Sport Hírek

2010.09.18. 18:55

Amerikai álom és valóság

Az elmúlt héten beszámoltunk arról, hogy Dobos László, az ifjú kecskeméti kosaras-center hat évre egy görög csapathoz szerződött. A megyeszékhelyről jelenleg többen is az Egyesült Államokban folytatják, illetve kezdik tanulmányaikat és sportpályafutásukat.

PN

Ifjú Lakosa Zsolt két éve került egy alapítványi iskolába, az akkori nyarat a kaliforniai San Luis Obispo-ban töltötte. Ott egy csak külföldiekből álló csapattal edzett és játszott, a tornákon olyan városokba jutott el, mint Los Angeles, Las Vegas és Santa Barbara.

– Közben nyelviskolába jártam és egy családnál laktam. Az összes költségemet a „1Dream Foundation” nevű alapítvány állta. Kemény munkával telt a nyár, de sok élménnyel és tapasztalattal gazdagodtam, és sikerült előrelépnem kosárlabdában és az angolban is. Utána találtak nekem iskolát a marylandi Salisbury-ben, ahol a 2008-2009-es tanévet  töltöttem, itt jártam a tizenegyedik osztályba – emlékezett a kezdeti időszakra Lakosa Zsolti, aki hozzátette: az elején kicsit nehéz volt az iskola a különböző tanítási stílus miatt, de aztán belerázódott, és sok tanulással nagyon jó jegyeket szerzett. Kosárlabdában a szezont 16 győzelemm és 5 vereséggel fejezték be, és másodikok lettek a konferenciájukban, Zsoltot beválasztották a konferencia legjobb ötösébe.

– Habár hasznos volt az év, én a változtatáson gondolkoztam, mert a bajnokság színvonala nem volt elég magas. A „1Dream Foundation” segítségével léptem kapcsolatba a san diego-i Christian High School-lal, amely elfogadta a jelentkezésemet, s a tizenkettedik osztályt már itt végeztem el. Közben hazajöttem, és játszottam az U18-as válogatottban a szarajevói Európa-bajnokságon, ahol a kilencedik helyen végeztünk. San Diego-ban az első félévben nagyon oda kellett magam tenni tanulásban azért, hogy a lehető legtöbbet hozzam ki magamból. Az elsődleges célom persze az volt hogy ösztöndíjat szerezzek valamelyik egyetemre – folytatta az ifjú kosaras, aki a jó jegyeinek és a bajnokságban nyújtott jó teljesítményének köszönhetően a kansas-i MidAmerica Nazarene nevű egyetemre kapott teljes ösztöndíjat. Az egyetemet most kezdte, nemzetközi gazdálkodást tanul.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Lakosa Zsolt sok élménnyel és tapasztalattal gazdagodott a tengerentúlon
[/caption]

– Ákos, a fiatalabb testvérem, és a szintén kecskeméti, volt bolyais Jenei Gergő a tavalyi évet a marylandi Salisburyban tanulta végig, tizenegyedikesek voltak. Az ő jövőbeli céljuk szintén az ösztöndíj megszerzése valamelyik amerikai egyetemre. A volt bányais Vrana Márk a virginia-i Woodberry iskolában járta ki a tizediket, ő szintén a „1Dream Foundation” segítségével jutott ki, s most visszatérhet a következő két tanévre. Öccse, Vrana Erik, a nyarat a Kaliforniában töltötte, s a következő tanévben valószínűleg ő is felvételt nyer valamelyik középiskolába. A szintén kecskeméti, a volt Áfeoszos Csorvási Levente most kezdi meg a „Holy Family” nevű egyetemet Philadelphiában – számolt be a többi kecskeméti nevelésű kosaras amerikai előmeneteléről és terveiről a fiatalabb Lakosa Zsolt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!