Választások

2023.12.14. 20:22

Fontos, hogy a vajdasági magyarságnak az eddiginél is erősebb képviselete legyen Belgrádban (videó)

Gazdasági és biztonsági szempontból is fontos, hogy a vajdasági magyarságnak az eddiginél is erősebb képviselete legyen Belgrádban és a tartományi parlamentben is az e heti előrehozott választás nyomán – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Szabadkán.

MW

Kelemen Hunor a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, Szijjártó Péter külügyminiszter és Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke (b-j)

Forrás: Facebook / Szijjártó Péter oldala

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) kampányzáró rendezvényén hangsúlyozta, hogy a párt jó szereplésén is múlik, hogy folytatódhatnak-e az elmúlt évek közös sikerei.

Reméljük, minden eddiginél erősebb képviseletünk lesz Belgrádban és itt a tartományi parlamentben is

– közölte.

Mindaz, ami eddig volt, kizárólag akkor ér valamit, hogyha folytatódik. Hogyha folytatjuk a határ menti fejlesztéseket, a gazdaságfejlesztési programot, és nem maradnak abba azok az intézkedések, amelyek itt a mindennapi élet biztonságát garantálják

– sorolta.

És hogyha elég erős lesz a képviseletünk, akkor el tudjuk azt érni, hogy itt a jövőben nagyobb biztonság legyen, mint az elmúlt néhány évben, hogy az itt élőknek ne kelljen illegális migránsokkal találkozniuk, ne kelljen fegyverropogást hallaniuk

– tette hozzá.

Majd rátért az eddigi eredményekre, és emlékeztetett, hogy 2010 óta négy új határátkelőt nyitottak a két ország között, nyolc év után ismételten lehet vonattal utazni Szeged és Szabadka között, rövidesen pedig a Szabadka-Baja vonalat is felújítják, és a tervek szerint két és fél óra el lehet majd jutni vasúttal egyik fővárosból a másikba.

Leszögezte, hogy folytatni kívánják a sikeres vajdasági gazdaságfejlesztési programot, amely keretében az elmúlt években 80 milliárd forint támogatást ítéltek meg 14 263 helyi cégnek, összesen mintegy 170 milliárd forintnyi beruházást generálva.

 „Ez jó mindenkinek. Jó nektek, vajdasági magyaroknak, hiszen a gazdasági megerősödés megmaradást jelent. Jó nekünk, mert külpolitikánk szíve közepe a nemzetpolitika, s jó Szerbiának, ugyanis a beruházó vállalatok itt hoznak létre munkahelyeket, itt termelnek, itt fizetnek adót” – mutatott rá.

Szijjártó Péter üdvözölte, hogy mára a két ország gazdasága összenőtt, és úgy vélte hogy ennek az egyik alapját épp a vajdasági gazdaságfejlesztési program adta, amiben Pásztor István néhai VMSZ-elnöknek elévülhetetlen érdemei vannak.

Aláhúzta, hogy a Vajdaságból indult gazdaságfejlesztési program keretében már Erdélyben, Felvidéken, Horvátországban, Szlovéniában, sőt még Kárpátalján is számos beruházást hajtottak végre, de „messze a legkorrektebb központi hozzáállással” Szerbiában találkoztak.

Olyan bizalmi tőke jött létre szerbek és magyarok között, amely az alapját adja annak, hogy a jövőben is hasonló együttműködésre számíthassunk

– jelentette ki.

Mert a konjunktúrában, amikor minden jól megy, amikor csak azt kell nézni, hogy mennyivel több van, mint tegnap, akkor könnyű együttműködni, de válságban, amikor a túlélés a tét, akkor mutatkozik meg, hogy ki az igazi barát

Ennek kapcsán pedig kiemelte, hogy a koronavírus-járvány idején védekezéshez szükséges eszközökkel segítették egymást, az energetikai válság alatt pedig megnőtt a jelentősége annak, hogy hazánk szinte már a teljes földgázimportját a szomszédos országon keresztül szerzi be, Szerbia pedig Magyarországon tárolja a gáztartaléka egy jelentős részét.

A miniszter érintette az utóbbi évek súlyos nehézségeit is, kitérve a pénzügyi és a migrációs válságra, a pandémiára, illetve az ukrajnai háború kirobbanására. Hangsúlyozta, hogy Magyarország minden egyes krízisből megerősödve tudott kikerülni, amire kiváló példa az is, hogy hazánk azon kevés államok egyike volt, ahol a koronavírus-járvány után többen dolgoztak, mint előtte.

És hogy miért? Azért, mert mi minden válságban tudtunk egységet építeni, s minden nehéz helyzetben össze tudtunk kapaszkodni. Ezt meg tudtuk csinálni annak dacára, hogy mindig hatalmas volt a nyomás, mindig voltak beavatkozási kísérletek, mindig voltak, aki a megosztásunkra tettek kísérletet

– közölte.

Végezetül pedig leszögezte, hogy Magyarország és Szerbia is összekapaszkodott, a valaha volt legjobb együttműködés van ma a két ország között, márpedig ez nem volt mindig magától értetődő, a folyamat ugyanis elég mélyről indult.

Kelemen Hunor: a vajdasági magyarság számíthat a többi határon túli magyarra

A vajdasági magyar emberek számíthatnak a Romániai Magyar Demokrata Szövetségre, számíthatnak az erdélyi magyarokra, mint ahogy számíthatnak minden olyan közösségre, amely kisebbségben él, és osztja azt a sorsközösséget, amelyen a Magyarország határain kívül rekedtek osztoznak – hangsúlyozta Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke csütörtökön Szabadkán.

KELEMEN Hunor
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke 
Fotó: Kiss Gábor / Forrás: MTI

A politikus a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) kampányzáró rendezvényén vett részt, ahol kiemelte: 

a Kárpát-medencei magyarok alapállása, hogy ki kell állni egymás mellett, és egymást kell erősíteni.

A határon túli magyarok közös sorson és közös jövőn osztoznak, és „meg vagyok győződve arról, hogy a 20. század után a 21. században a Kárpát-medencei magyarok, a Magyarország határain kívül élő magyar közösségek sikeres évszázadokat tudhatnak maguk előtt, hogyha elvégzi mindenki azt a feladatot, amelyet a nemzetért, a közösségért el kell végezni”.

Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség októberben elhunyt elnökét Kelemen Hunor a határon túli magyarok „nagyobbik testvérének”, „bátyjának” nevezte, aki mindig készen állt támogatni a többi külhoni magyar közösséget.

Kelemen Hunor rámutatott, Erdélyből és a más határon túli közösségekből nézve a vajdasági magyar politikusok által elvégzett munka nemcsak meggyőző, hanem tisztelet is érdemel. 

Követendő példának nevezte a szerbek és a magyarok közötti, tíz évvel ezelőtti történelmi megbékélést, amelynek az elérésében Pásztor Istvánnak nagyon nagy szerepe volt.

Rámutatott, ez a megbékélés a románok és a magyarok között még nem történt meg.

Ez nem a mi mulasztásunk, ez nem Magyarország mulasztása, hanem a román többséggel még mindig nem tudtuk megértetni, hogy ők felelősek azért, hogy hogyan érzi magát egy etnikai kisebbség a szülőföldjén, és hogy az, ami nekünk jó, az tőlük nem vesz el semmit

– húzta alá.

Hozzátette, 

a megbékélésben fontos szerepe volt a szerb vezetésnek, amely rájött, hogy a kisebbségek támogatása mindenkinek jó.

A vajdasági magyar

 közösség megerősítéséhez azonban kellett a magyar kormány 2010-es paradigmaváltása is,

amely szerint erős partnerség kell a szomszédos országokkal, és meg kell erősíteni a határon túli magyar közösségeket, hogy ne csak az etnikai identitás megőrzése legyen a legfőbb feladatuk, hanem a gazdaság is fejlődni tudjon, és boldogulni tudjanak a szülőföldjükön.

Az RMDSZ elnöke leszögezte:

az európai nemzeti kisebbségek jogait nem szabad pusztán emberi jogi kérdésként kezelni, ez tévedés lenne, ez kevés lenne ma már. 

Hozzátette, hogy a nemzeti kisebbségek kérdését 

biztonságpolitikai kérdésnek kell tekinteni, és úgy kell kezelni, mint a stabilitásnak, a békének, a jólétnek egyik nagyon fontos feltételét.

Rámutatott, hogy a nemzeti kisebbségeknek mindig ott kell lenniük, ahol a döntéseket hozzák, vagyis az önkormányzati, tartományi és országos vezetésben, „mert a mi közösségünkért csak mi tudunk dolgozni”. 

Aki nem ül az asztalnál, az az étlapra kerül, és aki az étlapon van, azt előbb vagy utóbb meg is rendelik, és fogyasztanak belőle. Ezt pedig egy nemzeti kisebbségi közösség nem engedheti meg

 – húzta alá az RMDSZ elnöke.

Beszéde végén Kelemen Hunor leszögezte, hogy a VMSZ-nek vasárnap győznie kell a választásokon, hogy

 a magyaroknak maradjon erős képviselete (.), és ha már megmutattuk az erőnket, mutassuk meg közösen ismét, hogy velünk magyarokkal a következő évtizedben is számolni kell a Kárpát-medencében mindenhol.

Pásztor Bálint, a VMSZ megbízott elnöke és parlamenti listavezetője rámutatott, hogy kisebbségi sorsban minden választás sorsdöntő, hiszen a közösség azonnal megérezné, ha kevesebb politikus képviselné az érdekeit.

Mi arra készülünk vasárnap, hogy győzni fogunk. Azért készülünk erre, mert azt gondoljuk, hogy mindent megtettünk ennek érdekében az elmúlt hat évben, és nem csak az elmúlt hat évben, hanem az azt megelőző hetekben, hónapokban és években is, és abban bízunk, hogy a vajdasági magyar közösség méltányolni fogja azt a munkát, amelyet a Vajdasági Magyar Szövetség Pásztor István vezetésével az elmúlt 17 évben megvalósított annak érdekében, hogy Vajdaságban jó legyen magyarnak lenni

– hangsúlyozta beszédében a megbízott pártelnök.

PÁSZTOR Bálint; ORBÁN Viktor
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor kormányfő (j) fogadja Pásztor Bálintot, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) megbízott elnökét a Karmelita kolostorban 2023. november 10-én
Fotó: Fischer Zoltán / Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/

Juhász Bálint, a VMSZ intézőbizottságának az elnöke és tartományi listavezetője rámutatott:

azért fontos a választás, mert a jogokat és előnyöket nehezebb megvédeni, mint elérni, most pedig ezen jogok védelméről van szó.

Mint mondta, a VMSZ számos olyan kérdéssel foglalkozott és foglalkozik, amelyekkel más nem, és a VMSZ nélkül ezek – például Szabadka szecessziós városmagjának a megőrzése – háttérbe szorultak volna. Ki, ha nem a VMSZ – vetette fel a politikus mindenkit arra biztatva, hogy vasárnap válassza a Vajdasági Magyar Szövetség listáját az országos és a tartományi parlamenti választáson is.

JUHÁSZ Bálint
Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője és a VMSZ intézőbizottságának az elnöke
Fotó: Molnár Edvárd / Forrás: MTI

Szerbiában december 17-én előrehozott országos parlamenti és tartományi választást tartanak, illetve 65 dél-szerbiai településen előrehozott önkormányzati választást is. Az országos parlamentbe jutásért 18 párt és pártszövetség listája versenyez, az indulók között egyetlen magyar van, a VMSZ listája.

Kiszelly Zoltán: fontos, hogy a vajdasági magyarok minél többen menjenek el szavazni

Fontos, hogy a vajdasági magyarok minél többen menjenek el szavazni, mert akkor megerősíthetik a magyar érdekképviseletet a belgrádi parlamentben – hangsúlyozta a Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.

Kiszelly Zoltán a december 17-i előrehozott szerbiai választások kapcsán elmondta, a Vajdasági Magyar Szövetségnek (VMSZ) megvan arra az esélye, hogy továbbra is meghatározó politikai szereplő legyen Szerbiában, mivel az előrejelzések szerint Aleksandar Vucic pártja nem fog abszolút többséget szerezni, és a kormányzásban ismét koalíciós partner lehet az egyetlen magyar párt.

Amennyiben a magyarok nagy arányban mennek el szavazni, erős képviseletük lesz Belgrádban – jelentette ki a szakértő, hozzátéve: minden szavazat számít, mivel a VMSZ-nek a másfél évvel ezelőtti választásokon 65 szavazaton múlott a hatodik mandátum megszerzése. Kiemelte: a több mandátum erősebb tárgyalási pozíciót jelent a VMSZ számára.

Kiszelly Zoltán a VMSZ tartományi választásokon való szereplésének a fontosságára is felhívta a figyelmet. Mint mondta, a Vajdaságban egy tömbben él a magyarság, és erős regionális képviselettel élhetnek igazán a kisebbségi jogokkal. Ha regionális szinten erős a magyar érdekképviselet, az erősítheti az országos képviseletet is – tette hozzá.

Szerbia EU-csatlakozásának témájában a szakértő úgy vélekedett, hogy Szerbiának vannak még teljesítendő „házi feladatai”, de a magyar kormány támogatja Szerbia felvételét az unióba. Hozzátette: a Fidesz EP-listáján korábban is szerepelt már vajdasági magyar politikus, ami azt bizonyítja, hogy a vajdasági magyarság és az anyaország között még uniós szinten is jó a kapcsolat.

Pethő Attila, az M1 aktuális csatorna tudósítója Szabadkáról bejelentkezve elmondta, a VMSZ az elmúlt másfél hónapban 70 településen mintegy 350 kampányrendezvényt tartott, és számos célt tűzött ki, annak érdekében, hogy a vajdasági magyarok rájuk szavazzanak. Példaként említette az illegális bevándorlás elleni küzdelmet, az infrastrukturális projekteket, a vajdasági települések, a kulturális intézmények, a kórházak és a sportlétesítmények fejlesztését.

A műsorban Szabadkáról kapcsolták Pásztor Bálintot, a VMSZ megbízott elnökét, aki arra bíztatta a Magyarországon élő vajdasági magyarokat, hogy advent harmadik vasárnapján látogassanak haza, és szavazzanak az egyetlen magyar és vajdasági listára.

Azt mondta, a vajdasági magyar közösségnek a legfontosabb érdeke az, hogy erős érdekképviselettel rendelkezzen országos, valamint tartományi szinten is, Szerbiában jó koalíciós kapcsolatot alakítsanak ki és a magyar kormánnyal is megmaradjon a jó kapcsolat, amelynek köszönhetően olyan beruházásokat valósítottak meg, amely magyar és szerb szempontból is nagyon fontosak.



 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában