Népszerű családi célpont

2021.12.31. 10:00

Harmincadik évfordulóját ünnepli a ferihegyi Aeropark Repülőmúzeum

A ferihegyi Aeropark Repülőmúzeum 1991-ben nyitotta meg kapuit. A kiállítóhely alapjait már az 1970- es évek második felében letették a repülőtéri szakemberek, miután világossá vált, hogy a Malév a következő időszakban több repülőgépét, köztük Il-18-asokat és Tu-134-eseket is kivonja a forgalomból. A Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság és a Közlekedési Múzeum közreműködésével létre jött repülőskanzent végül a 2-es Terminál közelében alakították ki.

A Légközlekedési Kulturális Központ 2013 óta üzemelteti és fejleszti az Aeroparkot, amely mára az ország egyik leglátogatottabb múzeuma lett, évente mintegy 70 ezer látogatót fogad. A helyszínen jelenleg 13 légijármű mutatja be a magyar polgári repülés múltját 1946-tól a kétezres évek elejéig. Ezek mellett számtalan különleges repülőtéri földi jármű is megtekinthető és kipróbálható, a hatalmas tűzoltóautótól kezdve a repülőgép-vontatón át az előteres Zsiguliig vagy Wartburgig. A látogatók nemcsak a múltba kóstolhatnak bele, hanem a jelenbe is, hiszen az Aribus A320neo szimulátorban abból kapnak ízelítőt a vendégek, hogyan dolgoznak a pilóták napjaink egyik lemodernebb repülőgépén.

A közlemény kitér arra is, hogy az Aeropark egyik legnépszerűbb állandó programja a reptérlátogatás, melyen muzeális Malév Ikarus autóbuszokkal viszik be a látogatókat a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kulisszái mögé. Évente átlagosan 30 ezer látogató ismerheti meg Ferihegy titkait, a reptérlátogatás pedig 2022-től már Debreceni Nemzetközi Repülőtéren is elérhető lesz – olvasható a közleményben.

Borítókép: IL-14-es utasszállító repülőgép az Aeroparkban / Ripost / Sulyok László

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!