Bekamerázott dühöngőbe zárták a gyerekeket?

Mik ezek?
X– A Kecskeméti Városi Ügyészség február 4-én rendelte el a nyomozást a Juhar utcai intézményben, ismeretlen tettes ellen, a személyi szabadság megsértésének bűntette miatt – nyilatkozta lapunknak ma délelőtt Szabó Ferenc megyei főügyész helyettes. Szabó Ferenc azt is elmondta: fokozott ügyészi felügyelet mellett folyik a nyomozás, melyet a Kecskeméti Rendőrkapitányság folytat le.
Az ügyészségen Domokos Győző, – a baon-on „detonátor” néven ismert hozzászóló – az egyik volt Juhar utcai dolgozó élettársa tette meg a feljelentést a fegyelmezési céllal használt „dühöngőszoba” kapcsán. Domokos Győző a beadványában név szerint említi azokat a gondozottakat, akikről közvetve vagy közvetlenül tudomása van, hogy ebbe a bizonyos bekamerázott helyiségbe zárták. Az ügyészség Domokos feljelentése alapján rendelte el a nyomozást.
– Hétfőn került át hozzánk az ügyészségtől a nyomozás elrendelése. Külön csoport foglalkozik a Juhar utca ügyével. Én magam személyesen is garantálom, hogy minden tekintetben jogszerű, törvényes, részlehajlás nélküli nyomozás zajlik az ügyben, és semmilyen külső körülmény nem befolyásolja a rendőrség munkáját – nyilatkozta az eljárásról a baon-nak Kassai László alezredes, a Kecskeméti Rendőrkapitányság vezetője.
40 percig hallgatták ki Domokost
Információink szerint Domokos Győzőt hivatalosan holnap reggelre idézték be tanúkihallgatásra a Kecskeméti Rendőrkapitányságra, az ügy súlyára való tekintettel már ma délután kihallgatták. Tőle tudjuk: kihallgatása mintegy negyven percig tartott, és minden részletre kiterjedt. Az érintett a kihallgatása során átadott a nyomozóhatóságnak egy több mint tucatnyi nevet tartalmazó dokumentumot. Információink szerint ezen azon gyermekfelügyelők, ápolók és pedagógusok neve szerepel, akik állítják: igenis létezett az a bizonyos dühöngőszoba, ahová a gyerekeket hosszabb-rövidebb időre elzárták.
Szerettük volna megkérdezni Kimpián Ildikó igazgatónőt is, őt azonban eddig nem sikerült elérnünk a mobiltelefonján.
Részlet a Dr. Domokos Győző által tett ügyészségi beadványból:
„a BKMÖ Kecskeméti Közoktatási Gyermekvédelmi és Szociális Intézménye (Juhar utca 23.) számos volt és jelenlegi dolgozója keresett meg azzal a tájékoztatással, hogy az Intézményen belüli Gyermekotthonban az egyes gondozottakat rosszalkodásuk esetén, megrendszabályozásuk célzatával hosszabb-rövidebb időre bezárják az erre a célra kialakított, berácsozott, belülről nyithatatlan, bekamerázott helyiségbe. A tárgyban megjelent újságcikkekhez a baon.hu internetes oldalon hozzászólók tömkelegei közül számosan maguk is elismerték és megerősítették a dühöngőszoba létezését, az engem személyesen és telefonon megkeresők pedig még az egyes elzárást szenvedetteket is megnevezték.”
Mit mond a gyermekjogi képviselő?
– Utoljára jó egy hete jártam kint személyesen a Juhar utcai speciális iskolában. A dühöngőszobáról nekem természetesen nem volt tudomásom, és az utóbbi fél évben egyéni panasz sem érkezett hozzám sem a gondozottak, sem a nevelők részéről. Gyermekbántalmazási ügyben ugyan 2009 nyarán, a szabadságom ideje alatt kaptam egy névtelen e-mailt, akkor a hivatalos útnak megfelelően intézkedtem, és jeleztem a panaszt az intézmény igazgatónőjének, Kimpián Ildikónak. A gyermekjogi képviselőknek egyébként nincs hatósági ellenörző jogköre, tehát mi csak azokat a panaszokat, észrevételeket tudjuk vizsgálni, és jelezni az intézményvezető illetve a fenntartó felé, ami eljut hozzánk – nyilatkozta baon.hu-nak Kátainé Lusztig Ilona gyermekjogi képviselő, a Betegjogi, Ellátottjogi, és Gyermekjogi Közalapítvány megyei munkatársa.
Ma is hallgattak meg panaszosokat
Közben ma is folytatódtak a fenntartó részéről indított belső vizsgálat meghallgatásai. Portálunk úgy tudja: délelőtt egy szülőt, egy volt Páfrány utcai lakásotthonban dolgozó munkatársat és egy fejlesztőpedagógust hallgatott meg a dr. Bagó Zoltán megyei alelnök vezette vizsgálóbizottság.
Gyermekverés ügy: vissza a fenntartóhoz!
Makula Zsolt, Juhar utcán dolgozó közcélú munkás pár héttel ezelőtt a kecskeméti jegyzőhöz juttatta el feljegyzését, miszerint tudomása van egy, az iskolában történt gyermekbántalmazási esetről, és kéri annak kivizsgálását. Makula Zsolt levelét Metzinger Éva jegyzőasszony a Kecskeméti Gyámhivatalhoz továbbította. A gyámhivataltól azt az információt kaptuk: személyesen meghallgatták Makula Zsoltot, majd panaszos levelét, és ügyét a fenntartóhoz továbbították.
Bányai is megszólalt
A fenntartó részéről Bányai Gábor, a Bács-Kiskun megyei közgyűlés elnöke kedd kora este nyilatkozott: – A korábbi panaszokkal, munkaügyi perekkel kapcsolatos belső vizsgálat eredményét a február 12-i közgyűlésen ismertetjük. A mostani ügyészségi feljelentésről és a rendőrségi vizsgálatról még nincsenek információim, de úgy gondolom, mindenképpen az a célszerű, ha megvárjuk a nyomozás eredményét. Azt viszont már most leszögezhetem: az igazság számunkra is nagyon fontos, nincs okunk szőnyeg alá söpörni ügyeket. Ha a nyomozás beigazolja, hogy a Juhar utcai intézményben bűncselekmény történt, akkor annak természetesen lesznek következményei, és megtesszük a szükséges lépéseket – fogalmazott az elnök.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 22 hozzászólás érkezett-
22. bohabe 2010. február 10. 14:27
Ajánlom figyelmetekbe a ma délelőtti mokka c műsor beszélgetését is!
-
21. bohabe 2010. február 10. 13:12
A ma reggel leadott hírekben, a TV2-ben elhangzottakat nyílt ,egyenes adásban megcáfolta xy úr.
A méregtől majdnem sírva fakadtam!
Ehhez kell ám bátorság!
Ez a Ki mit tud?- egymásról.
Felháborító, dühítő.
Ma beszéltem egy szülővel. A gyermekét vihetné szeptembertől a Juharra.Azt mondta, inkább vállalja hogy heti 2-3 alkalommal beviszi fejlesztésre a gyereket, de ODA nem íratja be!!!
Nesze neki felépített szakmaiság, szakmai elismertség!
Eddig tartott! Ez a többségre nem igaz.Ők lelkiismeretesen, hitük, elhivatottságuk szerint megpróbálnak megfelelni a gyerekeknek, a szülőknek és önmaguk elvárásainak.Amíg engedik őket! A t..p.aló kollégákat meg elvinném egy munkahelyre, ahol csak ők és a nagyra becsült főnökük lenne-meddig bírnák egymást? -
20. baonos 2010. február 10. 12:56
Az igazgatónő egy ország előtt a tv-ben hogyan mer így hazudni? Őt zárnám be oda de nem rövid időre.
-
19. olvasó02 2010. február 10. 11:25
láttam a tévében én is, annyira nem lehet hülye, hogy megmutassa azt a szobát, persze, hogy szépítenek ilyenkor már!
amúgy csak úgy mellékesen megmondom, eléggé lerobbantnak látszott a tévében, ki nem nézném belőle, hogy igazgatónő, az én környezetemben nem így néznek ki a felső vezetők, mondjuk nem is cselekednek ilyeneket! -
18. pipacs9 2010. február 10. 09:39
újra megpróbálom elküldeni hozzászólásomat, hátha ezúttal sikerül:
Ezt nem hiszem el!!! K.I.-nek olyan vastag bőr van az arcán, mint a mamutnak. A Snoozelen szobát mutatta meg "dühöngő szoba" gyanánt a TV-nek, ami egy nagyon szép, jól felszerelt, speciális terápás szoba, amely hatékony segítséget nyújt mentálisan sérült gyerekek kezelésében, gondozásában. A szobát valóban használják a gyerekek, de szigorúan csak pedagógusok, felnőttek kíséretében. Ott soha nem tartózkodik egyedül a gyerek. A "dühöngő" az épület másik részében van, egy teljesen üres, rácsos ablakú, kamerával felszerelt rideg helyiség. Bútorok, játékok egyáltalán nincsenek benne. Természetsen ebben a szobában különítették el a nehezen kezelhető gyerekeket és nem a puccos terápiás szobában. Egyszerűen enm hiszem el, hohy volt képe K.I.-nek ekkorát hazudni ország világ előtt!!! Hát nincs határa a becstelenségnek?? És ezt a maszlagot az ügyészség is beveszi??? -
17. Sümeghiné 2010. február 10. 09:10
Szégyen, amit a tv-csatornákon láttam, hallottam. Bagó úrnak valóban ez jött le a meghallgatásokból? Én nem vagyok sem sértett, sem eltávolított dolgozó. Csak tényekről beszélek. A vizsgálat eredménye olyannyira előre megvolt, hogy az alelnök úr már a második meghallgatási napon figyelmeztetett, hogy a rágalmaimat majd a hatóságok előtt is vállalnom kell. Előzőleg, amikor még bele sem bonyolódtam az egészbe, hasonlóan fenyegetett meg Ildikó is. Mi folyik itt? Nem félek, vállalom, amit mondok.
-
16. pipacs9 2010. február 10. 09:00
Ezt nem hiszem el!!! K.I.-nek olyan vastag bőr van az arcán, mint egy mamutnak. A Snoozelen szobát mutatta meg
-
15. pipacs9 2010. február 10. 08:50
Ezt nem hiszem el!!! K.I.-nek olyan vastag bőr van az arcán, mint egy mamutnak. A Snoozelen szobát mutatta meg
-
14. pipacs9 2010. február 10. 08:49
Ezt nem hiszem el!!! K.I.-nek olyan vastag bőr van az arcán, mint egy mamutnak. A Snoozelen szobát mutatta meg
-
13. Törpilla/pilla 2010. február 10. 08:32
Na akkor segítek az Igazgatónőnek eligazodni a saját maga által vezetett Intézményben.
A Dühöngő : 1 Emelet gyerekotthon a fiú oldalon található. Mégpedig a bal oldalon az utolsó szoba a DÜHÖNGŐ !!! Ha nem tudná. Itt mindenki igazat mond csak ő NEM . Erre javasoltam hogy vegyen fel maga mellé Idegen vezetőt hogy ne tévedjen el az Intézményben.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAON.HU
Bosszantó | Divatsarok | Helyi celeb | Hoppá! | Gyerekszáj(t) | Ökimov | Pár-kapcsolat | Utca-Front
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bábel Balázs | Bányai Gábor | Bodolay Géza | Buda Ferenc | Cseke Péter | Dávid Károly | Dr. Balogh László | Dr. Fodor Endre | Farkas Gábor | Gazsó László | Hegedűs Zoltán | Lezsák Sándor | Mikulás Ferenc | Réczei Tamás | Révfy Zoltán | Sipos László | Szemereyné Pataki Klaudia | Tomiszlav Szivics | Zombor Gábor | Zuschlag János
Napi horoszkóp
-
Kitűnően tud takarékoskodni, jól bánik a pénzzel. Mindent elvállal, ami jövedelmet hoz, még azt is, amit más nem tud megcsinálni. Arra ügyeljen,...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ámor megint szíven találta. Azonban a szerelemben igen zárkózott, nehezen nyílik meg. Az élet örömeit nem tudja felhőtlenül élvezni, mert...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Fantáziája szárnyaló. Sok mindenre kíváncsi, és ki is próbálja az útjába kerülő lehetőségeket. Szolgálatkész, a közös munkákból kiveszi a részét.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
A mai napra nem sok jót ígérnek a csillagok. Türelemre és kitartásra van szüksége, terveit most nem igazán tudja megvalósítani. A gondok özöne...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma ne számítson arra, hogy könnyen eléri a célját, még akkor sem, ha nem ütközik leküzdhetetlen akadályokba. Ha pedig utazásra kényszerül, akkor...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ha nem elég figyelmes, ma lemaradhat valamiről, amit később megbánhatna. Legyen tehát résen, és a kínálkozó lehetőségeket ne szalassza el...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma sokkal aktívabb, energikusabb, határozottabb, mint tegnap volt. Hisz az igazában és mindent megtesz, hogy ezt bebizonyítsa mások előtt....
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Új szerelem a láthatáron! Közelebb, mint gondolta volna. A pillantásokból is láthatja, hogy csak a kezét kell kinyújtania.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Rengeteg megbeszélnivalója akadna társával, de szinte soha nincs rá ideje. Legyen most Ön az erősebb, szakítson időt a párbeszédre. Tisztázódnak a...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Képes az élet apró örömeit is élvezni, ami közérzetére és egészségére is kedvező hatást fejt ki. Csupa pozitív hatások érik a mai napon. Valaki...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Óriási eredményeket ért el, amit mások is elismernek, ezért büszke lehet magára. Kedvező helyzetét igyekezzen kihasználni munkahelyén! Este menjen...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Megjelenését igyekezzen a legjobb formába hozni. Ezek a dolgok nagyon sokat jelentenek. Ön is jól érzi magát, és mások is elismerik, vonzónak...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide!



