Sport Bács-Kiskun

2009.04.23. 10:50

Némedi nem adta a mezét

A KTE-Ereco csapatkapitánya is pályára lépett az AC-Milan elleni szerda esti mérkőzésen. A kecskeméti focista csak az első öt percben volt zavarban a világsztárok között.

Borbély Károly

Az olasz AC Milan 5–2-re győzött a magyar labdarúgó ligaválogatott ellen a Puskás Ferenc Stadionban tegnap este. A 18 ezer néző előtt megrendezett találkozón a magyarok góljait Rajczi  és Tököli szerezte, míg a vendégekét Kaká, Sevcsenko (ő kétszer is betalált), Seedorf  és Viudez. A Kecskeméti-TE Ereco csapatkapitánya Némedi Norbert a 65. percben állt be valogatottunk védelmének tengelyébe, Mészáros Norbert helyett.

– Előzetesen úgy volt, hogy nem védőt kell játszanom. Az arccsonttörést szenvedett Dragóner Attila kiesése azonban változtatott a helyzeten – mondta Némedi, majd így folytatta: – Az első öt percben kicsit furcsa volt, hogy a Milan ellen játszom, de utána nem éreztem, hogy nagy különbség lenne egy NB I-es meccs, vagy e között. Az persze lejött, hogy egy olyan együttes az ellenfél, amelyik bármikor helyzetbe tud kerülni. Nem cseréltem el a mezemet, nem akartam. A Ligaválogatott-szerelést tartom meg emlékül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!