A HELYZET

2018.03.10. 06:30

Szocialista müezzinek

Néző László

Ahogyan a müezzinek dicsőítik az ő Istenüket, úgy ismételgette a négy égtáj felé a baloldali ellenzék 2015-ben, hogy nincs migrációs válság, nem kell kerítés. A müezzinnek megvan az a jó tulajdonsága, hogy állhatatosan mindig ugyanazt énekli, a hazai ellenzék előimádkozói viszont, különösen a kampány idején, szeretik nem kibontani az igazság minden szeletét, ezért aztán összevissza „zenélnek”.

Molnár Gyula, az MSZP átmeneti elnöke, amikor még Újbuda polgármestereként tengette mindennapjait, például olyannyira komolyan vette az egykori „az idegen szép” szlogent, hogy még mecsetépítést is engedélyezett kerületében. Szerencsére a lakosságnak több esze volt, mint az akkori városvezetésnek, így a tiltakozások miatt semmi nem lett ebből a tervből. Azóta Molnárt elzavarták a kerületből.

De hogy ma mit akar az MSZP a kötelező kvótákkal vagy éppen a határzárral, azt egyelőre titkolni próbálják. Sokat elárul persze az ideiglenesen a DK élén tartózkodó Gyurcsány kijelentése, mely szerint ma öngyilkosság lenne a kerítés lebontásával kampányolni, s erre rímelve Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s politikus mondása, hogy erre a kérdésre majd csak április 9-én hajlandó választ adni.

Szóval elég egyértelmű, hogy utálják a kerítést, s ha kormányra kerülnének,

kitárnák az ország kapuit

az illegális migránsok, a kötelező kvóták és minden előtt, amire Brüsszel (vagy Soros, kinek, ahogy tetszik) kérné őket. De most kampány van. Most hazudni kell. Ehhez értenek. Vagy ehhez se.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!