Hirdetés

2023.07.20. 00:00

Az Európa Szabadegyetem keretében rendezték meg a Sinkovits Imre Kollégiumot

A Sinkovits Imre Kollégium idei harmadik találkozását hagyományosan az Európa Szabadegyetem keretei között rendezték meg, a lakiteleki Hungarikum Ligetben. A két éve indult kollégium során a filmelmélet, filmesztétika, kultúra és nemzetpolitika kapcsolatát, valamint a szépirodalom, ezen belül pedig a ponyvairodalom területeit neves szakemberek irányításával dolgozzák fel az érdeklődő fiatalok.

PR cikk

A kollégium házigazdája: Nagy Dóra politológus, publicista, az IKoN elnöke

Fotó: Erik Tamas Hodjan

Az első előadásban Biró István történész a fantasztikum és a mitológia kapcsolatát elemezte. Az angolszász és magyar irodalmi fejlődést hasonlította össze, a szerves fejlődés szempontjából. Utána Kollarik Tamás, producer, filmrendező, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem oktatója a megkezdett tematikát folytatva gondolatébresztő párhuzamokat vetett fel a korai filmes audiovizuális innováció, és a mai, mesterséges intelligencia által létrehozott alkotások között. Előadása második részében a tartalom- és kultúrafogyasztás aktuális kérdéseit elemezte. Egyes felmérések szerint ugyanis naponta kétezernél is többször kerülünk interakcióba okostelefonunkkal, és ennek jelenleg még nehezen belátható következményei lesznek az új nemzedékre. 

A Kollégium állandó eleme a közös filmnézés és filmelemzés. Ezúttal a Csapd le csacsi! című filmre esett választás, mint a rendszerváltozás egyik erős vizuális lenyomatára. A filmet Dr. Riba András, a RETÖRKI levéltár és szakmafejlesztési igazgatója és Nagy Dóra politológus, publicista, az IKoN elnöke közösen dolgozták fel. Elhangzott, hogy nagyon izgalmas és kevéssé feldolgozott időszakban játszódik a film, megjelenik benne a munkásőrség, az átalakuló társadalom és gazdasági rendszer. Sok, máig megválaszolatlan kérdés villan fel a több szinten működő filmnyelv segítségével. 

Nagy Dóra „A másság ábrázolásának alakulása a filmművészetben” című előadásában erős történelmi ívet rajzolt fel, hogyan degradálódott a „másság”, mint erős karakterjegy egyszerű díszletté és kötelező kvótává. Ezek mellett felhívta a figyelmet a bújtatott, főleg gyermekeinket célba vevő reklámok és filmes elemek értő felismerésére. 

Heiter Dávid Tamás, szerkesztő-riporter, műsorvezető, a Mediaworks Hírcentrum főmunkatársa azt mutatta be, hogyan is néz ki a politikai újságírás napjainkban. A hallgatók megismerhették az új médiaplatformok jellegzetességeit, használatát és azt, hogy bármennyire is szárnyal az online világ, a klasszikus személyes interjúknak és kérdéseknek ugyanúgy megvan a szerepe a hírközlésben és tényfeltárásban. Végül pedig Veres Miklós, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa egyperces sci-fi novellák közös elemzésére hívta a hallgatóságot. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában