Sztárvilág

2010.06.03. 10:32

Fitnesz, wellness – rock’n’roll helyett

Vitamininjekciók, vegetarianizmus, konditerem, káposztalé. Az egészségmániás sztár homlokegyenest az ellenkezője az éjszakázós-bulizós-tombolós fajtájának. Úgy is mondhatnánk: Gwyneth Paltrow és Amy Winehouse tűz és víz.

NANA.HU

Pia, cigi, drogok, átbulizott éjszakák (és nappalok), állandó pörgés, koncertturné, forgatás. Rendszertelen étkezés, kávé literszám, elégtelen mennyiségű alvás. A sztárok jelentős része tölti fiatal éveit ebben az önemésztő, strapás életmódban, hiszen a tizen-huszonévesek többsége – és ez független attól, hogy híres-e vagy sem – alapvetően is azt vallja: addig kell élnie, nagy kanállal habzsolnia az életet, amíg fiatal. Lassítani ráér majd később is.

No, persze, könnyű is így élni bele a világba, hiszen az egészséges fiatal szervezet sok mindent kibír. Noha kétségtelen, hogy vannak olyan ifjak és ifjú sztárok is, akik igyekeznek nem erre az útra lépni, és kezdetektől figyelnek az egészségükre: kondiznak, kerülik a káros szenvedélyeket, egészségesen táplálkoznak.



De aztán a gyertyát a két végén égető hírességek jó részénél is eljön az a pillanat – úgy harminc-negyven felé –, amikor rájönnek: ideje fékezni. (Persze, amíg nem késő…) Nem lehet és nem érdemes tovább kizsákmányolniuk a szervezetüket, pláne, ha továbbra is teljesíteni szeretnének a színpadon. A testük, a fizikumuk a „munkaeszközük”, és ha nem tartják azt jó formában, búcsút inthetnek a rivaldafénynek. (Lehetne hozni az intő példákat, itt van mindjárt Whitney Houston.)

Szóval, ekkor jön el sok hírességnél az egészséges életmód és annak propagálásának korszaka. Az éjszakai klubokban „elkövetett” botrányokról szóló sajtójelentések helyét átveszik a léböjtkúrákról, kocogásról, vitamininjekciókról, vegetarianizmusról szóló cikkek, és nem egy celebritás veszi fel a fitnesz-wellness guru szerepét. Életmódrovatot nyit honlapján, betegségek elleni kampányhoz csatlakozik – nem egyszer az után, hogy maga szerencsésen felgyógyult az adott kórból.

Galériánkban sztárok és az ő egészségpraktikáik >>>

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!