2009.04.12. 21:10
Igazságos döntetlen a megyei labdarúgó rangadón
Nem bírt egymással a megyei I. osztály harmadik és negyedik helyezettje. Kiskőrös-Kalocsa 2-2 (2-1)
Változatos, jó mérkőzést vívott egymással a két csapat. Az első félórában a hazaiak kitűnő játékot mutattak be, aminek meg is lett az eredménye, mert kétszer is megzörgették Dávid hálóját. Ezt követően azonban magukra engedték a kalocsaikat, akik még a félidő előtt szépítettek.
A szünetben Márton Zsolt, a kalocsaiak edzője, mindössze egy percig volt az öltözőben, mert összeveszett játékosaival. Az ok egyszerű, a fiúk nem azt a játékot mutatták, amit a tréner kért tőlük.
A második félidőben tovább folytatódott a küzdelem. Ebben a játékrészben azonban a vendégek sokkal erőszakosabban támadtak, de a hazaiak jól védekeztek. Már úgy nézett ki, hogy nem sikerül pontot rabolni a kalocsaiaknak Kiskőrösről, de egy szöglet után Fekete Nándor a saját kapujába fejelte a labdát. Ez pedig azt jelentette, hogy döntetlenre végződött a rangadó.
Az első félidőben a kiskőrösiek, a másodikban a kalocsaiak játszottak a szebb és eredményesebb focit. Mind a két csapatnak voltak lehetőségeik, de nem tudták a ziccereket kihasználni. A döntetlen igazságos.