Országos

2006.09.21. 06:33

Nem szűnik az elégedetlenség

Tegnap este hét óra után ismét összegyűltek a kecskeméti Kossuth téren a Gyurcsány-kormány lemondását követelő tüntetők. Először olyan rigmusokkal fejezték ki elégedetlenségüket, mint például „Táncolj Feri, búcsúbuli!”

B. F. I.

Elénekelték a magyar és a székely himnuszt, s úgy döntöttek, hogy kivonulnak a Széchenyivárosba, majd onnan visszatérve a Petőfi Sándor utcán fejezik be a tüntetést. A néhány száz fős tömeg megállt a Petőfi Népe székháza előtt is.

Az egyik résztvevő, Szarvas Lajos személyesen is nyomatékosította azt a korábbi kérésüket, hogy közöljük: nem igaz Brúszel László (MSZP) azon – lapunkban is megjelent – kijelentése, miszerint hétfőn akár a városházánál, akár a polgármester lakásánál akadályozták volna dr. Szécsi Gábor mozgását.

Ha ilyet tettek volna, akkor a közelben lévő rendőrök is beavatkoztak volna, de semmilyen attrocitás sem történt. Hámori Zoltán főszerkesztő tárgyalt a tüntetők képviselőjével a bejáratnál, majd a tömeg békésen elvonult. A menettel a rendőrség is felvette a kapcsolatot, és diszkréten figyelemmel kísérte az eseményeket.

Tegnap Bács-Kiskun más városaiban, így Kiskunfélegyházán és Kiskunhalason is voltak tiltakozó megmozdulások.

Kapcsolódó cikk:
Szerda esti tüntetés Kecskeméten

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!