Elnökválasztás

2024.02.08. 22:58

Az amerikai Legfelsőbb Bíróság megkezdte a Donald Trump választásból való kizárásával kapcsolatos ügy tárgyalását

Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága csütörtökön meghallgatta a jogi érveket Donald Trump volt elnöknek a választásokból való kizárásáról - Colorado államban - hozott bírósági döntés ügyében.

MW

A Republikánus Párt elnökjelöltségéért küzdő Donald Trump volt amerikai elnök (k) a New Hampshire állambeli Manchesterben tartott előválasztási kampánygyűlésén 2024. január 20-án

Forrás: MTI/AP

Fotó: Matt Rourke

Az ügy Donald Trump fellebbezése nyomán került az Egyesült Államok legmagasabb jogi fóruma elé, és tétje, hogy a bírói tanács fenntartja-e Colorado állam legfelsőbb bíróságának döntését, amellyel az amerikai alkotmányra hivatkozva tavaly decemberben eltiltották a volt elnököt attól, hogy indulhasson választáson.

Az alkotmánybíróság szerepét is betöltő szövetségi Legfelsőbb Bíróság előtt Donald Trump ügyvédje, Jonathan Mitchell úgy fogalmazott, hogy

 nem értenek egyet a kiinduló megállapítással sem, miszerint a 2021. január 6-i események kimerítenék az államrend megdöntésére irányuló lázadás kategóriáját. 

A további érvek között szerepelt, hogy Donald Trump ellen egyetlen bíróságon sem zajlik lázadásban való részesség címén eljárás, és ilyen vádemelés sem született, vagyis nem állapítható meg ilyen ügyben érintettsége.

Colorado állam nevében Jason Murray azt fejtette ki, hogy a Legfelsőbb Bíróságra tartozó ügyről van szó, amelynek világos határozatot kell hoznia, ellenkező esetben "alkotmányos válságot" kockáztat. 

A jogász gyors döntést sürgetett az ügyben.

A meghallgatáson elhangzottak és az összefoglalók alapján a Legfelsőbb Bíróság tagjai politikai irányultságtól függetlenül, szkeptikusnak mutatkoztak Colorado állam döntését illetően. John Roberts vezető bíró arra hívta fel a figyelmet, hogy amennyiben bírói tanácsa úgy döntene, hogy a volt elnök kizárható a választásokból, akkor annak "súlyos következményei" lehetnek a "másik oldalról" meginduló, választási kizárásra irányuló, demokraták elleni eljárások formájában.

Donald Trump a bírósági meghallgatás után Floridában tartott sajtótájékoztatóján sajnálatosnak nevezte, hogy ilyen eljáráson kell keresztülmennie, ugyanakkor azt hangoztatta, hogy bízik a Legfelsőbb Bíróságban, és ráhagyja, hogy meghozza a döntést az ügyben. 

Megjegyezte, hogy megtagadni tőle az indulást a választáson "kemény" lenne, figyelembe véve a közvélemény-kutatások számait is.

A Donald Trump választási indulásáról szóló ügyben napokon, vagy néhány héten belül döntés születhet 

- derül ki a csütörtöki bírósági meghallgatás után megjelent nyilatkozatokból.

Colorado államban a Republikánus Párt előválasztását március 5-én, az úgynevezett Szuperkedden tartják, amikor több mint egy tucat szövetségi államban dönthetnek republikánus és demokrata választók arról, hogy kit szeretnének elnökjelöltként látni. Colorado közigazgatási vezetője január elején jóváhagyta, hogy a szavazólapokon Donald Trump neve is szerepeljen, azzal a feltétellel, hogy a rá leadott szavazatokat figyelmen kívül kell hagyni, amennyiben a Legfelsőbb Bíróság mégis fenntartaná a volt elnök kizárásáról szóló tavaly decemberi döntést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában