Piramisjáték

2024.06.04. 07:32

Magyar Péter bizalmasa elképesztő mesével próbálta átverni a nyomozókat

S. Mária az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb csalássorozatában vett részt, négy évre ítélte a bíróság.

S. Máriát csalásért ítélték fegyházbüntetésre

Forrás: Magyar Nemzet

Fotó: Origo

Noha a jogerős ítélet szerint sok száz millió forint kárt okozott a sértetteknek, az eljárás kezdetén Magyar Péter jobbkeze azzal érvelt a nyomozóknak, hogy

ő teljesen vagyontalan, nincs jövedelme, ráadásul munkanélküli

– többek között ez is szerepel annak a milliárdos csalássorozatnak a nyomozati iratai között, amelynek csaknem 1200 károsultja volt, írja a Magyar Nemzet.

Az ügyben 2018-ban született jogerős döntés, a csalási botrány kiagyalóját tizenegy évre ítélték, F. Attila jelenleg is fegyházban van, ám hamarosan szabadulhat a rácsok mögül. Magyar Péter bizalmasa már egy ideje szabadlábon van, de korábban ő is több évet ült börtönben, miután négy évre ítélték többrendbeli, bűnszövetségben, üzletszerűen, társtettesként elkövetett csalás és más bűncselekmények miatt.

S. Mária, aki Magyar élettársának az édesanyja,

a jogerős ítélet szerint összesen 350 millió forintos kárt okozott.

További részletekért kattintson.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában