A drukkerek szeretete

Egy argentin futballmeccs lefújása után egy tízéves kisfiú beszaladt a pályára, és átölelte a vesztes csapat kapusát. Vigasztalta a csalódott játékost, akinek a 92. percig nem tudta bevenni a kapuját a Boca Juniors. A Defensa y Justicia csapata egygólos vereséget szenvedett. Az utolsó pillanatokban kapott gól miatt alapos oka volt szomorkodásra Ezequiel Unsai kapusnak. A vereség révén azonban megtapasztalhatott valami olyat, amiben aligha volt része korábban. A játékosok a lelátói hangulat alapján bizonyára tisztában vannak vele, hogy szurkolóik éppen milyen érzelmek hatása alatt állnak. Valószínűleg az is világos a pályán lévők előtt, hogy a drukkerek alapvetően szeretettel fordulnak feléjük, ennek nyomán tudnak együtt örülni a csapat sikereinek. És mi másért tudnának csalódottan pfujolni akkor, amikor a csapat pocsékul játszik.

A vérbeli szurkoló lelkének szövetét érzelmeinek bonyolultsága teszi fölfejthetetlenné. Egy-egy olyan gesztus, mint amit a tízéves fiú mutatott be, segíthet megérteni ezt a kapusnak, csapattársainak, és talán mindannyiunknak. A pályára beszaladó Tiziano Carrizo cselekedete világosan megmutatta, hogy a vereség fájdalmán, a csalódottságon felül tud emelkedni a szurkoló. Hiszen neki az a legfontosabb, hogy csapatának támogatást adjon. Meccs közben hanggal, meccs után, ha kell, öleléssel. 

Vizesnyolcasokból álló, kutyaütő csapatnak is lehet lelkesen drukkolni, ha a pályán lévő tizenegy a lelkét is kiteszi, hogy megnehezítse ellenfele dolgát. Csak derekasan küzdő csapat szurkolóinak lelkében gyúlhat olyan szeretet, aminek megnyilvánulása volt az argentin eset.

Korunk elit futballja a globalizáció és az üzleti érdekek előtérbe kerülésének következtében szükségszerűen az elidegenedés jegyeit mutatja. A szurkolók (többsége) és a játékosok között nem lehetséges közvetlen kapcsolat. A megyei bajnokságban játszó futballista személyre szóló dicséretet vagy szidalmat kaphat a nézőktől, akikkel találkozik is az utcán nap mint nap. Ez az öröm- vagy ürömforrás másként csordogál a globális márkanévnek számító csapatok játékosai és százmilliósra tehető szurkolótáboruk tagjai között. Mint az élet sok más területén, itt is a valóság és a virtualitás határmezsgyéjén járunk. Lehet, hogy ez sajnálatos, de aligha tehetünk ellene. A fontos az, hogy a valósággal ne szakadjon meg a kapcsolat.