Száguldás és szerelem

Az autó védelmet nyújt, személytelenebbé válunk, gyorsabbak, erősebbek vagyunk. Az autó biztonságában kevésbé uralkodunk magunkon, hamarabb felszínre törnek az indulatok. A bennünk szunnyadó agressziókat éppúgy felélesztheti az előttünk szerencsétlenkedő döntésképtelen autós, mint az elénk ész nélkül bevágó fiatal. Az autóban ülve könnyebben kiabál, káromkodik vagy anyázik még a legbékésebb ember is, hiszen úgyse hallja meg a másik.

A férfiak jelentős része szinte átlényegül az autóba ülve. Érzik az erőt, ami alattuk dübörög, és ezt az erőt ők uralják. Induláskor hatalmas gázzal lenyomják a környező autókat, cikázva ugrálnak a sávok között, és a piros lámpánál hatalmas fékezéssel állnak meg, egy-két autóval megelőzve a pár perce még mellettük álló autót. Épphogy indexelnek, már be is vágnak az első félautónyi helyre – oldja meg a másik, hogy ne menjen beléjük.

A városi forgalomban perceket lehet csak nyerni az állandó gyorsítással és fékezéssel, előzéssel és bevágással, mégis mély lenézéssel szemlélik az egyenletesen haladó, rendszerint női vagy idősebb vezetőket. Néha az az érzésem, hogy fizikai fájdalmat jelent a számukra, ha a másik sáv gyorsabban halad, vagy ha a lámpánál jobban startol a mellettük álló. Arról nem is beszélve, amikor az orruk előtt piszmog egy makonya sofőr. A férfiakat valami egészen különös szenvedély fogja el az autóba ülve. Vajon honnan származik ez?