2023.08.21. 20:14
Halász Bencének vannak még álmai, többek közt az olimpia is
A budapesti atlétikai világbajnokság egyik nagy napja volt a vasárnap: nemzeti ünnepünkön rendezték a férfi kalapácsvetés döntőjét, ahol kiskunhalasi kötődésű Halász Bencéért szoríthattunk. Halász nem okozott csalódást, bronzérmes lett, és nem sokkal a verseny után megígérte, bulizni megy.
A bronzérmes Halász Bence a férfi kalapácsvetés eredményhirdetésén a budapesti atlétikai világbajnokságon a Nemzeti Atlétikai Központban
Fotó: Derencsényi István / MTI
Ünnepélyes körülmények között, több ezer szurkoló vastapsa mellett vette át bronzérmét hétfőn Halász Bence, aki vasárnap este lett harmadik férfi kalapácsvetésben a budapesti atlétikai világbajnokságon.
Halász Bence a Ripost kérdésére elárulta, hatalmas ünneplést csapott, főleg azokkal, akik fontosan voltak számára. A bronzérmes kalapácsvető hozzátette, szépen csillog számára a bronzérem.
– Hát, volt egy kicsi, s aki fontos a számomra, az mindenki velem ünnepelt. Felszabadultan, jól éreztem magam. Verseny közben benne volt a levegőben, hogy ez az érem még fényesebb is lehet, hiszen sokáig az élen álltam, de a kalapácsvetés már csak ilyen, az utolsó pillanatokban is centik dönthetnek. Nem vagyok elégedetlen, sőt, csalódott sem. Azt terveztem, hogy a dobásaim nyolcvan körüliek legyenek, ezek sikerültek – mondta Halász Bence.
A verseny során Halász több dobását is vizsgálták, illetve óvták, ám ez végül utólag nem befolyásolta a bronzérmét. Tudott a fejleményekről, amik természetesen meg is zavarták némileg.
– Sajnos, tudtam róla, kicsit meg is zavart. Nem is értettem, hogy az első dobásom kapcsán mit óvtak, bár kétségtelen, a cipőm orra hozzáért a dobókör széléhez, végül elutasították az óvást. Aztán a harmadikat elvették, de nem ezen múlott, mert ha azt megadják, akkor is bronzérmes vagyok – tette hozzá Halász.
A bronzérmes kalapácsvető hozzátette, nyomás helyett inkább az örömszerzés hajtotta, és a verseny végeztével is szeretne részese maradni a vb-hangulatnak.
– Nem nyomasztott, sőt, éppen az ellenkezőjét éreztem. Augusztus huszadikán szerettem volna minden magyar embernek örömöt szerezni. Így aztán nem izgultam túl, inkább a gyilkos ösztön ülhetett ki az arcomra.
Itt maradok a vébén, szurkolok a többi magyar versenyzőnek. De már ma megkezdem a felkészülést jövő évi római Eb-re, és utána pedig a párizsi olimpiára fókuszálok. Vannak még álmaim
– zárta gondolatait.
A budapesti atlétikai világbajnoksággal kapcsolatos cikkeinket itt olvashatja.