Leszámolás

2024.02.03. 13:53

Pakisztáni bevándorlókat gyanúsítanak egy temesvári gyilkosság elkövetésével

Öt pakisztáni bevándorlót gyanúsítanak a szerda esti temesvári gyilkosság elkövetésével, a férfiakat előzetes letartoztatásba helyezték – számolt be szombaton a Temes megyei törvényszéki ügyészség tájékoztatása nyomán az Agerpres.

MW

Illusztráció

Forrás: AFP

Fotó: Alex Nicodim

A román hírügynökség szerint az ügyészség közleményében azt írja: a nyomozás eredményei alapján az öt pakisztáni férfi közösen követhette el a gyilkosságot, melyben egy szintén bevándorló afgán férfi vesztette életét Temesváron.

Közölték: 

január 31-én 22 óra 18 perckor egy helyi lakos értesítette a hatóságokat, hogy az egyik utcában egy férfi fekszik az út szélén véresen. A rendőrség kiérkezésekor az áldozat már nem élt, testén késszúrás nyomait találták.

Az ügyészség azt gyanítja, hogy a gyilkosságot röviddel a bejelentés előtt az öt pakisztáni bevándorló követte el. Közölték, a bűntett egy spontán konfliktus következménye volt, melynek nyomán támadói vascsővel ütlegelték, lábbal rugdosták és többször megkéselték a fiatal áldozatot, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe.

Az öt pakisztáni férfit egy hatodik társukkal együtt csütörtökön fogta el a román rendőrség Bukarestben, ahonnan Temesvárra szállították, majd pénteken kihallgatták és 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték őket. A gyanú szerint a férfiak szökni készültek Romániából – közölte az ügyészség. A közlemény nem tér ki rá, de a román sajtó azt írta, hogy a pakisztániak legálisan, munkavállalási engedéllyel tartózkodtak Romániában.

A román-szerb határhoz közeli bánsági városban 2021-ben is történt egy hasonló gyilkosság, mely afgán bevándorlók közötti leszámolásnak bizonyult.

A két csoport közötti nézeteltérésben egy férfit leszúrtak, egy másikat súlyosan megsebesítettek. Az afgán állampolgárságú támadót két hónappal később Athénban tartóztatták le a görög hatóságok.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában