Sport Bács-Kiskun

2010.11.10. 11:06

Elsősorban mentális erősítésre szorul a KNKSE együttese

Edzőváltás történt az NB I/B Keleti csoportjában szereplő Kecskeméti NKSE női kézilabdacsapatánál. Kalmár Jenő vezetőedző helyett az eddig a klub utánpótláscsapatánál dolgozó Korsós Miklós irányítja a továbbiakban a gárdát.

Borbély Károly

– Mi a legsürgősebb teendő?
– Mentálisan kell helyrehozni a lányokat. Nyolc meccsből eddig egyet nyertek, kettőt döntetlenre hoztak, a többit elveszítették, és ez megviselte őket – mondta Korsós Miklós.

– A bajnokság feléig még öt meccs van hátra: a Gyöngyös, a Tápiószele, a Szeged, a Bőcs és a Csorvás elleni. Mire számít?
– A Tápiószele ellenit mindenképpen hoznunk kell, valamint szükségünk lesz bravúrra is. Ha az öt meccsen hat pontot tudnánk gyűjteni, akkor az nagyon nagy teljesítmény lenne.

– Új játékosok igazolásában gondolkodnak?
– Csak a klub szerény anyagi lehetőségeihez mérten. A napokban érkezett kettős igazolással Felső Anna és Sári Bernadett. Előbbi jobbátlövő, utóbbi beállós. Mihamarabb be kell építeni őket a csapatba.

– Az utánpótlásnál folytatja a munkát?
– Mindenképp. Hat éve foglalkozom a fiatalokkal, nem szívesen hagynám ott őket.

Borbély Károly -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!