Serie A

2017.09.08. 11:37

Rómába utazik a Milan, Nagy Ádámék a Napolit fogadják

A vasárnap délutáni SS Lazio-AC Milan mérkőzés emelkedik ki az olasz labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójának programjából, melyet a Napoli bolognai vendégjátéka zár le vasárnap este.

A nyáron több mint 200 millió euróból megerősített milánóiak szurkolóik elvárásainak megfelelően kezdték a szezont, legalábbis ami a pontok számát illeti. Vincenzo Montella együttese előbb a Crotone, majd a Cagliari ellen is győzni tudott, ám míg a nyitókörben fölényes, 3-0-s sikert aratott, addig a második fordulóban csak váratlanul nehezen, 2-1-re győzött.

A piros-feketék a két könnyebb ellenfél után az idény első igazán komoly kihívása előtt állnak. A Lazio évek óta stabil élcsapatnak számít, az előző szezont a Serie A negyedik helyén zárta, az Olasz Kupában pedig csak a döntőben kapott ki, míg új idényt a Juventus elleni, meglepően sima Szuperkupa-sikerrel nyitotta.

A válogatott szünet ezzel együtt minden bizonnyal jól jött a fővárosi csapatnak, mivel a bajnoki nyitány nem sikerült jól, az újonc SPAL-lal 0-0-ra végzett az együttes, majd a nála szintén jóval gyengébb játékerőt képviselő Chievót is csupán egy hajrában szerzett góllal verte 2-1-re.

A Lazio és az AC Milan legutóbb februárban csapott össze egymással Rómában, akkor 1-1 lett a végeredmény.

A legutóbbi hat kiírást megnyerő Juventus a Milanhoz hasonlóan két sikerrel nyitott, és szombaton folytathatja győzelmi sorozatát, mivel a Chievót látja vendégül.

A szintén százszázalékos Internazionale az újonc SPAL-t fogadja, míg a Napoli Nagy Ádám együtteséhez, a Bolognához látogat. A magyar válogatott középpályás az első két fordulóban nem jutott szóhoz, nagy kérdés, hogy a dél-olasz csapat ellen bizalmat szavaz-e neki Roberto Donadoni vezetőedző.

A legutóbb ezüstérmes AS Roma a második fordulóban kikapott az Internazionalétól, s a hétvégén sem számíthat könnyű mérkőzésre, mivel a két győzelemmel startoló Sampdoria vendégeként lép pályára.

Serie A, 3. forduló:

szombat:

Juventus-Chievo 18.00

Sampdoria-AS Roma 20.45

vasárnap:

Internazionale-SPAL 12.30

Atalanta-Sassuolo 15.00

Cagliari-Crotone 15.00

Verona-Fiorentina 15.00

Lazio-AC Milan 15.00

Udinese-Genoa 15.00

Benevento-Torino 18.00

Bologna-Napoli 20.45

A tabella:

1. Juventus 2 7-2 6 pont

2. Internazionale 2 6-1 6

3. Napoli 2 6-2 6

4. AC Milan 2 5-1 6

5. Sampdoria 2 4-2 6

6. Torino 2 4-1 4

7. SPAL 2 3-2 4

8. Bologna 2 2-1 4

és Lazio 2 2-1 4

10. Chievo 2 3-3 3

11. AS Roma 2 2-3 3

12. Genoa 2 2-4 1

13. Verona 2 1-3 1

14. Crotone 2 0-3 1

és Sassuolo 2 0-3 1

16. Udinese 2 3-5 0

17. Benevento 2 1-3 0

18. Atalanta 2 1-4 0

19. Cagliari 2 1-5 0

és Fiorentina 2 1-5 0

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!