Munkaalapú társadalom

2024.05.29. 18:51

A kormány a foglalkoztatási rátát 85 százalékra kívánja növelni 2030-ra

A kormány a mostani 80 százalék körüli szintről 85 százalékra kívánja növelni a foglalkoztatási rátát 2030-ra, a cél elérése érdekében az inaktívak számát kell csökkenteni - mondta a nemzetgazdasági miniszter szerdán Budapesten.

MW

Illusztráció

Forrás: Szabad Föld

Fotó: Nemeth Andras Peter

Nagy Márton a Velünk a vállalkozásodért - amit a jövőről tudni érdemes című vállalkozásfejlesztési rendezvénysorozat utolsó állomásán kiemelte, hogy 

már több mint 4,7 millióan dolgoznak, a munkanélküliségi ráta pedig 4 százalék, ami lényegében a teljes foglalkoztatást jelenti. 

Mindezek miatt úgy vélte, hogy az elmúlt években megteremtett munkaalapú társadalom megőrzésére kell fókuszálni.

NAGY Márton
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter
Fotó: Szigetváry Zsolt / Forrás: MTI

Közölte, a magyar munkaerőpiac folyamatos bővül. Ebben az is szerepet játszik, hogy tovább csökken a közfoglalkoztatottak száma (ami 2022 szeptembere óta 65-70 ezer között mozog), valamint, hogy 2023 áprilisa és 2024 áprilisa között 89 ezerrel csökkent az inaktívak száma. Utóbbi miatt ugyan nőtt a munkanélküliek száma, de ez azzal magyarázható, hogy az inaktívak, azon belül főként a 25-29 éves fiatalok és a 60-64 éves idősek regisztrált munkanélküliként beléptek a munkaerőpiacra.

Hozzátette, hogy képzettségüket tekintve ezek a belépők elsősorban alacsonyabb képesítésűek: vagy nem rendelkeznek érettségivel, vagy a 8 általánost sem fejezték be. Mindez felértékeli a szakképzés és a felnőttképzés fontosságát, hiszen az inaktívakat képezni kell.

Az inaktívak száma főként Budapesten és vonzáskörzetében, valamint Kelet-Magyarországon kezdett csökkeni

- jegyezte meg.

Nagy Márton rámutatott, hogy 

a kormány az inaktívak számának csökkentésén dolgozik, hogy a társadalom minél nagyobb része lépjen be a munkaerőpiacra.

Úgy vélte a cél elérése érdekében egyebek mellett meg kell fordítani a demográfiai trendet, megállítva a populáció csökkenését, és el kell érni a munkaerőpiaci tartalék (csaknem 300 ezer ember) aktiválását.

Hozzátette, hogy a tartalékon belül 40 ezer ember rövid távon elhelyezhető álláskereső. Van további 50 ezer olyan ember, akinek képzésre van szüksége, míg 150 ezren komplex (képzésből, bér- és munkába járási támogatásból álló) segítséget igényelnek, és 60 ezer azoknak a fiatal inaktívaknak a száma, akiket különböző motivációkkal akarnak bevonni a munka világába.

Nagy Márton kiemelte, 

foglalkoztatási kérdéskörben saját forrásokat nem használnak a költségvetésből, csakis uniós forrásokat, ezeket pedig úgy próbálják irányítani, hogy azok a fiatalabbak felé irányuljanak.

Példaként a GINOP Plusz keretében megvalósuló programokat említette, mint a márciusban indult munkahelyi képzéseket támogató programot és a 30 év felettiek foglalkoztatási támogatásait.

A nemzetgazdasági miniszter beszélt az üres álláshelyekről is, rámutatva, hogy itt egyre nagyobb teret nyer a versenyszféra, ahol a magasabb képzettségű dolgozókból (mérnökök) van hiány.

Ezért felhívta a figyelmet 

a felsőoktatásban történt modellváltásra, ami azt célozza, hogy felismerjék a magánszektor igényeit és úgy alakítsák az egyetemi képzéseket, hogy a felsőoktatásban olyan típusú szakmák legyenek, amelyek tényleg a munkaerőpiacon igényként jelennek meg.

Beszámolt a Magyarországon dolgozó külföldi munkavállalókról is, akiknek a száma mintegy 121 ezer, a létszám kevesebb mint 50 százalékát ukránok és szerbek adják, akiknek nem kell munkavállalási engedély, a vendégmunkások száma pedig 70-75 ezer között mozog.

A magyar munkahely a magyaroké megfelelő képzettség mellett, és ha nincs magyar munkaerő, akkor jöhetnek a vendégmunkások

- jelentette ki Nagy Márton.

A rendezvénysorozatot a Kavosz Zrt. és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) szervezte a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával.
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában