Alapjogokért Központ

2024.02.22. 12:30

Ismét kettős mércét alkalmaz a brüsszeli bürokrácia

Az Európai Számvevőszék legújabb jelentéséből is látszik, hogy a brüsszeli bürokrácia visszaél a hatalmával, egyes tagállamokat büntet, míg mások esetében nem hajlandó semmilyen visszásságot észrevenni – hangsúlyozta az Alapjogokért Központ operatív igazgatója csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.

MW

A brüsszeli bürokrácia visszaél a hatalmával

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Olivier Matthys

Törcsi Péter elmondta: az Európai Számvevőszék azt vizsgálta, hogy az Európai Bizottság (EB) a döntéshozatalai során megfelelt-e az európai uniós szerződésekből fakadó és egyéb jogállami kritériumoknak.

A február 22-én publikált jelentésből kiderült, hogy az uniós intézményrendszer összehangoltan működik egy progresszív, baloldali, liberális agenda mentén

– fogalmazott. Példaként rámutatott, hogy az EB „erősen megkérdőjelezhető” vakcinabeszerzéséhez komoly aggályok helyett „csak egy ejnye-bejnyeszerű megjegyzést” fűzött a számvevőszék. 

Azt az „ordító hibát” pedig, hogy Magyarországtól mondvacsinált okok miatt forrásokat tartanak vissza, nem is említette a jelentés

– tette hozzá.

TÖRCSI Péter
Törcsi Péter, az Alapjogokért Központ operatív igazgatója 
Fotó: Soós Lajos / Forrás: MTI

Törcsi Péter a visszatartott uniós források kapcsán elmondta, hogy az országnak járó összegnek mintegy harmadát oldotta fel az unió, a nagyobb részéhez azonban továbbra sem fér hozzá Magyarország. Ennek oka a magyar gyermekvédelmi szabályozás – jelentette ki, kiemelve: 

„egyértelmű, hogy szuverenista, konzervatív beállítottsága miatt szenved pénzügyi hátrányt Magyarország.”

A gyermekvédelem ügye köré progresszív uniós és hazai kör szerveződik

– jelentette ki az operatív igazgató, aki szerint „politikai boszorkányüldözést” folytatnak Magyarországgal szemben.

Az igazgató kitért arra is, hogy három téma - a béke, a gyermekvédelem és gender, valamint az illegális migráció kérdése - továbbra is "törésvonalat" húz. Ezekben a kérdésekben az uniós intézményrendszer továbbra sem akar olyan keretet létrehozni, ami a polgárok többségének a kívánalma lenne – fűzte hozzá.

Törcsi Péter hangsúlyozta: most, hogy újabb gyermekvédelmi csomagot hirdetett meg a kormány, „nemzeti minimumot” lehetne teremteni. 

A múlt péntek óta gyermekvédőként fellépő magyar baloldalnak most lehetősége lenne, hogy részt vegyen abban a parlamenti munkában, amit a kormány meghirdetett. Ezzel az uniós pénzekhez is hozzásegíthetnék Magyarországot

– mondta.

 

Lajkó Fanni elemző úgy fogalmazott, Brüsszel „vadászszezonként” fogja fel az európai parlamenti választások kampányidőszakát. 

Azokat a nemzeti szuverenista kormányokat támadják, amelyek nem fogadják el az általuk kínált jövőképet

– állapította meg. Hozzátette: a támadásokba egy új intézményt, az Európai Számvevőszéket is bevonták, a „globalista elit boszorkányüldözéséhez” ráadásul a magyar baloldal is hozzájárul.

Az uniós törvények nem az uniós polgárok érdekeit védik

– hangoztatta az elemző. Szavai szerint „azért nem kapjuk meg a nekünk járó forrásokat, mert Magyarország elutasítja a migrációt és hatályban van az a gyermekvédelmi törvény, amely a pedofilokat szigorúbban bünteti, mint korábban más törvény.”

Rögzítette: 

a gyermekvédelem olyan vörös vonal, amit nem léphet át senki, és amit senki sem használhat fel aljas, politikai célokra. 

Ez olyan követelmény, ami joggal várható el az európai uniós intézményektől és a magyar baloldali politikai aktoroktól

– hangsúlyozta az elemző.

Lajkó Fanni elmondta, az Alapjogokért Központ több agytröszttel együtt úgy döntött, hogy aggályaikkal az EB-hez fordulnak. 

A Századvég Alapítvánnyal, a Danube Institute-tal és a Nézőpont Intézettel közösen kijelentettük, hogy addig nem vagyunk hajlandóak becsatornázni a véleményünket a jogállamisági jelentésekbe, amíg azokat nem veszik figyelembe

– közölte.
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában