Honvédelem

2023.12.11. 16:00

Gion Gábor: szeretnék, ha minél több fiatal érezné fontosnak a haza szolgálatát

Szeretnék, ha minél több fiatal érezné fontosnak a haza szolgálatát, s ebben számítanak a nyugállományú katonák segítségére – hangoztatta a Honvédelmi Minisztérium védelmi stratégiáért és humánpolitikáért felelős államtitkára hétfőn Debrecenben.

MW

Gion Gábor, a Honvédelmi Minisztérium védelmi stratégiáért és humánpolitikáért felelős államtitkára (k) beszédet mond az Egységes Alapkiképzési Programban résztvevő katonák nyilvános eskütételén Nagykanizsán, az Erzsébet téren 2023. március 24-én

Forrás: MTI

Fotó: Varga György

Gion Gábor a Bocskai István 11. páncélozott hajdúdandárnál a nyugállományú katonáknak az Obsitos Program keretében rendezett fórumán azt mondta, „önök kiváló segítők lehetnek, hiszen honvédségi múltjukkal hitelesen ösztönözhetik a fiatalokat”.

Az államtitkár kiemelten fontosnak nevezte a honvédelem ügyét támogató nyugdíjas katonákkal való együttműködést, profitálni abból „a hatalmas szellemi, fizikai, mentális potenciálból, ami ebben a korosztályban rejlik”.

Gion Gábor kitért arra, hogy a kormány a 2009-2034 közötti időszakra kidolgozott idősügyi nemzeti stratégiában meghatározta a hosszú távú célokat, ezt alapul véve alkották meg a honvédség 2018-2027-re vonatkozó, félidejéhez érkezett idősügyi stratégiáját.

Beszámolt arról, hogy elindult az egészségmegőrző szenior, illetve szenior prémium program, ami egészségügyi szűrővizsgálatokat, egyéni életmód-tanácsadást biztosít az idősek számára, de hasonlóan fontos terület a nyugdíjasok digitális biztonsága, amiben a Magyar Honvédség (MH) kibervédelmi parancsnoksága segíti az időseket.

Gion Gábor az észak-keleti régióból érkezett hallgatóságát emlékeztette a pályájuk elején tett katonai esküre, ami életre szól, ezért

természetes, hogy egész életükben érezniük kell a Magyar Honvédség gondoskodását". Aktív életük után számíthatnak a honvédség nagy családjára 

– mondta az államtitkár.

A honvédelmi és haderőfejlesztési program egyik lényeges elemének nevezte a katonák jólétének biztosítását. Ehhez szervesen kapcsolódik a 2015-ben életre hívott, azóta folyamatosan bővülő vásárlói kedvezményrendszer, amihez telefonos applikáció is készül.

Annak érdekében, hogy minden szükséges információi eljusson az idősekhez, jövőre is folytatják a nyugdíjasoknak szervezett találkozókat, februárban Szolnokon, áprilisban pedig Budapesten.

Gion Gábor beszélt a megváltozott biztonsági környezetről, s azt mondta:

jól felszerelt, kiképzett, ütőképes, létszámában is komoly elrettentő erőt mutatni képes haderőre van szükség.

„Magyarország jövője, a magyar emberek biztonsága múlik a Magyar Honvédségen, a szerződéses és a tartalékos katonákon”

– hangoztatta, megjegyezve ugyanakkor, hogy 

a honvédelem ügye nem csak a kormány és a honvédség ügye, elengedhetetlen az egyéni és a társadalmi felelősségvállalás is.

Megerősítette: szeretnék, ha minél több fiatal érezné fontosnak a haza szolgálatát.

Böröndi Gábor vezérezredes, a Magyar Honvédség vezérkari főnöke szerint a leghatásosabb toborzás, ha a nagyszülők, szülők elmondják a fiataloknak, hogy jó katonának lenni. A tábornok hallgatósága előtt részletesen ismertette a haderőreform eddig megvalósult lépéseit és a várható honvédségi és védelmiipari-fejlesztéseket, amihez most mindkét feltétel adott: a politikai akarat és a költségvetés.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában