Kelebiai X-Faktorosért is szoríthatunk hétvégén
Mik ezek?
XMég szeptember 10-én nyűgözte le produkciójával az RTL Klub tehetségkutató műsorának, az X-Faktornak a mentorait a kelebiai Kumich Tamás, aki így bejutott a legjobb 150 versenyző közé. Tamás a válogatására gitárjával érkezett és Jason Mraz, Life is wonderful című dalával harcolta ki magának a továbbjutást. A 23 éves srác egyértelmű döntés eredményeként jutott a következő fordulóba, ahol a tehetségkutató Táborában lehetősége nyílik arra, hogy beénekelje magát a legjobb 24 versenyző közé, a Mentorok házába.
Tamás - elmondása szerint - amióta beszélni tud, azóta énekel. - Korábban tagja voltam egy gyülekezet kórusának, a gimnáziumban is kamarakórus tag voltam. Tizedik osztályos koromtól kezdve pedig az iskola musical csapatában is benne voltam: a Gospelben Júdást alakítottam, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című darabban pedig a főszereplő Józsefet játszottam. Így kisebb turnékon is részt vehettem - osztotta meg velünk énekes múltjának egy szeletét Tamás. A jelenleg a Szegedi Tudományegyetem bölcsész karán tanuló kelebiai srác azért jelentkezett az X-Faktorba, hogy tesztelje énektudását egy szakértő zsűri előtt, és persze, hogy dalaival boldoggá tegye a közönséget. Álma, hogy a 12-es döntőben is színpadra léphessen. - Nagyon sok támogatást kaptam, kapok a családomtól, a barátaimtól, gimnáziumi és egyetemi barátaimtól és a volt munkatársaimtól is - mondta el Tamás, aki az egyetem mellett folyamatosan dolgozik is: legutóbb egy szegedi szalámigyárban kamatoztatta szorgalmát.
Kumich Tamás Fotó: RTL Klub
Kumich Tamás kedvenc együttese a One Republic és a Coldplay, saját elmondása szerint általában popos, kicsit rockos zenéket szokott játszani és énekelni. Hogy mit hallhatunk tőle legközelebb az X-Faktorban, az egyelőre titok.
A Táborba 150-en érkeztek, de a társaságot néhány óra alatt 100 főre faragták, majd elfelezték.
Hogy kik küzdhetnek még a legjobb 24-be, azaz a Mentorok házába való bejutásért, kiderül az X-Faktor – Táborból szombaton 19 óra 30 perckor és vasárnap 19 órakor az RTL Klubon.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAON.HU
KÉKHÍREK | Olcsó receptek | Traffipax | Anyakönyvi hírek | Nap képe | MOZIMŰSOR | Ökimov
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bábel Balázs | Bányai Gábor | Cseke Péter | Lezsák Sándor | Mikulás Ferenc | Stadler József | Zombor Gábor | Zuschlag János
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!








