Összegzés

2024.06.11. 11:09

Orbán Viktor: nemcsak Magyarországon, hanem Európában is megerősödtek a békepárti erők

A miniszterelnök a választási eredményeket értékelte.

MW

Orbán Viktor az Indexnek adott interjút

Forrás: Orbán Viktor Facebook-oldala

A jobboldal ma két pártba szerveződik Európában, az ECR-be (Európai Konzervatívok és Reformisták) és az ID-be (Identitás és Demokrácia). Ha ők össze tudnának végre fogni és a Fidesz csatlakozna ehhez a tömörüléshez, akkor ez lenne a második legnagyobb európai frakció – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az Indexnek adott interjójában, amelyet a Magyar Nemzet szemlézett. A kormányfő rámutatott: ezzel a jobboldal megelőzné a szocialistákat, a zöldeket „és mindenki mást is”, egyedül az Európai Néppárt lenne valamivel nagyobb tömörülés. Orbán Viktor véleménye szerint egy ilyen jobboldali párt megjelenése még az Európai Néppárttól is elvinne szavazókat.

Tehát a fordulat karnyújtásnyi közelségbe került. A kulcskérdés az, hogy az olasz és a francia elnök asszony meg tud-e egymással egyezni. Ha igen, akkor a jobboldali fordulat nem csupán egy lehetőség, hanem tény lesz Európában

– mondta a lapnak a kormányfő.

Elsöprő győzelmet arattak a kormánypártok

Az interjúban szóba került, hogy a Fidesz–KDNP európai parlamenti listájára több szavazat érkezett, mint öt éve, ám a magas részvétel miatt százalékosan az eredmény valamivel elmarad az előzőtől. A miniszterelnök ezt úgy értékelte, hogy a 44 százalék is szép eredmény, majd rámutatott: ez egy olyan választás volt, ahol egyszerre két ellenfelet is le kellett győzni, a régi ellenzéket, meg az újat. – Mi mind a kettőt legyőztük, méghozzá utcahosszal. Az ezüstérem is szépen csillog, de az arany még szebben – jelentette ki Orbán Viktor.

Magyar Péter és a Tisza párt szerepléséről a kormányfő azt mondta: hogy ki és milyen lőtávon belül van, meg hogy kinél van a puska, azt hagyjuk meg a következő választási kampány időszakára.

Most volt egy csata, amit megnyertünk, 15 százalékkal vertük meg a másodikat. Mi vagyunk messze a legnagyobb párt, ezért optimizmussal tekintek a jövőbe. Ráadásul úgy nyertünk meg, hogy soha ennyien nem szavaztak még ránk európai parlamenti választáson

– mutatott rá a miniszterelnök.

Óriási volt a tét

Orbán Viktor kiemelte, hogy a választások tétje óriási volt. – Ha nem a pártszínpad felől nézzük a választást, hanem a valóban fontos kérdések felől, akkor a háború vagy béke kérdése volt a tét.

Ezzel a választással az volt a célunk, hogy a háború felé robogó európai vonatot lelassítsuk, aztán meg is állítsuk. Ez sikerült is

– jelezte, majd hozzáfűzte: nemcsak Magyarországon, de Európában is megerősödtek a békepárti erők.

– Egy kulcsországban például, Franciaországban, ahol talán a legelkötelezettebbek voltak amellett, hogy nyugati katonákat kellene küldeni az Ukrajnában zajló háborúba, fölborult a politikai rendszer. Ott most előrehozott parlamenti választásokat kell tartani, ahol jó esélye van annak, hogy a békepártiak megismételjék a vasárnapi győzelmüket – emlékeztetett a miniszterelnök.

Felidézte, hogy a munka a békéhez való közelebb kerülés érdekében folyt az elmúlt hónapokban, így ő is erre tett fel mindent.

Szerintem ebben a béke- és háborúpárti küzdelemben 1-0-ra mi vezetünk Európában, a félidőt most lefújták, az Egyesült Államokban rendezik a másodikat, ott is jó esély van nyerni

– fejtette ki Orbán Viktor.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában