésért. Jelenleg tizennyolc hektáron gazdálkodik. Három éve már kombájnnal szüretel. A kombájn, amit saját maga vezet, úgynevezett szinuszos mozgást végez, így rázza le a szőlőszemeket a fürtről. Ez viszont azt jelenti, hogy a darálógépnek nem kell külön választania a kocsányt a bogyótól. A gép után azért átnézik még a tőkéket, hogy ne maradjon egyetlen fürt se el.

Bársony Sándor azt remélte, hogy kilencven mázsát tud majd hektáronként leszüretelni, de úgy tűnik, hogy még hetven sem lesz. Ez jóval az átlag alatt van. Persze ez még viszonylag jó termésnek számít, mert a megye egyes részein vannak olyan területek, ahol a húsz mázsát sem fogja elérni az egy hektárról leszedett szőlő. Az árat viszonylag elfogadhatónak tartja, mert a korábbi évektől eltérően, most százhúsz forintot fizet kilójáért a felvásárló, és egy héten belül zsebében érezheti a pénzt.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Bársony Sándor tiszaalpári gazda három éve kombájnnal szüretel, amit saját maga vezet
[/caption] 

Szentirmay Tamás Bársony Sándor tiszaalpári gazda három éve kombájnnal szüretel, amit saját maga vezet -->

Címkék#Tiszaalpár

Ezek is érdekelhetik