Sértés

Pajor-Gyulai László

Olyan nagyon azért nem veri ki a biztosítékot, ha egy futballklubunk külföldről szerződtet vezetőedzőt. Tulajdonképpen lassan az a hír, ha magyar szakember kap kispadot, ezért is számított különösnek, hogy a már jó ideje idegenből érkezett edzőkben bízó Újpestnek Mészöly Gézára esett a választása, persze alighanem ez már az új tulajdonos, a Mol döntése lehetett még akkor is, ha a váltás hivatalosan csak áprilisban történik meg a klub élén.

Jól látni, hogy a magyar labdarúgásban enyhén szólva sem feltétlen a bizalom a magyar edzők iránt, legalábbis a legmagasabb szinten. Néhány klubvezető nyíltan ki is mondja az ellenérzéseit – aztán talán van benne igazság, talán nem. Az viszont biztos, hogy száznál is több a magyar prolicences edzők száma, és nagy kérdés, hogy ha ők tényleg nem alkalmasak egy élvonalbeli csapat irányítására, akkor a képzés színvonalával van-e baj, vagy pusztán a fent említett bizalmatlanság zárja el előttük az érvényesüléshez vezető utat.

A külföldi edzők szerződtetése amúgy nem ördögtől való, hiszen több idegenből érkezett szakember is sokat tett hozzá a magyar futballhoz

, ilyen volt régebben Marti Kuusela vagy Henk ten Cate, és a közelmúltban Szergej Rebrov, Sztanyiszlav Csercseszov és Dejan Stankovic sem ismeretlenként érkezett hozzánk. Akadtak persze látványosat bukók is, többségüknek a nevére sem igen emlékszünk, és sajnos most is akadnak megmagyarázhatatlan döntések.

Az például, amit a Diósgyőr és a Mezőkövesd tett, felér egy sértéssel. Az előbbi Vladimir Radenkovicot, utóbbi Milan Milanovicot ültette le a kispadjára, még a sportágban járatos szurkoló sem tudhatja, minek köszönhetik ezt a megtiszteltetést. Milanovicnak a Mezőkövesd a 28. kinevezése, van olyan csapat, ahol többször is megfordult, a szerb edző a hazája mellett olyan futballnagyhatalmaknál szerzett tapasztalatokat, mint Moldova, Kazahsztán vagy Örményország, 29 éves pályafutása során egyetlen komoly sikert sem tudott felmutatni.

Hasonló a helyzet Radenkovic esetében is. Az utóbbi tizenegy évben mindössze tizenhét mérkőzés jutott neki vezetőedzőként, ezeken négy győzelem, két döntetlen és tizenegy vereség a mérlege, és 2013-tól két évig volt a DVTK másod­edzője is, ám ettől még érthetetlen marad a szerződtetése. Észszerű, szakmailag alátámasztott érvekkel aligha lehet indokolni ezt a két döntést, valami más vezérelhette a döntéshozókat. Ők pedig ezzel tényleg megsértettek több olyan, felkészült magyar edzőt, akik megérdemelnék a lehetőséget a bizonyításra.