Két osztály főnöke egyszerre

– Milyen képzésformákra van igény tapasztalatai szerint?
– Iskolánkban szakiskolai, szakközépiskolai és felnőtt képzés van. A szakiskolai részen a faipari szakmacsoport, a gépeszet szakmacsoport, az élelmiszeripari szakmacsoport, az építészeti szakmacsoport, a könnyűipari szakmacsoport, a művészeti szakmacsoport a legnépszerűbb, de sokan érdeklődnek a közlekedés szakmacsoport az egyéb szolgáltatás szakmacsoport és az elektronika és elektrotechnika szakmacsoport iránt is. A szakközépiskolai részen informatika, elektronikai és elektrotechnikai szakmacsoport, gépészeti szakmacsoport, közgazdasági, rendészeti, gépészet, közlekedési szakmacsoport, mezőgazdasági szakmacsoport van. Középiskolai végzettségre épülő szakképzéseink közül kiemelném számítástechnikai technikus, gépipari-számítástechnikai technikus, autószerelő, műszaki számítástechnikai technikus, pénzügyi szakügyintéző, illetve ruhaipari technikus szakjainkat. Iskolánkban tanulóinknak az eddigi visszajelzések szerint olyan képzéseket nyújtunk, amivel a felsőoktatásban is el tudnak helyezkedni. Céljaink eléréséhez folyamatosan fejlesztjük az oktatás szellemi és tárgyi feltételeit. Szakképzésünkben a térség munkaerő piaci követelményeihez igazodunk. Felnőttképzésünk nappali, vagy levelező formában készít fel az érettségire.

– Mióta foglalkozik a diáksággal, illetve annak oktatásával?
– 1987. augusztus 1-én kerültem az iskolához kémia-matematika szakos tanárként. 2003. augusztus 1-óta vagyok a Dózsa György Gazdasági Műszaki Szakközépiskola igazgatóhelyettese. Jelenlegi feladataim között az irányító, ellenőrző munka a meghatározó, de elkötelezett vagyok a pedagógusi pálya iránt is. Szeretek tanítani, annak ellenére, hogy középiskolában és az azt követő egy évben más pályára készültem. A pedagógiai hitvallásom: „Követelek tőled mert emberré akarlak nevelni!”A tanárok magukkal szemben legyenek igényesek, és ezt követeljék meg a tanítványaiktól is, a diákokat szeretni és tisztelni kell, de ellenőrzött követelmény nélkül, nincsen komoly tudás. Az iskola a család után a legfontosabb szocializációs színtér, nagy szerepet játszik a tanulók személyiségfejlesztésében, az értékek kialakításában. 18 éven át folyamatosan osztályfőnök is voltam, sőt volt olyan időszak, amikor egy időben kettő osztálynál is osztályfőnöki teendőket láttam el. Nagy kihívás volt, de szívesen végeztem! Az utóbbi két tanévben nincs saját osztályom, amit viszont nehezen szoktam meg. Hiányzik a belsőséges tanár–diák kapcsolat.

– A tanulás-tanítás folyamatát, iskolánk jelenlegi helyzetét, hogyan ítéli meg a tanárnő?
– A pedagógia előtt álló egyik nagy kihívás, hogy hogyan képes a megváltozott világra felkészíteni a diákokat. Nyilvánvaló,  hogy a kollegák és a fiatalok véleményét is ki kell kérni, és figyelembe venni, a nagyobb horderejű esetekben. A tanárnak szubjektív személyiségnek kell lenni, a megértés növendék és pedagógus között, egymás hullámhosszára való hangolódás, szerintem ez a legfontosabb. Az iskolát magáénak kell éreznie a diáknak. Ezt a célt segíti az is, hogy tág tanműhelyeink viszonylag jól felszereltek. Az oktatás fejlesztéseként minden pályázati lehetőséget kihasználunk. Az iskolánk könyvtárában immár hagyománnyá vált, hogy rendszeresen sor kerül képzőművészeteket, és népművészeteket bemutató rendezvényekre. Az ifjúság esztétikai neveléséhez kapcsolódó feladatunk a kultúra szellemiségének és gyakorlatának életben tartása.
Egy iskolának konzervatívnak kell lenni, ragaszkodni kell a hagyományokhoz, a régi értékekhez, mint például a korábbi Műszaki Napok folytatásaként megújult Nyílt Napok. Szakközépiskolánkban nincsen beiskolázási gondunk, a problémák abból adódnak, hogy milyen tudással, alapkészségekkel érkeznek a diákok az általános iskolákból. Az utóbbi időben inkább a jelentősebb problémát az jelenti, hogy a szakmák maguk között presztízs-vesztetté váltak, most mindenki inkább a felsőoktatás felé igyekszik. A mai munkavállalók köréből pedig éppen a jó szakmunkás hiányzik. Sajnos a szakiskolába érkezőknek a jelentős része nem akar semmit, nagyon alulmotiváltak, tudásszintjük is alacsony, jellemző rájuk a nagyfokú érdektelenség. Figyelmetlenek, mivel a 9. – 10. évfolyamon ugyanazt kellene megtanítani, amit a korábbi 8 év során már kellőképpen megutáltak és ez nagyon nehézzé teszi az oktatást. Különösen a közismereti tantárgyakat illetően. Főleg akkor, ha ugyanazokkal a módszerekkel akarják ezt a célt elérni. Ezért a 2006/2007-es tanévtől részt veszünk a szakiskolai fejlesztési program második változatában ami új módszereket, „színt” hozott az iskolába.

– Próbálnak-e közelebbi kapcsolatot kiépíteni a diákokkal?
– Természetesen. Elsősorban a diákönkormányzaton keresztül. Ezenfelül, úgy vélem, hogy a diák, elsősorban az osztályfőnökével tudja a legmegfelelőbb, legbensőségesebb kapcsolatot kialakítani, hiszen egymással több tanítási órában, illetve azon kívül is találkoznak. Tervezés alatt áll olyan diákfórum kiépítése, ahol tanulók is elmondhatják véleményeiket, javaslataikat, illetve jó lenne egy iskola újságot is létrehozni, mert mindenféleképen úgy érzem, hogy nyitni kell a diákok felé. Szerintem egymásért vagyunk, tanárként és tanulóként egyaránt. A diákok ma még  nem minden esetben érzik azt hogy dolgozni kell, és az életük, a jövőjük függ ettől. Ezt kell elsőként „megtanítani”. Nagyon sok esetben azt tapasztaljuk, hogy a családi háttér, anyagi gondok, problémák közrejátszanak az iskolában megélt kudarcok kialakulásában. Remélem új eszközökkel e kudarcok is mérsékelhetők.