Testületi ülés

2024.02.14. 09:30

A Fidesz–KDNP nem elégedett: döntés született a Bajai Halfőző Fesztiválról – galériával

Rendkívüli testületi ülésen, kedden döntöttek a bajai képviselők arról, hogy tízezer regisztrált bajai számára biztosítják a díjmentes részvételt a Bajai Halfőző Fesztivál zenei programjaira.

Márton Anna

Kámánné dr. Bari Bernadett a Fidesz-KDNP frakcióvezetője fogalmazta meg a csoport véleményét

Fotó: Márton Anna

Az ülésen nem vett részt Nyirati Klára polgármester, szabadság miatt maradt távol. A jelenlévő 11 képviselő közel háromórás egyeztetés, véleménynyilvánítás, vitát követően végül közös nevezőre jutott.

Az eredeti előterjesztés a XXVII. Bajai Halfőző Fesztiválra a bajai lakóhellyel rendelkező személyek részére bérletek vásárlásáról, továbbá a rendezvény brandként történő levédetésével kapcsolatos döntésről szólt, melyhez a Fidesz–KDNP képviselőcsoport módosító javaslatot fogalmazott meg. A módosító javaslatban egyebek mellett a következőket részletezték.

– A januári testületi ülésen, és az azt megelőző rendes testületi üléseken sem kaptunk érdemi választ arra, hogy az önkormányzati cég a pályázati eljárás, illetőleg legkésőbb a szerződés megkötése során kapott-e tájékoztatást a szervezőtől arról, hogy a rendezvény becsült költségeinek fedezetét azáltal kívánja megteremteni, hogy huszonhat év hagyományát megszakítva fizetőssé teszi a Bajai Halfőző Fesztivált. Az elmúlt évtizedek fesztiváljához méltatlan módon lett tájékoztatva a lakosság a tervezett változtatásokról, hiszen a döntés már megszületett, mire a városvezetés megkezdte a lakossági felháborodás nyomán a kommunikációt.

A főtéri programok ingyenesek lesznek a fesztiválon

Hajdú Miklós alpolgármester előterjesztőként előzetesen elmondta, hogy az elmúlt héten egyeztetések zajlottak a Music Production Kft. képviselőjével a Bajai Halfőző Fesztivál megrendezéséről, ennek alapján született meg az új előterjesztés.

A rendezvénnyel kapcsolatban az alpolgármester kifejtette, hogy a hagyományos népünnepély része, a főtéri programokkal, változatlanul mindenki számra ingyenes. Természetesen az asztalokért regisztrációs díjat kell fizetni, ugyanakkor a főtéri programok ingyenesek. Nemcsak a halászléfőzés napján, hanem a kísérő napokon is.

Még kérdés, hány bajai tud bejutni a fesztiválra

Nem a teljes Petőfi-sziget lesz lezárva, csak a rendezvénytér zenei fesztivál része. Ez a helyszín limitált befogadó képességű. A megváltozott biztonsági szabályoknak megfelelően, 12 és 15 ezer fő tartózkodhat egy időben ezen a téren, a szervező tervei szerint belépőjegyet kell váltani annak, aki ide szeretne bemenni. A hosszas tárgyalást követően született meg a végleges előterjesztés, aminek az eredményével a Fidesz–KDNP-frakció nem volt elégedett. 

A testületnek nincs beleszólása a Bajai Halfőző Fesztivál szervezésébe

Kámánné dr. Bari Bernadett, a Fidesz–KDNP frakcióvezetője hangsúlyozta: a testületnek a szerződés megkötését követően beleszólása nincs abba, hogyan és miként szervezi a rendezvényt a szervező cég, és ebből erednek a különböző félreértések, a negatív visszhangok, a bajaiak részéről az érthető felháborodás. Ezt próbáltuk ellensúlyozni különböző javaslatokkal, de az alpolgármester úr által beterjesztett javaslatról – mivel a polgármester asszony nem vett részt a mai képviselő-testületi ülésen – kiderült, hogy az sem felel meg az eredeti célnak, hiszen az elhangzottak alapján menet közben derült ki, hogy tulajdonképpen még a tízezer fő számára sem biztosított az ingyenes részvételi lehetőség a zenei fesztiválon, hiszen ha egyszerre nyílik meg a bérletvásárlás az ország minden pontján, akkor semmi nem szavatolja azt, hogy a bajaiak tudnak elsőként kedvezményes bérlethez jutni – mondta a baon.hu-nak a frakcióvezető. 

Ezt a technikai problémát oldották fel az új előterjesztéssel, mely szerint háromezer bérletet vásárol az önkormányzat tízezer bajai regisztráló számára.

Amint megnyílik a bérletvásárlási lehetőség, a bajaiaknak érdemes mielőbb regisztrálni. Két hét áll majd rendelkezésre az egyeztetések szerint a bajaiaknak, hogy megvegyék a kedvezményes bérletet, ezután országosan is elérhetővé válnak a belépők bárki részére. Ezután már senki nem szavatolja azt, hogy mindenki be tud majd menni a Bajai Halfőző Fesztiválra, aki szeretne.

A Fidesz–KDNP nem elégedett a végeredménnyel

– Ez számunkra a legkevésbé elfogadható, hogy már egy olyan helyzetről kellett tárgyalni, amikor már a bajaiak nem tudnak szabadon, a saját döntésük és belátásuk szerint határozni arról, hogy melyik programra, mikor mennének, hanem már korlátok közzé szorította a bajaiakat ez a tavaly megkötött szerződés. Nem vagyunk teljes mértékben megelégedve a megoldással, sőt, nagyon sok dolgot sérelmeztünk az ülés során, ezzel együtt is ebben a szűkített keretben, amit a már megkötött szerződés lehetővé tett, ezt tudtuk a bajaiak érdekében kihozni – fogalmazott Kámánné dr. Bari Bernadett.


 

 


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában