Kovács Brigitta, a hazai sztár

A játék idővel annyira komolyra fordult, hogy elindultam hozzá a Petőfi Népe újságírójaként interjút készíteni, miközben ő a büszke falujabéliektől, a bulvársajtótól és a pararazziktól elbújva várta, hogy a rendőrök elzavarják a kíváncsiskodókat. 

A zűrzavar kellős közepén érkeztem a házukhoz, nem akármilyen küzdelmek árán. Nagyon kellett igyekeznem, hogy a rendőrökkel ne zavarjanak el engem is, de nem szerettem volna az interjúról lemaradni. A lányról se szerettem volna lemaradni. Odanyomorodtam a házból éppen kilépő kislányhoz, és megszólítottam:

- Szia Brigi! Milyen a mostani életed?
- Mostanában nagyon el vagyok havazva, mert a folytonos interjúk, riportok elveszik az időmet, amit a családommal és a barátaimmal szeretnék tölteni.

- Én azt hittem, hogy minden tini álma a sztárság...
- Nem vagyok sztár, csak híres lettem, de ezért nem érzem magam többnek a társaimnál. Szerintem ugyanolyan vagyok, mint ők, csak elértem valami olyasmit, amiről mindenki álmodik.

- És milyen a többiek hozzáállása a verseny eredménye óta?
- Néhányan irigykednek, viszont a többiek ugyanolyanok maradtak, ami nagyon jól esik. Tudod, most mindenki azt hiszi, hogy üresfejű cicababa vagyok, ami egyáltalán nem igaz! 

- Hogyan indult a karriered?
- Anyukámmal előszeretettel fényképeztük egymást, és az egyik rokonom észrevette a fotókat az asztalon, amikor látogatóban volt nálunk. Felajánlotta, hogy készít rólunk profi képeket, így kezdődött. Fotómodell lettem, majd később csak úgy poénból beneveztem a szépségversenyre. Hát nem megnyertem? 

- És hogy állsz a pasikkal? 15 éves vagy, ez a legszebb kor.
- Az igaz, hogy ez a legszebb kor, de nem szeretnék beszélni a magánéletemről, mert még elijeszteném a mostani barátomat!

- Szóval nem egyedül tengsz a világban. Szegény fiúk, akik most rajonganak érted! De nem baj, ugye?
– Dehogy. Nekem nem kellene olyan pasi, aki csak a pénzt és hírnevet látja bennem. A mostani partneremmel már korábbról ismerjük egymást, és ezelőtt is szeretett!

Tovább nem sikerült folytatnunk, mert elsodortak bennünket egymás mellől. Így aztán sietve beszálltam a sportkocsimba, majd elhajtottam a szerkesztőségbe, ahol nekiláttam megírni a sztorimat – a kocsi után ugyanis házat is szeretnék venni.