SÉTA

2006.10.18. 12:24

MNÁMK: Német vagy magyar, nekik mindegy

Ezek az ifjoncok akár németül is meg tudnák írni a sétás cikkeiket.

-

BAJA Iskolánk, a MNÁMK, azaz a Magyarországi Németek Általános Művelődési Központjának Gimnáziuma mintegy két hónappal az első Petőfi Népe-szám megjelenése előtt, 1956 szeptemberében nyitotta meg kapuit. Így megyei napilapunkkal együtt ünnepeljük idén 50. születésnapunkat.

A gimnáziumon nem látszik meg a kor, hiszen 1990 és 1995 között német támogatással elkészült a jelenlegi „vörös téglás” komplexum, mely a gimnázium mellett óvodát, általános iskolát, sportcsarnokot, kollégiumot foglal magában, emellett továbbképzési és közművelődési intézményegység is működik itt.

A SÉTA mentora:

Major Hajnalka



Iskolánk 14 osztályában jelenleg 380 diák tanul. 1987 óta van nyelvi előkészítő osztályunk, ennek elvégzése után (vagy német nyelvi alapokkal 8. évfolyam után) a gimnázium két tagozata közül lehet választani. Német–magyar tagozatos osztályaink diákjait a magyar tanárok mellett német vendégtanárok is tanítják. Végzős tanulóink pedig egy vizsga keretei között két érettségi bizonyítványt szerezhetnek: a német és a magyar állam érettségi bizonyítványát egyaránt. Kétnyelvű német nemzetiségi tagozatunkon a tanulók a német nyelv és irodalmon kívül a történelem, a földrajz és a nemzetiségismeret tantárgyakat is németül tanulják.

Végzős diákjaink két nyelven érettségiznek, így érettségi eredményük alapján közép- vagy felsőfokú nyelvvizsgát szerezhetnek. A magyarországi német kultúra ápolása és a kapcsolattartás Németországgal kiemelt célunk. Iskolaújságunk rendszeresen közli a diák újságírók német és magyar nyelvű írásait.
És hogy mit szeretnek az iskolában a diákok? Nem reprezentatív felmérésem szerint: „esztétikus környezetben tanulhatunk”, „jó a társaság”,  „van olcsó utazási lehetőség Németországba”, „megtanuljuk a nyelvet”, „szépek a vörös téglák” stb.
De erről (is) írjanak inkább ők!

Major Hajnalka -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!