2024.05.01. 19:02
Sportmajális Kiskőrösön: kitüntették a legjobb sportolókat és a felkészítőiket – galériával, videóval
Immár tradíció, hogy május 1-jén sportünnepet rendeznek Kiskőrösön. Így történt ez szerda délelőtt is, amikor a város közönségét a helyi szabadidőközpontba várták a sportegyesületek tagjai és a település elöljárósága.
Még tavaly Filus Tibor – az önkormányzat sport- és kulturális bizottságának elnöke – az újjáépített sportpálya avatója előtt javasolta Kiskőrös vezetésének, hogy a sportmajális keretében adományozzon a város vezetése Év sportolója címet azoknak, akikre büszkék lehetnek a városban, hiszen Kiskőrösön közel 1300 olyan személy van, akik valamilyen sportegyesület tagjai. A rendezvény pedig jó alkalmat teremt ahhoz, hogy találkozót adjanak egymásnak egyszer egy évben a helyi sportegyesületek tagjai, akik legjobban teljesítőit a közönség előtt a város vezetősége kitünteti.
Az idei eseményre kitelepült a rendőrség, sőt, a tűzoltóság is, hogy a legkisebbek is megismerkedjenek velük. Szerda délelőtt Kiskőrös Város Fúvószenekarának térzenei minikoncertjével indult a program, a hangulatot az egyik mazsorett lánycsoport fellépése emelte. Ezt követően Domonyi László polgármester köszöntötte a több száz sportolót és családtagjaikat, akik kilátogattak, hogy megtudják, kiknek is gratulálhatnak szakmai teljesítményéért. A polgármester felidézte az egykori május elsejék történetét, sajátos hangulatát, majd gratulált azoknak a sportolóknak, edzőnek, szakmai felkészítőknek, akik keze alatt a kiskőrösi versenyzők jól szerepelnek a különböző megméretéseken.
A díjak átadása után a gyerekek különböző sportágakkal is megismerkedhettek a szabadidőközpontban. Így jégkorong ütővel célba lőhettek, kézilabdával kapura lőhettek, a futballpályán focizhattak, de láthattak bemutatót a birkózók részéről is.
Kiskőrösi sportmajális
Fotók: Barta ZsoltAz Év sportolója címet az alábbi sporttehetségek vehették át
Labdarúgás
A 2023-as év edzője: Füleki Antal.
A 2023-as év férfi játékosa: Torgyik Máté.
Kézilabda
A 2023-as év év női edzője: Czérna János.
A 2023-as év női játékosa: Németh Indira
A 2023-as év férfi edzője: Czinkóczki Tibor.
A 2023-as év férfi játékosa: Petróczi-Kis András
Jégkorong
A 2023-as év edzője: Elekes Levente.
A 2023-as év játékosa: Nehéz Attila.
Fighter
A 2023-as év fightere: Ocskai János.
Judo
A 2023-as év férfi judósa: Ujvári Máté.
Lövészet
A 2023-as év edzője: Maglódi Attila.
A 2023-as év női sportlövője: Drexler Christine.
A 2023-as év férfi sportlövője: Maglódi Norbert.
Asztalitenisz
A 2023-as év férfi asztaliteniszezője: Atkári Árpád.
Darts
A 2023-as év férfi darts sportolója: Szentgyörgyi Ákos.
Vízisport
A 2023-as év edzője: Miszlai Orsolya.
A 2023-as év női úszója: Simon Emma.
A legjobb kutyás
A 2023-as év női kutyása: Szabadi Enikő.
A 2023-as év férfi kutyása: Herédi Attila.
A cikkben szereplő videó megtalálható a Baon.hu Youtube-csatornáján is.