Kitüntetés

2024.05.11. 18:42

Krausz Ferenc kapta idén a Műegyetem Neumann professzori címét

Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus a Műegyetem Neumann professzori címét, Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke az intézmény díszpolgári kitüntetését vette át szombaton a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) rektorától – tájékoztatta a BME Kommunikációs Igazgatósága az MTI-t.

MW

Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus előadást tart a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

A közlemény szerint Czigány Tibor rektor az eseményen a díjazottakat méltatva elmondta, hogy most két olyan embert köszöntenek, aki a nemzetközi kapcsolatok erősítését is kiemelten fontosnak tekintette pályája során.

KRAUSZ Ferenc
Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus előadást tart
Fotó: Balogh Zoltán / Forrás: MTI

Az egyetem közlése szerint 

Krausz Ferenc - a Műegyetem volt hallgatója és munkatársa, aki 1987-ben villamosmérnökként szerzett diplomát a BME-n - az ultragyors lézertudomány területén elért tudományos teljesítményéért részesült a kitüntetésben.

Hozzátették, a fizikus által megalapozott tudomány a mikrochipgyártástól kezdve a daganatos betegségek diagnosztizálásáig számos területen hozott forradalmi változást.

A kitüntetést a Műegyetem ünnepi szenátusi ülésén adta át Czigány Tibor és Beck György, a Neumann Társaság elnöke - ismertették.

A tudás megszerzése nem pusztán intellektuális feladat, hanem erkölcsi kötelesség. Olyan felelősség, amellyel a jövő generációinak tartozunk

– mondta Krausz Ferenc a díj átvétele után.

Matolcsy György az MNB és a BME között 2019 óta működő együttműködési program kezdeményezője és támogatója - tudatták a közleményben, hozzátéve, hogy a két intézmény közös munkájának célja a közgazdasági és gazdálkodástudományi gondolkodás fejlesztése, a műszaki innovációk üzleti és társadalmi értékeinek feltárása.

Kiemelték, hogy az 

együttműködés során mintegy száz oktató-kutató és hallgató részvételével új tudományos alkotóműhelyek jöttek létre, és több szakmai kötettel, tanulmánnyal bővült a hazai digitalizációs és pénzügyi tudástár. 

Továbbá 24 tanulmányi és szakmai versenyen, tematikus pályázaton több mint 530 hallgató részesült ösztöndíjban - részletezték.

A jegybank közleményben azt is tudatta az MTI-vel, a műhelymunkák mellett az MNB és a BME közös tevékenységében kiemelt figyelmet kap az oktatásfejlesztés, amelynek keretében 

Matolcsy György szakmai tudásával és tapasztalatával személyesen is hozzájárul a jövő generációinak formálásához, amikor egyetemi előadások keretében találkozik a BME hallgatóival.

A műszaki egyetem közlése szerint a BME Neumann professzori címét 2023-ban Karikó Katalin Nobel-díjas kutatóbiológus, tavalyelőtt pedig Konsztantyin Novoszjolov kapta meg, aki a grafén feltalálásáért kapott Nobel-díjat – idézték fel a közleményben.

A BME Díszpolgári címét mások mellett Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós, a Műegyetem volt hallgatója, valamint Habsburg György francia nagykövet, Bogsch Erik, a Richter gyógyszergyár elnöke, Bendzsel Miklós, a Magyar Mérnökakadémia vezetője, továbbá Dale Martin, az EELISA európai egyetemi szövetség elnöke vették át az elmúlt években – emlékeztettek.

Közölték azt is, hogy az idén alapított BME Hajós Alfréd-díjat mint az év legjobb hallgató-sportolója, Varga Ádám, a fizikusszak diákja, olimpiai ezüstérmes kajakozó vehette át.

A közleményben kitértek arra is, hogy a BME ünnepi szenátus eseményén az intézmény nyolc karának doktori iskoláiból mintegy 150 új doktor vette át oklevelét.
 

Magyarországon vannak olyan projektek, amelyekkel világszínvonalú eredményeket lehet elérni

Magyarországon vannak olyan projektek, amelyekkel hazánkban is legalább olyan esélyekkel lehet világszínvonalú eredményeket elérni, mint külföldön – mondta el Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME), sajtótájékoztatón, miután előadást tartott az intézményben.

Krausz Ferenc szombaton vehette át a Műegyetem Neumann professzori címét. A Nobel-díjas fizikus a BME hallgatóinak tartott előadásában részletesen beszélt a betegségek korai kimutatására irányuló vizsgálatok kifejlesztését célzó, a Magyarországon működő Molekuláris-Ujjlenyomat Kutató Központban (CMF) zajló munkáról.

KRAUSZ Ferenc
Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus
Fotó: Balogh Zoltán / Forrás: MTI

A tudós, aki a központ ügyvezetője és tudományos igazgatója, arról beszélt, hogy a Health for Hungary - Hungary for Health (H4H) elnevezésű programban 10 éven keresztül mintegy tizenötezer önkéntestől gyűjtenek vérmintákat, hogy monitorozzák egészségi állapotuk alakulását és az esetleges betegségek kialakulása kimutatható és nyomon követhető legyen.

Az előadáson szó volt arról, hogy a kutatásaik segítik a rákkutatást is, bár elsősorban nem a daganatos betegségek állnak azok fókuszában.

Krausz Ferenc a sajtótájékoztatón rámutatott arra: Magyarországon  is vannak tehetségek, csak arra kell nagy hangsúlyt fektetni, hogy ha külföldre mennek, vissza is térjenek.

Elmondta, hogy a Kutatási Kiválósági Tanáccsal, amelynek elnöke, olyan programokat dolgoznak ki, amelyek kifejezetten arra irányulnak, hogy magyar kiválóságokat hozzanak vissza Magyarországra. Hozzátette: nem az a probléma, hogy elmennek a kutatók az országból, hiszen tapasztalatszerzésre szükség van. Az a fontos, hogy vissza is jöjjenek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában