Lecsapott az ÁSZ

2023.12.06. 15:38

Ötszázmilliós büntetést kapott a dollárbaloldal

A tavalyi választási összefogás baloldali pártjaival szemben 500 millió forintos büntetést szabott ki az Állami Számvevőszék (ÁSZ) – tudta meg a Magyar Nemzet.

MW

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke, országgyûlési frakcióvezetõje, Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke, frakcióvezetõje, Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke, Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció alelnöke, Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke, Márki-Zay Péter közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt, Karácsony Gergely fõpolgármester, a Párbeszéd társelnöke és Lukácsi Katalin Mária, a Mindenki Magyarországa Mozgalom alelnöke az ellenzéki összefogás hat pártjának vezetõi és a tömörülés miniszterelnök-jelöltje által tartott, "Putyin ellen, Ukrajna mellett" tüntetésen Oroszország budapesti nagykövetsége elõtt 2022. február 24-én

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

A lap úgy értesült, hogy a szankció összefüggésben áll a dollárbaloldal kampányfinanszírozási botrányával. Információi szerint az első körben vizsgált 260 millió forintos támogatásrészt illegálisnak minősítették, ezért ezt a teljes összeget ki kellene fizetni büntetésként. Ezt egyenlő arányban osztanák el az összefogás hat pártja között, ami pártonként (Demokratikus Koalíció, MSZP, Párbeszéd, LMP, Momentum, Jobbik) nagyjából 43,5 milliós büntetést jelent.

Fontos azonban, hogy az ÁSZ és a Kincstár ilyen esetekben a büntetéssel megegyező összeget visszatartja az adott pártnak járó állami támogatásból, vagyis a tényleges büntetés ennek a duplája.

Előzmények

A rendszerváltozás után időszak legsúlyosabb kampányfinanszírozási botránya robbant ki, amikor tavaly augusztusban Márki-Zay Péter megemlítette, hogy az általa alapított Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) júniusban, tehát jóval az országgyűlési választások után is több száz milliós támogatást kapott az Egyesült Államokból. 

A baloldal korábbi közös miniszterelnök-jelöltje szerint ennek segítségével tudták kifizetni a kampány utolsó számláit.

Az ügy kirobbanása után a Márki-Zay Péter mögött álló ellenzéki pártok gyakorlatilag úgy tettek, mintha ott sem lettek volna a kampányban. Azt állították, hogy nem tudtak az MMM-hez érkező amerikai pénzekről.

Később kiderült, a tavalyi választási összefogásban részt vevő hat párt 3,2 milliárd forint büntetést kaphat az illegális külföldi finanszírozás miatt.

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vizsgálata megállapította, hogy közel 1,7 milliárd forintot költött el Márki-Zay Péter egyesülete a választási kampány idején. Az ellenőrző szerv részjelentése több mint száz példával igazolja, hogy a jórészt külföldről érkezett pénzek valójában a baloldali pártok kampányára mentek. Információik szerint a részjelentés megállapította, hogy a DK, a Jobbik, a Momentum, az MSZP, az LMP és a Párbeszéd a választási kampányban a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvét figyelmen kívül hagyta, a törvényi előírásokat megkerülte a közös kampányuk finanszírozásában, a kampányköltések mértékének korlátozásában és a kampányelszámolásban.

Mivel az amerikai pénzek miatt sérülhetett az ország szuverenitása, az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) is vizsgálatot indított. Később egy nyilvánosságra hozott titkosszolgálati jelentésből az is kiderült, hogy az Action for Democracy nemcsak Márki-Zay Péter mozgalmának utalt, hanem egymilliárd forintot kapott többek között az Ezalényeg.hu nevű ellenzéki propagandalap kiadója.

A legnagyobb szeletet a Bajnai Gordonékhoz köthető DatAdat nevű cég hasította ki magának, amelyhez szintén milliárdos összeg érkezett részben a magyar címzettektől, részben közvetlenül a tengerentúlról.

Karácsony Gergely egyesületéhez, a 99 Mozgalomhoz is érkeztek külföldi pénzek. A NAV ebben az ügyben költségvetési csalás és pénzmosás elkövetésének gyanújával, valamint az OTP feljelentése nyomán hamis magánokirat felhasználása miatt is vizsgálódik.

Az ellenzék tiltakozik

A Momentum megerősítette az Indexnek, hogy megkapták az ÁSZ részjelentés-tervezetét.

A belengetett bírságnak egyetlen célja van: ellehetetleníteni a Momentumot a 2024-es választások előtt. Ez a hazug és igazságtalan bírság az ellenünk irányuló megfélemlítés eszköze, de nem fognak tudni megtörni minket. A Momentum mindig minden törvényt betartott, és szabályosan és törvényszerűen kampányolt. Mostani jelentéstervezetében is megerősíti az Állami Számvevőszék, hogy a Momentumhoz mint jelölőszervezethez érkezett költségvetési támogatásokat szabályszerűen használta fel a párt

 – közölték. 

Az MSZP visszautasította a tiltott kampányfinanszírozás vádját, és azzal védekeztek, hogy nem volt rálátásuk az MMM, Márki-Zay Péter mozgalmának pénzügyeire. 

Nem tudjuk, mi alapján változtatta meg az ÁSZ idén nyári álláspontját, amikor azt közölte, hogy a mintegy 3,3 milliárd forintnyi büntetés pártok közötti megoszlása nem rendezett, emiatt pedig további törvényi rendelkezés nélkül a büntetés behajtása nem megvalósítható. Egyértelmű, hogy a Fidesz szándéka az ellenzéki pártok ellehetetlenítése a 2024-es választások előtt

– közölték a szocialisták.

A teljes cikket a Magyar Nemzeten olvashatja el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában