Közel-keleti konfliktus

2024.06.08. 08:36

Az izraeli hadsereg kiszabadított négy túszt a Gázai övezetben

Az izraeli–palesztin háború 246. napjának eseményeit ismertető hírfolyamunkban az MTI, a Magyar Nemzet, a Mandiner, a Világgazdaság és az Origo híreiből válogatunk.

MW

Almog Meir Jan barátai körében. A férfi egyike annak a négy túsznak, akiket az izraeli hadsereg kiszabadított a Hamász fogságából

Fotó: AFP

Biden és Macron üdvözölte a négy izraeli túsz kiszabadítását a Gázai övezetben

Joe Biden amerikai és Emmanuel Macron francia elnök üdvözölték szombati párizsi találkozójukon, hogy az izraeli hadsereg kiszabadított négy olyan izraelit a Gázai övezetben, akit a Hamász palesztin iszlamista szervezet fegyveresei tavaly október 7-i terrortámadásuk során hurcoltak el.

MACRON, Emmanuel; BIDEN, Joe
Emmanuel Macron francia államfő (j) és Joe Biden amerikai elnök sajtótájékoztatót tart Párizsban 2024 június 8-án 
Fotó: Evan Vucci / Forrás: MTI/AP

  Joe Biden jelezte, hogy az Egyesült Államok "addig folytatja a mobilizációt, amíg valamennyi túsz haza nem tér".

Üdvözöljük a négy túsz mai kiszabadítását

– tette hozzá közös sajtótájékoztatójukon francia kollégája, Emmanuel Macron, aki állami látogatás keretében hivatalában fogadta az amerikai elnököt.

Hamász: már kétszáz felett jár az izraeli túszmentő művelet halálos áldozatainak száma

Legkevesebb kétszáztíz palesztin halt meg a Gázai övezetben az izraeli hadsereg szombati hadműveletében, amelynek célja feltehetően túszmentés volt, és négy izraelit sikerült is élve kiszabadítaniuk – közölte a Hamász palesztin iszlamista szervezet médiahivatala. A sebesültek száma tájékoztatásuk szerint úgy négyszázra tehető.

Daniel Hagari izraeli katonai szóvivő viszont kevesebb mint száz áldozatról beszélt a túszok kiszabadításával kapcsolatban.

Nem tudom, hányan vannak köztük terroristák, de a szélsőségesek élő pajzsként használják a civileket

– mondta.

Abban a két lakóépületben, ahonnan a négy túszt kiszabadították, családok laktak, és fegyveres őrök tartották fogva a túszokat – tette hozzá.

A hadsereg szóvivője szerint „egy összetett, nagy kockázatú művelet” keretében mentették ki a túszokat két különböző helyről Nuszeirat központjában. Az egyik izraeli egységet, amely a kimenekítést végezte egy lakónegyedből, tűz alá vették, a palesztin fegyveresek még páncéltörő gránátokat is bevetettek a katonák ellen. A hadsereg – légitámadásokat is beleértve – viszonozta a tüzet. A különleges erők egy katonát veszítettek – mondta az izraeli szóvivő.

Független forrásból sem a Hamász médiahivatalának, sem az izraeli hadseregnek az állításait nem lehetett egyelőre megerősíteni – jegyezték meg a hírügynökségek.

Iszmáil Haníje, a Hamász katari emigrációban élő vezetője a palesztinok „lemészárlásának” nevezte Izrael legutóbbi gázai hadműveleteit.

Abu Ubaida, a Hamász katonai szárnyának, az al-Kasszám Brigádoknak a szóvivője azt állította szombaton, hogy az izraeli hadsereg túszszabadító akciójában meghalt több túsz.

Mahmúd Abbász, a csak Ciszjordánia felett ellenőrzést gyakorolni tudó Palesztin Hatóság elnöke a történtek hatására rendkívüli ülés összehívását kérte az ENSZ Biztonsági Tanácsától – jelentette a Wafa palesztin hírügynökség.

Irán szerint a világ tétlensége a felelős az izraeli akció áldozataiért

Az iráni külügyminisztérium a világ kormányainak és az ENSZ Biztonsági Tanácsának „tétlenségét” okolta egy gázai menekülttáborban végrehajtott izraeli túszmentő akció áldozatainak nagy számáért – jelentette az iráni állami média szombaton.

Ezek a szörnyű és sokkoló bűncselekmények... a kormányok és a felelős nemzetközi szervek, köztük az ENSZ Biztonsági Tanácsának a cionista rezsim nyolc hónapja tartó háborús bűntetteivel és jogsértéseivel szembeni tétlenségének következményei

– mondta Nasszer Kanaáni külügyminisztériumi szóvivő.

Több tucatnyi palesztin áldozattal járt az izraeli túszmentő akció

Legkevesebb 94 palesztin meghalt és több mint száz megsebesült a Gáza középső részén fekvő Nuszeirat és más területek elleni izraeli támadásokban – közölte szombaton a Hamász irányította enklávé egészségügyi minisztériuma.

Az izraeli hadsereg szombati közleménye szerint erőik négy túszt mentettek ki élve két különböző helyszínről a Gázai övezet középső részén fekvő Nuszeirat menekülttáborban.

Az izraeli hadsereg, a rendőrség és a hírszerzés, vagyis a Sin Bet közös közleményének a megfogalmazása szerint „erőink egy terrorista struktúrát támadnak” a térségben, és „kiszabadítottak négy izraeli túszt”. A közlemény megerősítette, hogy a túszok egészségi állapota jó, és orvosi vizsgálatokra egy Tel-Aviv melletti kórházba szállították őket.

Palesztin szemtanúk elmondása szerint izraeli repülőgépek intenzív tűzzel vették célba a területet. A Nuszeirat tábort légi és tüzérségi fedezettel támadó izraeli alakulatokkal palesztin fegyveresek felvették a harcot. Az összecsapások számos halálos áldozattal jártak

 – mondták.

Egy korábbi pusztítás nyoma a Gázai övezet középső részén fekvő Nuszeirat menekülttáborban
Fotó: Abdel Kareem Hana / Forrás: MTI/EPA

Hálil al-Dakran, a Gázai övezet középső részén fekvő Dír al-Balah város al-Aksza kórházának igazgatója a Hszinhua hírügynökségnek elmondta, hogy a Nuszeirat és Dír al-Balah intenzív izraeli bombázása miatt nagyszámú sebesült palesztin került a kórházba, akik közül sok azóta meghalt.

Izrael nem kényszerítheti rá akaratát a Hamászra, és a palesztin iszlamista szervezet nem fogad el olyan megállapodást, amely nem teremti meg a palesztinok biztonságát - jelentette ki Iszmáil Haníje, a Hamász politikai vezetője szombaton, válaszul a gázai Nuszeirat térségében végrehajtott izraeli katonai akciókra.

„Népünk nem adja meg magát, és az ellenállás továbbra is megvédi jogainkat ezzel a bűnöző ellenséggel szemben” – mondta Hanije nyilatkozatában. Hozzátette: „Ha az (izraeli) megszállók azt hiszik, hogy erőszakkal ránk kényszeríthetik a döntéseiket, akkor nagyon tévednek”.

Az izraeli hadsereg kiszabadított négy túszt a Gázai övezetben

Az izraeli hadsereg (IDF) kiszabadított szombaton négy olyan izraelit a Gázai övezetben, akit a Hamász palesztin iszlamista szervezet fegyveresei tavaly október 7-i terrortámadásuk során túsznak elhurcoltak az övezetbe – jelentette a 13-as kereskedelmi tévé.

Az IDF hírszerzési információk alapján, egy kommandós akció keretében élve szabadította ki a négy embert az övezet középső részén lévő fekvő Nuszeirat menekülttábor területén.

A szóban forgó túszokat – a 25 éves Noa Argamanit, a 40 éves Slomi Zivet, a 21 éves Almog Meir Zsant és a 27 éves Andrej Kozlovot – a palesztin terroristák mind egy zenei fesztiválról rabolták el azon a napon.

Elfogadható egészségi állapotban vannak ahhoz képest, hogy nyolc hónapig raboskodtak, ennek ellenére hosszú rehabilitáción kell átesniük a tévé közlése szerint.

Izraeli zászlót lengetõ emberek ünnepelnek a tel-avivi Tel HaShomer kórház előtt 2024. június 8-án, miután az izraeli hadsereg négy túszt mentett ki élve a Gázai övezet középsõ részén fekvő Nuszeirat menekülttáborból, majd a kimentett túszokat kórházba szállították 
Fotó: Abir Szultan / Forrás: MTI/EPA

Az akcióban részt vevő többszáz katona a menekülttábor két különböző helyéről délelőtt szabadította ki a túszokat. Argamanit, a négy közül egyetlen női foglyot a terroristák külön őrizték a többitől. Az akció során tűzpárbaj tört ki a kommandósok és a palesztin fegyveresek között, és ebben egy katona súlyosan megsebesült. 

A kiszabadított túszokat a gázai tengerparton rájuk várakozó helikopterekhez vitték, ahonnan aztán Izraelbe, a Tel-Aviv melletti Siba kórházba szállították kivizsgálásra és megfigyelésre. Ott már találkozhattak családtagjaikkal.

Az izraeli államfő és a miniszterelnök telefonhívásban köszöntötte Noa Argamanit, akinek elrablása a Hamász terroristái brutalitásának egyik szimbólumává vált az azt dokumentáló videófelvétel alapján, ugyanis a fiatal nő zokogott és sikoltozott, amikor elvitték egy motorkerékpáron. Argamani a beér-sevai Ben Gurion Egyetem egyik diákja, és édesanyja súlyos rákbetegségben szenved. Emiatt őt a Siba kórházból tovább szállították a tel-avivi Ichilov kórházba, ahol édesanyját ápolják.

A Gázai övezetben még százhúsz túszt tartanak fogva az október 7-én elhurcolt 251 emberből. Százöt túsz november végén egy fegyverszüneti és fogolycsere egyezményben hazatérhetett. Izraeli becslések szerint a túszok közül legkevesebb negyvenen már nincsenek az élők sorában.

Török kereskedelmi miniszter: a gázai tűzszünetig nem áll helyre a kereskedelem Izraellel

Törökország mindaddig nem kereskedik Izraellel, amíg létre nem jön a Gázai övezetben zajló harcokat lezáró tartós tűzszüneti megállapodás – közölte Ömer Bolat török kereskedelmi miniszter szombaton.

Amikor úgy döntöttünk, hogy május 2-tól teljesen beszüntetjük az Izraellel folytatott kereskedelmet, azzal az volt a célunk, hogy Izrael mielőbb megállapodjon a tartós és azonnali tűzszünetről, és ezzel megkezdődhessen Gáza újjáépítése, a térségbe történő élelmiszer- gyógyszer- és humanitárius segélyszállítás. Amíg ezt nem látjuk, az Izraellel folytatott kereskedelem leállításáról szóló döntésünk érvényben marad

– szögezte le a török miniszter.

Palesztin emberek menekülnek a Gázai övezet déli csücskében levő rafahi menekülttáborból
Fotó: Haiszam Imad / Forrás: MTI/EPA

Izrael és Törökország viszonya jelentősen romlott a palesztin-izraeli konfliktus tavaly októberi eszkalációja óta. Április 9-én a török kereskedelmi minisztérium 54 izraeli árufajtára, köztük építőanyagokra, ipari berendezésekre és kohászati termékekre vezetett be importkorlátozást. Május 2-án a minisztérium bejelentette az Izraellel folytatott kereskedelem teljes leállítását. Tavaly a török-izraeli áruforgalom nagyjából 9,5 milliárd dollárt tett ki.

Az amerikai hadsereg lelőtt öt drónt és két rakétát a Vörös-tengeren 

Az amerikai hadsereg az elmúlt 24 órában lelőtt öt drónt és két rakétát, amelyeket jemeni húszi lázadók indítottak a Vörös-tenger déli része felett.  Az akció idején a térségben tartózkodó hajók nem számoltak be sérültekről vagy károkról – jelentette az Egyesült Államok térségbeli műveleteiért felelős Középső Parancsnoksága (CENTCOM) az X (korábbi Twitter) közösségi oldalon szombaton közzétett üzenetében.

Ezenkívül 

a parancsnokság egy húszi járőrhajó megsemmisítéséről is beszámolt.

A Jemen nagy területeit ellenőrző húszik november óta hajtanak végre támadásokat olyan hajók ellen, amelyekről úgy vélik, hogy Izraelhez kötődnek. Azt állítják, hogy a Gázai övezetben élő palesztinok iránti szolidaritásból cselekszenek. Az övezetben Izrael véres háborút folytat a Hamász ellen, megtorlásul a palesztin iszlamista szélsőséges mozgalom október 7-én, izraeli földön elkövetett támadásáért.

A húszi támadásokra válaszul az Izraelt támogató Egyesült Államok decemberben többnemzetiségű tengeri védelmi erőt állított fel, és csapásokat hajtott végre a húszik ellen Jemenben, olykor az Egyesült Királyság segítségével. A húszik azóta kiterjesztették támadásaikat az Egyesült Államokhoz és az Egyesült Királysághoz kapcsolódó hajókra is.

Ez történt pénteken: 


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában