Díjátadó

2024.03.23. 14:00

A kormány a családok szövetségese Magyarországon

Családok nélkül nincs jövője a nemzetnek – mondta Rétvári Bence.

MW

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára beszédet mond a Családháló Alapítvány díjátadó ünnepségén a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen 2024. március 23-án

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

A kormány a családok szövetségese Magyarországon – mondta Rétvári Bence a Családháló Alapítvány szombati díjátadó ünnepségén, Budapesten, írja az MTI.

A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára úgy fogalmazott: családok nélkül nincs jövője a nemzetnek. Ezért fontos a kormány számára minden esztendőben a családok támogatása, anyagi és erkölcsi értelemben egyaránt – tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy az elmúlt években a világ minden országa nehézségekkel küzdött – először a járvány, majd a háborúk miatt –, a magyar kormány azonban a legnehezebb gazdasági években is bővítette a családtámogatások körét.

Nem volt olyan szűkös esztendő az elmúlt 14 évben, amelyikben a családok támogatása ne bővült volna

– jelentette ki, majd úgy folytatta: a családok támogatása hosszú távú, generációs cél. Megjegyezte: Magyarország Alaptörvénye is a nemzet fennmaradásának alapjaként hivatkozik a családra.

A családalapításhoz biztonság kell – szögezte le Rétvári Bence, hozzátéve: ehhez a biztonsághoz a békés környezet is nagyon fontos. Azt is elmondta, bízik benne, hogy mielőbb véget ér az Ukrajnában, valamint a Gázai övezetben zajló háború, mert „a családok számára minden országban a biztonság a legfontosabb”

„Ahhoz, hogy valaki családot alapítson, hosszú távú bizalom kell a jövőbe” – állapította meg, hozzátéve:

a kormány meglátása szerint „a családbarát Magyarország az igazán erős Magyarország”.

Rétvári Bence gratulált a díjazottaknak és megköszönte a munkájukat, kiemelve: 18 ezer szavazat alapján választották ki azokat a szakembereket, akik most elismerésben részesülhetnek.

Rögzítette: nagyon fontos méltányolni és megerősíteni hivatásukban azokat az embereket, akik segítik a családokat.

HORNUNG Ágnes; RÉTVÁRI Bence
Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára (b5) és Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a díjazottakkal a Családháló Alapítvány díjátadó ünnepségén a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen 2024. március 23-án
Fotó: Kovács Tamás / Forrás: MTI

Lehet sok mindent tanulni, de arra a kedvességre, közvetlenségre, figyelemre, törődésre, amit önök tanúsítanak a gyerekek felé, születni kell – mondta az államtitkár az ünnepségen díjazottaknak.

A Családháló Alapítvány rendezvényén azokat a szakembereket ismerték el, akik „az elmúlt években a legtöbbet tettek a családokért”. Megválasztották többek közt a 2023-as év bölcsődei nevelőjét, óvónőjét, védőnőjét, kórházi és házi gyermekorvosát, emellett intézményeket is díjaztak.

Hornung Ágnes: a kormány kiszámíthatóságot nyújt a családoknak

A kormány kiszámíthatóságot nyújt a családoknak, mert „ha ez az érzés megvan, akkor van nagyobb esélye annak, hogy gyermeket vállaljanak” – hangsúlyozta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára a Családháló Alapítvány díjátadó ünnepségén szombaton Budapesten.

Hornung Ágnes felidézte: 2010-ben úgy döntött a kormány, hogy a családokat helyezi a középpontba, és „mindent a családok szolgálatába állít”. Úgy fogalmazott, ahhoz, hogy minél többen minél több gyermeket vállaljanak, otthon, anyagi biztonság, szabadidő, illetve munka szükséges.

Európa „legnagyobb, legeredményesebb otthonteremtési programjának” nevezte a magyar kormány által bevezetett otthonteremtési programot, amelyre a 2024-ben bevezetett csok plusz „még rátett egy lapáttal”.

Jelezte: számos más támogatás szolgálja a családok anyagi biztonságát. Ezek között említette a családi adókedvezményt és a csed 100 elnevezésű intézkedést, amellyel a csecsemőgondozási díjat a korábbi bruttó kereset száz százalékára emelték.

Az államtitkár beszámolója szerint a munka és magánélet egyensúlyának megteremtésében is hatalmas előrelépés történt 2010 óta. Elmondta, 2010-hez képest háromszor annyi településen érhető el bölcsődei szolgáltatás, a bölcsődei férőhelyek száma pedig megduplázódott, 32 ezerről 65 ezerre emelkedett.

„Ma minden család szabadon eldöntheti, hogy a szülő otthon szeretne lenni a gyermekével, vagy vissza szeretne térni a munka világába” – magyarázta, hozzátéve: ha ezekkel az intézkedésekkel a kormány kiszámíthatóságot tud biztosítani, akkor „jóval könnyebben érjük el azt a célt, hogy minden vágyott gyermek megszülethessen”.

Az ehhez szükséges, folyamatosan bővülő eszközrendszert az elmúlt 13 év alatt dolgozta ki a kormány – idézte fel Hornung Ágnes, aki a gyakorlati intézkedéseken túl fontosnak nevezte „a családbarát eszmét” is, amely 2010 óta középpontban van.

Az államtitkár háláját fejezte ki a díjazottaknak, és megköszönte a Családháló Alapítványnak, amiért lehetőséget teremtett a családok támogatása terén tevékenykedő szakemberek elismerésére.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában