jegyzet

2018.10.02. 06:30

Fel a mezekkel!

Ballai Attila

Húszezer-hatszázhetvenöt, azaz 20 675 néző. Magyar labdarúgó bajnokin, és nem ám egy teljes fordulóban, hanem egyetlen meccsen! Igaz, az az egy a múlt szombati Fradi–Újpest, a „derbi”, de ez a minősítés a hagyomány és a szurkolók kollektív tudata miatt érvényes még ma is.

A Groupama Arénában annyian zsúfolódtak össze, amennyien NB I-es mérkőzésen 2015 óta egyszer sem,

és ismét beigazolódott, amit a nyugati topligák kapcsán gyakran emlegetünk: ilyen stadionban és atmoszférában képtelenség pocsékul, legalábbis lelketlenül, hangulattalanul futballozni. Eszményi labdarúgóidő, pazar élőkép, angol mintát idéző kórusok a tribünön (meg sajnos olykor a „kötelező” trágárság), iram, feszültség és kordában tartott indulatok a gyepen, a már természetes néhány üresjárat és „labdatörés” mellett parádés Lanzafame-gól, a hajrára becserélt Böde sziporkái, Pajovic kapus bravúrjai – számos maradandó élmény.

Az első látásra legmeghökkentőbb, számomra egyúttal legvagányabb momentum mégis Lanzafame lecserélése volt. A győztes gólt szerzett olasz láthatóan zokon is vette edzője döntését, amelyet Rebrov utóbb azzal indokolt: a játékos butaságot követett el, amikor az ünneplés közben levette a mezét, és ezért sárga lapot kapott – ez volt a váltás oka.

Bevallom, régi nyűgöm ez. Mármint az, hogy némely futballista gólörömében úgy viselkedik, mint a kisgyerek, akit a szülei előre intenek: jön a „füles”, ha átfut az úton – és mégis megteszi. Taktikai szabálytalanságért sárgát kapni – az rendben van. Hirtelen felindulásból fakadó törlesztésért – az nincs, de jó, néha begőzölünk, emberek vagyunk. Na de mezlevételért? Akár a bőréből is kiugorhat a góllövő, és további ezer módja akad a viháncolásnak, de nem, ő pont azt az egyet választja, amelyről pontosan tudja, hogy büntetendő.

Nyilván mert úgy gondolja, ez is belefér. Csakhogy a jelek szerint Rebrovnál nem fér bele. Egyrészt neki a vasfegyelmet tartott Valerij Lobanovszkij edző­fejedelem volt a tanítómestere, másrészt játékospályafutása akkora tekintéllyel vértezte fel, hogy a mai magyar mezőnyben mindenkit takarékra állíthat.

Ez az erkölcsi, szakmai tőkéje az elődjének, Dollnak is megvolt. Ezért szegezhette neki érkezése után az öntörvényű brazil sztárocskának, Leonardónak: „Tudod, ki itt a legjobb futballista? Én.” Rebrovnak nincs is szüksége szavakra; minden rezdüléséről süt, hogy ő a főnök.

Ezért is várom kíváncsian, ki lesz a következő „vetkőző” gólszerző.

Ezek is érdekelhetik