Sport Bács-Kiskun

2014.01.16. 11:37

Erdei Zsolt Eb-címért bokszol Kecskeméten

Erdei Zsolt korábbi félnehéz- és cirkálósúlyú profi ökölvívó világbajnok még legalább egy mérkőzés erejére visszatér a ringbe.

Borbély Károly

Az már biztos, hogy március 8-án, Kecskeméten a Boksz Világszervezet (WBO) Európa-bajnoki címéért küzdhet meg. A 39 éves bokszoló szerdai budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy minden bizonnyal ez lesz az utolsó meccse, ám ha a találkozó jól sikerül a számára, jó állapotban lesz utána is, akkor nem zárja ki a folytatás lehetőségét. Erdei hozzátette, hogy mindenképpen szeretett volna 2007 után újra hazai ringben öklözni és elbúcsúzni a magyar rajongóktól, ehhez pedig Rácz Félix promóter segítette hozzá, akivel karácsonykor kötött megállapodást. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a legeredményesebb magyar profi bokszoló kivel csap majd össze a nőnapi gálán.

Kovács István olimpiai bajnok, egykori profi és amatőr világbajnok bokszoló, a WBO európai elnöke azt emelte ki, hogy Erdei meccse lesz az eddigi legfontosabb Európa-bajnoki összecsapás a WBO történetében, ezért eljön majd rá a WBO első embere, a Puerto Rico-i Francisco Varcarcel is. A címmeccs másik résztvevőjéről konkrétumot még nem tudott mondani, annyit azonban elárult, hogy egy bizonyos nívó alá nem mehet és nem is akar menni a szövetség, mint ahogy Erdei sem, így biztosan pozitív mérlegű, jó bokszolóval kell majd Madárnak megküzdenie. Azt ugyanakkor kiemelte, hogy Erdei személye a legfontosabb, így a rivális kiléte nem igazán fontos.

Címkék#Kecskemét
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!