Móra Ferencre emlékeztek

„Engem túl becsülnek. Én az irodalomnak csak barkácsoló kismestere vagyok. Én utánam nem maradnak piramisok. Sokat kell fúrnom, farigcsálnom. Nem vagyok nagy regiszterű orgona, kolompszó vagyok a nagy mezők felett. De fáradt emberek ezt is szeretik hallgatni néha. Nem vagyok csillag, csak rőzsetűz, de az amíg é,g meleget tud adni egyszerű embereknek." – így vallott magáról Móra Ferenc, aki mindig hűséges volt szülővárosához. Hálájának számtalan írásában hangot adott.

„Én vagyok egész életemben adósa ennek a városnak. Más írónak is van születési helye, más író is szereti szülővárosát. De nekem Félegyháza több mint más írónak születési helye, több mint emlék. Engem Félegyháza tett íróvá, amit le se szeretnék tagadni. A magyar nyelvem is Félegyháza adta. Józan világnézetemet is Félegyháza adta. Nekem Félegyháza jelenti apámat, az ő derűjét, és az anyám simogató kezét. Jelenti azt a hűséget, amely elkísér a sírig." – írta.

 [caption id="" align="aligncenter" width="334"] Az emlékháznál tartott ünnepségen fellépet a Cantati Giovanni Kórus Kiss-Fekete Vilmos vezényletével
[/caption]

Az író életének és munkásságának fontosabb állomásait a Móra Emlékbizottság tagjai elevenítették fel a szombati ünnepségen. – Gyermekkorának és iskolás éveinek sok érdekes epizódját ismerjük életrajzi ihletettségű a Daru utcától a Móra Ferenc utcáig című kötetéből. Ismerjük első közszereplését az Ótemplomban 1888 karácsonyán, a szeptemberi emlék szomorú, majd jóra forduló történetét. Városunkhoz fűződnek Móra Ferenc költői szárnypróbálgatásai is. De városunkhoz fűzték az első szerelem emlékei is. Hogy Mórának milyen sokat jelentett Félegyháza, azt jól érzékeltetik későbbi, gyakori hazalátogatásai is. A neves eseményekre szülővárosa mindig hazahívta – részletezte Kapus Béláné, az emlékbizottság tagja.

Mint mondta, a város sem felejtette el nagy íróját, hiszen 1929-ben a legnagyobb elismerést, a díszpolgári címet adományozta nagy szülöttjének. Móra akkori köszönőbeszédében is tanúbizonyságot tett a város iránti szeretetéről. „Itthon vagyok újra. Végigmegyek a Daru utca gyepes árokpartján. Belesek az Oroszi takács, Holló asztalos, Sallai szűcs kapuján. Ők szerettek engem. Visszajöttem, hogy egy szál virágot tegyek Bajáki tanító úr sírjára. Ő tanított engem a betűvetésre. Visszajöttem még egyszer kezet csókolni Agócs főtisztelendő úrnak, aki megtanított jónak lenni. Visszajöttem az öregiskolához, ahol megtanultam magyarnak lenni. És visszajöttem tisztelegni Holló Lajos arcképe elé, mert Holló Lajos tanított meg Kossuth Lajos magyarjának lenni."

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] A Móra Ferenc Katolikus Általános Iskola diákjai a Móra Emlékházban kiállított Örökség-tablókat nézik
[/caption]

A szülőváros iránti szeretet legnagyobb megnyilvánulása végrendelete volt, mely elhangzott egy évvel halála előtt 1933. január 29-én, a kiskunfélegyházi öregdiákok kultúrünnepélyén. „Amikor az Úristen hazahív, akkor azt ami megmaradt belőlem idehozzák Félegyházára, mert csak itt lesz nekem jó álmom, itt lesz jó alvásom, és itt hallom meg leghamarább a feltámadás angyali hívását. Félegyháza iránti szeretetemnek ennél jobban nem tudok kifejezést adni."