LABDARÚGÁS

2020.01.24. 17:03

Akasztón beválni látszik az új műfüves

Nem hivatalos és nem is avatómérkőzés volt az, amit szerdán este vívott hazai pályán az Akasztó FC megye egyes csapata, de mégis csak az első hivatalos felkészülési mérkőzést játszották le a frissen elkészült műfüves pályán.

Vincze Miklós

A jeles alkalommal a vendég a Soltvadkert volt – a két gárda az idei első előkészületi mérkőzését vívta egymás ellen –, a találkozó pedig este fél hétkor kezdődött. A farkasordító hidegben a két csapat 5–5-re végzett egymással. Hazai részről Szabó Zsolt és Palla talált be kétszer, Lá­zár Zsolt pedig egyszer, a vendégek oldaláról Tóth Árpád köszönt be háromszor, illetve Geleta és Dobosi zörgette meg a hazai hálót. A mérkőzésen 2–0 arányban meglépett a hazai gárda, a vendégek 2–2-re egalizáltak. Azután 5–2 arányban is elhúztak a hazaiak, ám az utolsó tíz percben többek között két szabadrúgásgóllal egyenlített a Vadkert.

Ám ezúttal nem is az eredmény volt a lényeg, hanem az, hogy hogyan vált be a pálya, amelybe nem kevés pénzt és munkát fektettek az akasztóiak. Nem kevés társadalmi munkát, amelyet jól mutat a pálya térkövezése, amit a múlt szombaton kezdtek el, önként jelentkezőkkel, és most szombaton terveznek befejezni.

És hogy milyen eredménnyel végezték el a munkát, arról a hazaiaknál elfogulatlanabbul tud nyilatkozni a vendégcsapat kapitánya, Szalai Ádám.

– Csakis csupa jót tudok mondani az új akasztói pályáról – dicsérte. – Meggyőződésem, hogy jót fog tenni az akasztói klubnak is, hogy van egy ilyen remek talajú pályája, amelyen végre a szó igazi értelmében játszani is lehet, ugyanakkor a tavasszal Akasztóra utazó potenciális ellenfeleket is megnyugtathatom, hogy jó körülmények között mérhetik majd össze a tudásukat az akasztói csapattal. A világítás is kitűnő, semmi problémát nem okozott, hogy este fél hétkor kezdődött a mérkőzés. Kicsit kellemetlen volt a pokoli hideg, de arról már nem a hazaiak tehetnek. Amit ők tehettek ez ügyben, a meccs után forró tea és forralt bor formájában, azt derekasan teljesítették.

Márpedig, ha soltvadkerti játékos dicséri az új pályát, akkor hitelt lehet adni a szavainak, hiszen a vadkerti pálya méltán híres megyehatáron túl is a perzsaszőnyegekre emlékeztető talajáról. A pályán a világítást még ezen a hétvégén is igazítják, hogy majd hamarosan hivatalos avatómérkőzéssel is átadják az új műfüvest.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!