Uccu neki!

A tavaszi időjárás a rügyfakadásnak, a madárdalnak és a hobbi­futóknak egyaránt kedvez. Talán csak a január első napjaiban tapasztalt népmozgalomhoz fogható az a jelenség, amit – az egyszerűség kedvéért – nevezzünk megélénkülő futóéletnek. Az év elején a fogadalmak hatására indulnak kocogni a szokottnál többen, ezekben a napokban pedig a jó idő bátorítja a futókat. Két nagy csoport vág bele a sportba ilyenkor: a kezdők és az újrakezdők. Nehéz megmondani, hogy melyik tagjai szenvedik meg jobban az elhatározásuk következményeként rájuk váró megpróbáltatásokat. Az újrakezdő előnye és hátránya is egyben, hogy ismert nehézségekkel szembesül, viszont egy újoncnak minden egyes lihegés új kaland.

Haszontalan információktól is terhelt világunkban egy kezdő futó már az első erősebb sétája előtt is érezheti úgy, hogy tapasztalatlanságát jelentős elméleti tudás ellensúlyozza. Aztán az első futással töltött fél óra során ez a világkép jelentős változáson megy keresztül. Miközben a futó az inkvizíció kényszerű ügyfelének érzi magát, ha szerencsés, akkor amolyan dacos Galileiként elrebegi, hogy mégis mozog. Érdekes, hogy ezek a pillanatok mennyire alkalmasak arra is, hogy az ember felfedezze, nem körülötte forog a világegyetem. A szédülés dacára sem.

Minden megbecsülésünket megérdemlik azok, akik nem állnak saját elhatározásuk elébe, és hobbifutóvá küzdik magukat.

Minden hobbista sportolóra áll ez, de jelen írás kizárólag a futókkal foglalkozik, tekintve, hogy ők jönnek szembe leggyakrabban velünk, járókelőkkel. Arcuk kész regény. Mimikájuk egyszerre árulkodik a mögöttük lévő távról, egyéniségükről és az elmúlt évben bevitt fölösleges kalóriákról. Néhányukról még azt is feltételezzük, hogy az oviban nem véletlenül alma volt a jelük: pirospozsgásak és gömbölydedek. Van, akin az látszik, hogy minden lépésért meg kell küzdenie, de valahogy mégis boldog a küzdelemtől. Van, aki olyan szigorúan néz maga elé, mintha élete összes baklövését akkor kezdte volna megbánni, amikor kocogni indult. Sokan igyekeznek észrevétlenek maradni, röstellik, hogy nem az olimpián látott atléták testalkatával léptek ki az utcára. Mások saját nagyszerűségük tudatában haladnak előre, minden edzésüket követendő példának tekintik. Szerintük ajándék, hogy láthatjuk őket. Az egyenlőség hívei: ha rajtuk múlna, mindenkinek futnia kéne.

Szerencsére nincs esélyük a választáson.