Meddig jutnak egy liter benzinnel?
Mik ezek?
XA 28. Shell Eco-marathon Europe versenyt május 17-19. között rendezik, amely idén Németországból Rotterdamba, Hollandiába költözik. Ez lesz az első alkalom, hogy utcákon versenyeznek a diákok, így a közönség közelről drukkolhat nekik.
Több mint 3000 hallgató készül arra, hogy teszteljék vezetési technikájukat és tudományos felkészültségüket. A Kecskeméti Főiskola mérnökhallgatói is ott vannak a világ élvonalában. A GAMF csapat idén harmadszor indul az üzemanyag-takarékos járművek legnagyobb versenyén, ismét új konstrukciójú autóval. Ez meglehetősen szokatlan a mezőnyben, hiszen jobbára meglévő autóikat fejlesztik tovább a mérnökcsapatok.
A kecskemétiek közel hétezer munkaórát áldoztak idei csodaautójukra, melybe új, a saját fejlesztésű motort, finomított kompozit műanyagból készített karosszériát és érintőképernyős fedélzeti komputert is építettek. Remélhetőleg ezúttal nem éri baleset, tavaly ugyanis egy ukrán újságíró ütközött a kecskemétiek járgányával, minek következtében fel kellett adniuk a versenyt.
Amikor 2010-ben először neveztek a Megaméteresek, a benzines prototípus kategóriában 1588 km/literes fogyasztással a 8. helyen végeztek, és több évtizede versenyző egyetemek, főiskolák csapatait előzték meg. Egy évre rá, a lausitzi Shell Eco-marathonon 2277 km/literes fogyasztásra javították eredményüket. Ez kategóriájukban a 4. helyre és egy rangos különdíjra volt elég.
A kecskeméti mérnökhallgatók több ezer munkaórát áldoztak legújabb autójukra
Kutasi Zoltán gépészmérnök hallgató, a csapat tagja szerint az új járműjükben megvan a lehetősége a fogyasztás javítására, de a rotterdami utcai pályán – derékszögű kanyarokkal – nem sok esély van a korábbi teljesítményük túlszárnyalására. Az idei verseny „kulcsszereplője” lesz a jármű pilótája: Á. Tóth Krisztina. A „pehelysúlyú” műszaki menedzser hallgató tavaly már több versenyen is bizonyított: nem ijedt meg a kényelmetlen körülményektől, sem a Megaméter II-vel elszenvedett balesettől. Az utcai pályától azonban még a gyakorlott pilóta is tart, a derékszögű fordulók ugyanis nem kedveznek ennek a járműfajtának.
Öt magyar csapat
A Shell Eco-marathon idei versenyén Magyarországot különböző kategóriákban öt csapat képviseli, a kecskeméti főiskolások mellett a szintén kecskeméti Kandó Kálmán Szakközépiskola és Szakiskola, a Pécsi Tudományegyetem, az Óbudai Egyetem és a győri Széchenyi István Egyetem.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAON.HU
Anyakönyvi hírek | KÉKHÍREK | Hírképek | Olcsó receptek | Traffipax | Nap képe | MOZIMŰSOR
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bábel Balázs | Baghet Iskander | Bak Lajos | Bányai Gábor | Cseke Péter | Dobozi Eszter/költő | Dr. Metzinger Éva | Dr. Svébis Mihály | Hollósi Katalin | Lezsák Sándor | Szemereyné Pataki Klaudia | Zombor Gábor
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!




