Sport Bács-Kiskun

2016.02.15. 19:19

Elismerés a szentlászlói világbajnoknak

Tavalyi eredményei alapján az olimpia programjában nem szereplő 22 sportág 35 legeredményesebb versenyzőjét díjazta a Magyar Olimpiai Bizottság.

Vajda Piroska

A díjazottak között van Provics Ferenc a Jászszentlászlói Sportegyesület rádiós szakosztályának vezetője, aki tavaly megnyerte a Macedóniában megrendezett Gyorstávírász Világbajnokságot. Ugyanakkor egy másik rádióforgalmi világversenyen csapatban is világbajnok lett.

Provics Ferenc általános iskolás kora óta, csaknem négy évtizede hódol ennek a sportnak. Egykori matematika-fizikatanára, egyben a jászszentlászlói rádióklub alapító elnöke, Győrök Imre „fertőzte meg”, olyannyira, hogy később a Jászszentlászlói Sportegyesület rádiós szakosztályának vezetését is felvállalta.

A sportág népszerűsítésére minden évben két versenyt is szerveznek Jászszentlászlón, melyekkel az egykori tanító, Györök Imre emléke előtt is tisztelegnek. A legközelebbi verseny áprilisban lesz.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!