Illegális bevándorlás

2021.12.02. 10:21

Elfogtak egy albán embercsempészt Budapesten

Elfogtak egy albán embercsempészt a főváros XVIII. kerületében, egy Üllői úti lakásban a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság és a Terrorelhárítási Központ munkatársai – közölték a rendőrségi honlapon csütörtökön.

Azt írták: a rajtaütés kedden történt, a nyomozók házkutatást is tartottak, a lakásban készpénzt és útleveleket találtak. Lefoglalták a bűncselekményhez használt gépjárművet is.

A férfi a gyanú szerint ez év áprilisától próbált albán állampolgárokat Nyugat-Európába juttatni a Liszt Ferenc-repülőtéren keresztül. A csaknem hét hónapon át tartó bűncselekmény-sorozatot társával együtt követte el. A csempészett migránsokat Magyarországon munkásszállókon és hostelekben pihentették, és segítséget nyújtottak abban, hogy az embereket az államhatárról Budapestre vigyék. Segítették a repülőjegyek megvásárlását, esetenként hamis okmányok beszerzését is. Az 54 éves albán férfi ellen embercsempészés bűntett gyanúja miatt indítottak eljárást.

Társát nemzetközi elfogatóparancs alapján keresi a rendőrség – olvasható a közleményben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában