2020.01.30. 14:05
Csodálja meg a világ legszebb tavait!
Ha máshogy nem, legalább képzeletben.
Forrás: Shutterstock
Számos csodálatos állóvíz található az országhatárhoz közel és attól távol, a Vasárnap Reggel című hétvégi magazin összeállításának köszönhetően most képzeletben mi is útra kelhetünk.
Képeslapra vele!
A kanadai Banff Nemzeti Parkban nagyjából 1800 méter magasan fekszik a Moraine-tó, amelyet a festői Sziklás-hegység vesz körbe. Az innen lezúduló hóval együtt apró kőtörmelék is kerül a vízbe, ettől válik az kékeszöld árnyalatúvá. A környék népszerű túrázóhely, de a lenyűgöző látvány miatt a fotósok is előszeretettel látogatják. Mára ikonikussá vált a tó képe, szívesen használják számítógépes rendszerek háttérképeként, és az 1969–79-es kiadású helyi húszdolláros hátoldalán is ez szerepelt.
![](https://cdn.baon.hu/2021/12/abK_UvND-vLDGLMIjnkdDmDvJ2Oxkis-FQYJeZx4A8o/fill/2000/1335/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VmNzQ0Yzk5MjAxZTQyMGVhZTM0Njg1ZDNlYmQ0MGU3.jpg)
Fotó: Shutterstock
Loch Ness dublőre
Új-Zéland leghosszabban elnyúló állóvize a Wakatipu-tó. A helyi népcsoportnak, a maoriknak természetesen több legendájuk is született arról, hogy miként alakult ki. Az egyik szerint egy fiatal megmentette a szerelmét a tó helyén élő óriástól, majd tűzzel pusztította el a szörnyet. A felszabadult meleg miatt a környező hegyekben elolvadt a hó, és a víz összegyűlt az óriás korábbi fekhelyén, vagyis a tó medrében. A helyhez más fiktív lény is köthető: az Én kicsi szörnyem – A mélység legendája című 2007-es film legtöbb jelenetét ennél a tónál vették fel, pedig a történet a vásznon a skóciai Loch Nessnél játszódik.
![](https://cdn.baon.hu/2021/12/6ixuq4Ch1itGatPB-QnPFHfxvJF3DS4GhIrDd2YcJ4k/fill/2000/1122/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I3MmYwZWVhMTZiNDQwY2NiODJlNzkzZDhmM2Y1MzU1.jpg)
Fotó: Shutterstock
Piros madarak a piros tóban
A Laguna Colorada, azaz a Vörös-tó sekély állóvíz, amely hemzseg a flamingóktól. A Bolíviában található látványosságnak nem csak a madarai vörösek, maga a víz is barnás árnyalatú a benne élő algáktól. Az élénk színt az itt lerakódott bórax (a bórsav nátriummal alkotott sója) árnyalja, ezért összességében pirosasnak látja az ember. A Sur Lípez tartományban található természeti csodának „testvérei” is vannak a környéken: a Laguna Verde és a Laguna Blanca, amelyek élénkzöld és fehér színekben pompáznak.
![](https://cdn.baon.hu/2021/12/Hps0y3f34d_MulrBDobsmQ5eFIKeMKHP5RJA7oS4LQU/fill/2000/1358/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ4ZjFhZDc1MDdjMTRlZTE4NjFmMDdiODI1NWNjZWI0.jpg)
Fotó: Shutterstock
Zengő jég
A Bajkál-tavat tartják a világon a legöregebbnek, hiszen óvatos becslések szerint is több tízmillió éves. Amikor a felszíne befagy, a jég akár két méter vastag is lehet. Az évtized elején szibériai zenészek felismerték az ebben rejlő lehetőséget, és a jég különböző részein dobolva változatos szólamokra bírták a fagyott vizet. A tavat körülvevő falvakban felejthetetlen élmények várják a turistákat a téli időszakban, ilyenkor például kipróbálhatják, hogy milyen egy szibériai huskyk vontatta kutyaszánon utazni.
![](https://cdn.baon.hu/2021/12/NYZZwX9U3ECuTPVH-A7bv5MXgVKR7CV5OUceLjxbwT4/fill/2000/1334/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0NjFiYmQ5YjI0NjQ1MGQ5YmI5MzM1MDA1M2RhYWQ2.jpg)
Fotó: Shutterstock
Közeli csoda
Horvátország egyik legszebb és legkülönlegesebb látnivalója a Plitvicei Nemzeti Park, tele lélegzetelállító tavakkal. Nem véletlen, hogy az UNESCO világörökségi listáján is szerepel a hely. A Dinári-hegységben található, csodálatos területen a látogatókat tizenhat tó várja, amelyeket nagyjából kétszáz vízesés köt össze. És akkor még nem beszéltünk a karsztbarlangokról és a hihetetlenül gazdag növény- és állatvilágról. Itt bizony megéri sétálni egyet, vagy jobb idő esetén biciklire pattanni.
![](https://cdn.baon.hu/2021/12/RTA7dFKZ_M3GNUZlEr9asWruLEvxedbttpNizyXDxj8/fill/2000/1334/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY2M2VlNjZjZDE4NzRiMDFiMWM2NGQ2NGU0MjFmZmE5.jpg)
Fotó: Shutterstock
Templom a szigeten
Szlovénia különleges ékszerdoboza a varázslatos Bled városa. Kihagyhatatlan élmény a helyi tó és az annak közepén található kis sziget. A Bledi-tó az ország második legnagyobb állóvize a Júlia-Alpokban. Különlegessége, hogy gleccserek formálták és morénák veszik körül. A tavon található kis szigetre a híres pletnákkal hajózhat át. Ezek olyan csónakok, amelyeket a helyiek készítenek, és csak itt használják. A 99 kőlépcsőn feljutva megcsodálhatja a sziget leghíresebb jelképét, a Mária mennybemeneteléről elnevezett templomot. Ha már itt van, ne felejtse el meghúzni a legendás, „kívánságot teljesítő” harangot!
![](https://cdn.baon.hu/2021/12/YvMyQm7F9-r9ed4S0ASRBDFi77xiPSJeER2tmzNXolk/fill/2560/1707/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U2MmE1YzQxNzg4YjQ5NGRhMTBlMzMxZjZmM2YzYmJl.jpg)
Fotó: Shutterstock
Borítóképünkön a kanadai Moraine-tó látható