Vallomás

Tartozom egy vallomással. Nem könnyű, mert meg kell hazudtolnom szerkesztőség-szerte fennen hangoztatott nézeteimet, de valahol azt olvastam, hogy az emberi nagyság félreismerhetetlen jele a képesség a véleménykorrekcióra, másrészt pedig csak az ökör konzekvens.

Szóval, ha nem is megszerettem, de legalább elfogadtam ezt a darts nevű...mit is?

Kezdetben egyértelműen kocsmai időtöltésnek tartottam, pocakos, züllött, középkorú alkeszek játékának, kivont karddal rontottam neki az összes olyan ismerősömnek, aki sportnak merészelte titulálni ezt a hajigálást. A nyíldobálással szembeni averziómat csak erősítették az otthoni történések. Fiam körülbelül egy éve rákapott a dartsra. Felerősített egy céltáblát a ház külső falára, és azon gyakorolt. Ám mivel a nyilak gyakorta célt tévesztettek, a tégláig lekopott a vakolat, most tatarozni kell a falat.

A srác ekkor fogta a táblát, és bevitte a szobájába, arra a falra erősítette fel, amelynek a túloldalán a két lányunk lakóterülete van. Mivel a táblát most már el tudta találni, a vakolat épen maradt, a lányok idegrendszerével ellentétben. Ugyanis még éjfélkor is csak ez szűrődött ki Andris szobájából: „kop, kop, kop...” A nyilak monoton koppanással csapódtak a táblába, amelynek túlsó oldalán Enikő ágya volt. Egy idő után állandósult a viszály a családban, Andris képtelen volt abbahagyni a dartsozást, Enikő meg képtelen volt aludni.

Aztán Enikő ősszel szerelembe esett egy munkatársával, kibérelt a fiúval egy lakást, a dartskopogás már nem zavart senkit sem, viszont decemberben elkezdődött a világbajnokság.

Az olvasó most azt várja, hogy baltával mentem a televíziónak, mivel fiam szeszélyének engedelmeskedve muszáj volt a darts-vb-t nézni a spanyol és angol bajnoki futballmeccsek helyett.

A balta azonban maradt a sufniban, én meg a képernyő előtt, ugyanis – magam sem hittem – a látvány odaszögezett.

Mert a darts szórakoztató játék. Van benne izgalom, vannak benne egyéniségek

– egy pillanat alatt megtanultam Miss Fallon Sherrock nevét, a tarajos Peter Wright, a kígyómarásos punk, a majdani világbajnok pedig a kedvencem lett –, szóval, alkalmas a tömegek megőrjítésére. Sportnak ugyan továbbra sem nevezném, mert mondjon nekem valaki még egy olyan időtöltést, amelyikben valaki ötvenévesen világbajnok tud lenni, még a sakk sem ilyen, legfeljebb a bridzs.

De mindegy is, minek nevezzük. Volna egy tanácsom: senki se fogadjon nagy összegben arra, hogy a darts nem kerül be hamarosan az olimpiai programba.

Akár sportnak hívjuk, akár nem.