Kapusok

Pajor-Gyulai László

Izgalmas kérdés, hogy vajon miként dönt majd június derekán Marco Rossi. Akkor lép először pályára a válogatott az Európa-bajnokságon, és annál tovább már nem halogathatja el ezt a döntést a szövetségi kapitány, ott, amikor kihirdeti a Svájc elleni kezdőcsapatot, éppen ezzel kell kezdenie, a kapus nevével. Alighanem torkig van vele, hogy unos-untalan mindenki arról faggatja, a Bundesligában a sérülése után diadalmasan visszatért Gulácsi Péter vagy a Ferencvárosban és az Eb-selejtezőkön remeklő Dibusz Dénes áll-e majd a kapuban, de ez okkal érdekel mindenkit, aki figyelemmel kíséri a válogatott szereplését.

Kedden, amikor Marco Rossi kihirdette a keretet, elmondta, a fejében már körvonalazódik a válasz, de erről még senkivel nem beszélt, vár még azzal, hogy bárkivel is megossza a gondolatait. Kétségtelen, nincsen könnyű helyzetben, ám ez valahol édes teher, sokkal rosszabb lenne, ha csak két gyenge képességű kapus közül dönthetne. Amúgy ez az a poszt, amely miatt sohasem fájhatott a mindenkori szövetségi kapitány feje. Amikor a válogatott beláthatatlan messzeségre került minden fontos tornától, a kilencvenes és a kétezres években, akkor is volt egyszerre több, klasszisnak nevezhető kapusunk.

Csak hirtelen néhány név: Sáfár Szabolcs, Brockhauser István, Babos Gábor, Király Gábor, Petry Zsolt, Végh Zoltán, Hajdu Attila vagy Fülöp Márton – elnézést attól, aki kimaradt – nemcsak itthon, hanem külföldön is kiválóan megállta a helyét. Talán azért, mert a kapusé kicsit olyan, mintha egyéni sportág lenne, könnyebb volt elérni a nemzetközi szintet ezen a poszton, Marco Rossi elődeinek is a bőség zavarában kellett itt megoldást találniuk.

Engem sokkal jobban izgat, hogy miként áll fel majd a védelem, ott sokkal több a bizonytalan pont.

Gulácsi vagy Dibusz – nem mindegy? Mindkettő olyan minőség, hogy az Eb mezőnyében a legtöbb csapatba beférnének, és ha ez a kérdés gond, akkor tegyük hozzá, akad harmadik megoldás is.

Mindenki csak az RB Leipzig és a Fradi kapusáról beszél, holott a kapitány a helyszínen láthatta a szerdai kupadöntőben, hogy a keret harmadik kapusa, a paksi Szappanos Péter is megnyugtató választás lehet, ha a másik kettő – feltéve, de nem megengedve – sérülés vagy eltiltás miatt kidőlne a sorból.

Ettől persze lehet, hogy az egyik meccsen éppen valamelyikük hibázik majd, ahogyan tette azt Gulácsi Péter a németek ellen az előző Eb-n, ám a kapussors kegyetlensége a játék része. És nem változtat azon, hogy történjék bármi, Marco Rossi csak jól dönthet.