2008.05.05. 11:24
Szívesen tanulnék, de mit?
Az elmúlt hetekben számos kérdés érkezett szerkesztőségünkbe olvasóinktól a felnőttképzéssel foglalkozó, hetente jelentkező cikksorozatunkkal kapcsolatban. Összegyűjtöttük a leggyakrabban feltett kérdéseket.
– A támogatásokról teljes körű tájékoztatást adnak a munkaügyi központok területileg illetékes kirendeltségein. Érdemes megnézni az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) honlapját is. A www.afsz.hu címen elérhető oldalon működik olyan keresőprogram, amelyik tartalmazza az összes támogatható munkaerő-piaci képzést, így ezek között rákereshetünk azokra, melyek érdekesek lehetnek számunkra.
– Hány éves korig lehet nappali képzésben tanulni?
– A felsőfokú oktatásban nincs felső korhatár a nappali képzésben. Gimnáziumba, szakközépiskolába, szakiskolába annak a tanévnek a végéig lehet nappali tagozaton tanulni, melyben a tanuló betölti a 22. életévét.
– Szívesen tanulnék, de nem tudom, mit érdemes. Kihez forduljak tanácsért?
– Először azt kell eldöntenie, milyen típusú képzésben kíván részt venni: új szakmát akar tanulni, jelenlegi szakmájában akarja ismereteit bővíteni, nyelvet tanulna, vagy valamilyen készségét, képességét akarja fejleszteni. Mindkét esetben bizalommal fordulhat a munkaügyi központok kirendeltségeihez, illetve a képző intézményekhez. Ha rendelkezik internetes elérhetőséggel, akkor a szakképesítés kiválasztásához a www.szakkepesites.hu, a felsőoktatási szak kiválasztásához a www.felvi.hu honlap ad segítséget. A konkrét képzési lehetőségekről és a szakképesítést nem adó képzésekről számos más honlapon és kiadványban is tájékozódhat.
– Hosszú ideje dolgozom egy szakterületen, de nincs szakirányú végzettségem. Új munkahelyem megköveteli a „papírt”. Szívesen letenném a szakmai vizsgát. Van-e lehetőségem tanfolyam nélkül vizsgázni, vagy legalább rövidített képzésben részt venni?
– A felnőttképzési törvény kötelezően előírja az előzetes tudás beszámítását. A képző intézménynek figyelembe kell vennie, hogy a szakképesítés megszerzéséhez előirt kompetenciák közül Ön mivel rendelkezik. Ennek megfelelően a tanórák egy részén biztosan nem kell részt vennie. (A képző intézménytől függ, hogy emiatt csökkenti-e a részvételi díjat.) A szakképesítések egy része tanfolyami részvétel nélkül is megszerezhető, egyéni felkészülés után is lehet vizsgázni. Az, hogy erre van-e lehetőség, a szakképesítésre vonatkozó szakmai és vizsgakövetelményekből derül ki. Az ezeket tartalmazó rendelet elérhető a www.szakkepesites.hu oldalról, az adott szakképesítésre keresve. Ugyanitt találhatók meg az egyes vizsgarészek vagy szakmai gyakorlat alóli felmentés feltételei is.
Mit jelentenek a felnőttképzés gyakran használt fogalmai?
Állam által elismert (OKJ) szakképesítés– Az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) szereplő szakképesítés. A jegyzék határozza meg a képzésre vonatkozó alapadatokat (a szakképesítés típusa, szintje, tanulmányi területe, szakmacsoportba sorolás, szükséges iskolai végzettség stb.), a részletes követelményeket és a leírást pedig az adott szakképesítésre vonatkozó szakmai és vizsgakövetelmény-rendelet tartalmazza.
Országos Képzési Jegyzék
– Az állam által elismert szakképesítéseket és legfontosabb adataikat tartalmazó jegyzék.
E-learning
– Az e-learning információs és kommunikációs technológiával segített tanulás. Ötvözi a hagyományos és távoktatási módszereket, melyet az internet nyújtotta lehetőségekkel együttesen alkalmaz. Nem helyettesíti, hanem kiegészíti a hagyományos oktatási, továbbképzési formát azáltal, hogy kiküszöböli az időbeli és a földrajzi korlátokat, illetve a hallgatók akkor és ott tanulhatnak, amikor és ahol számukra kényelmes.
Emelt szintű szakképesítés – Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő, 54-gyel kezdődő OKJ számú, érettségihez vagy érettségihez és meghatározott szakmai előképzettséghez kötött szakképesítések. Ezeket a szakképesítéseket korábban felsőfokúnak nevezték.
Europass bizonyítványkiegészítő
– A bizonyítványkiegészítő (Certificate Supplement) célja, hogy – idegen nyelven – információkat adjon az elvégzett szakképzésről, az elsajátított szakmáról, s így valósítsa meg a különböző országokban szerzett szakképesítések átláthatóságát.
Foglalkozások Egységes Osztályozási Rendszere
– A FEOR rendszerbe foglalja a foglalkozásokat. A jelenleg érvényes FEOR 9 főcsoportot, a főcsoporton belül csoportokat, azon belül alcsoportokat tartalmaz. A rendszer alapján minden foglalkozáshoz négyjegyű kód rendelhető, ez szolgál a foglalkozások hivatalos azonosítására (például a munkaszerződéseknél, a statisztikáknál). A foglalkozások pontosabb meghatározására hatjegyű kódokat is szoktak alkalmazni.
Képezd Magad
– Információs portál, mely segít eligazodni a szakképzés, a felnőttoktatás és a közoktatás hazai hírei, adatai között.
Kompetencia – Cselekvőképes tudás. Azon ismeretek, készségek, képességek, magatartási, viselkedési jegyek összessége, amely által a személy képes lesz egy meghatározott feladat eredményes elvégzésére.
Forrás: www.szakkepesites.hu
– Az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) szereplő szakképesítés. A jegyzék határozza meg a képzésre vonatkozó alapadatokat (a szakképesítés típusa, szintje, tanulmányi területe, szakmacsoportba sorolás, szükséges iskolai végzettség stb.), a részletes követelményeket és a leírást pedig az adott szakképesítésre vonatkozó szakmai és vizsgakövetelmény-rendelet tartalmazza.
Országos Képzési Jegyzék
– Az állam által elismert szakképesítéseket és legfontosabb adataikat tartalmazó jegyzék.
E-learning
– Az e-learning információs és kommunikációs technológiával segített tanulás. Ötvözi a hagyományos és távoktatási módszereket, melyet az internet nyújtotta lehetőségekkel együttesen alkalmaz. Nem helyettesíti, hanem kiegészíti a hagyományos oktatási, továbbképzési formát azáltal, hogy kiküszöböli az időbeli és a földrajzi korlátokat, illetve a hallgatók akkor és ott tanulhatnak, amikor és ahol számukra kényelmes.
Emelt szintű szakképesítés – Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő, 54-gyel kezdődő OKJ számú, érettségihez vagy érettségihez és meghatározott szakmai előképzettséghez kötött szakképesítések. Ezeket a szakképesítéseket korábban felsőfokúnak nevezték.
Europass bizonyítványkiegészítő
– A bizonyítványkiegészítő (Certificate Supplement) célja, hogy – idegen nyelven – információkat adjon az elvégzett szakképzésről, az elsajátított szakmáról, s így valósítsa meg a különböző országokban szerzett szakképesítések átláthatóságát.
Foglalkozások Egységes Osztályozási Rendszere
– A FEOR rendszerbe foglalja a foglalkozásokat. A jelenleg érvényes FEOR 9 főcsoportot, a főcsoporton belül csoportokat, azon belül alcsoportokat tartalmaz. A rendszer alapján minden foglalkozáshoz négyjegyű kód rendelhető, ez szolgál a foglalkozások hivatalos azonosítására (például a munkaszerződéseknél, a statisztikáknál). A foglalkozások pontosabb meghatározására hatjegyű kódokat is szoktak alkalmazni.
Képezd Magad
– Információs portál, mely segít eligazodni a szakképzés, a felnőttoktatás és a közoktatás hazai hírei, adatai között.
Kompetencia – Cselekvőképes tudás. Azon ismeretek, készségek, képességek, magatartási, viselkedési jegyek összessége, amely által a személy képes lesz egy meghatározott feladat eredményes elvégzésére.
Forrás: www.szakkepesites.hu -->