Gazdaság

2011.12.07. 21:13

Nem másodrendű a tanyán élő polgár sem

Több mint 110 millió forint támogatásban részesültek Kiskunfélegyháza és a környező települések a Vidékfejlesztési Minisztérium Tanyafejlesztési Programjának keretében.

Vajda Piroska

Hazánkban több mint háromszázezer ember él tanyán. Életkörülményeknek javítását szolgálja a tanyafejlesztési program, melyre őstermelők, családi gazdálkodók, önkormányzatok, kistérségi társulások és tanyagondnoki szervezetek pályázhattak. Kiskunfélegyháza és a környező települések a 930 millió forintos keretből 110 millió forint támogatásban részesültek – tájékoztatta a Petőfi Népét Kapus Krisztián, a térség országgyűlési képviselője.

Elmondta, a program kiemelt célja, a tanyarendszer megújítása, valamint az ott élők helyzetének, gazdálkodásának támogatása. A honatya hangsúlyozta: a tanyás térségben élő emberek sem lehetnek másodrangú állampolgárok, ezért biztosítani kell az infrastruktúra fejlesztését, lehetőségek szerint könnyebbé, komfortosabbá kell tenni a tanyasi emberek életét. Kapus szerint, a tanyafejlesztési program fellendülést, fejlődést hozhat a tanyás térségek számára. Ugyanakkor fontos feladatnak tartja, a tanyák földrajzi, építészeti, nyelvi, néprajzi és tájképi sajátosságainak megőrzését is. Megtudtuk, a települési és térségi fejlesztéseknél a beruházás teljes költségének kilencven százalékát, míg a tanyagazdaságok fejlesztésénél hetvenöt százalékát biztosítják állami forrásból.

A tanyaprogram-pályázat rossz állapotú utak felújítását, az ehhez szükséges gépek beszerzését, tanyasi termékek piacra jutását, állatállomány gyarapítását, regionális tanyafejlesztési programok kidolgozását, vetőmag- és gyümölcsfabeszerzést, tanyák energia- és ivóvízellátásának javítását, tanyagondnoki szolgálat fejlesztését, valamint a gazdálkodáshoz szükséges eszközök, épületek korszerűsítését támogatja.  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!