Furcsa módszerek

2023.12.31. 20:02

Donald Tuskék máris cenzúrázzák az állami médiában a jobboldali közleményeket

Az új lengyel kormány arra utasíthatta a lengyel állami hírügynökséget, hogy ne közölje az ellenzék közleményét.

MW

Donald Tusk

Forrás: ANP via AFP

Fotó: JONAS ROOSENS

Terjedelmes közleményben reagált a lengyel köztelevíziót, a közrádiót és az állami hírügynökséget ért durva és erőszakos támadásra Jaroslaw Kaczynski, a nemrég ellenzékbe került Jog és Igazságosság (PiS) pártelnöke - számolt be róla a V4NA. A nemzetközi hírügynökség cikke szerint Kaczynski élesen bírálta Donald Tusk és baloldali kormánya módszereit, valószínűleg ez az oka annak, hogy Tuskék utasítására a Lengyel Sajtóügynökség (PAP) nem közölte az ellenzéki pártvezér közleményét, cenzúrázva ezzel a jobboldalt.

Jaroslaw Kaczynski azt írta, Tusk egyértelműen ideges, és az ezt követő nyilatkozatai bizonyára leleplezik majd valódi szándékait a másként gondolkodókkal szemben.

Amióta Brüsszelből visszatért Lengyelországba, Donald Tusk egyértelműen az éles társadalmi megosztottságra és a társadalmi erők politikai megsemmisítésére játszik, amelyeknek más az elképzelésük az övékhez képest. A fenyegetés és megfélemlítés a Platform politikai környezetének állandó módszere

- emlékeztetett Kaczynski. Hozzátette: bár sokat beszélnek a demokráciáról és a szabadságról, a valóságban brutálisan el akarják nyomni a demokráciát, a szabadságot és a gondolat- és véleménypluralizmust - írja a V4NA. 

Példaként említette a média teljesen törvénytelen, erőszakos átvételét, valamint a parlamenti képviselők, újságírók és az ilyen intézkedéseket megkérdőjelező, tiltakozó polgárok elleni fenyegetéseket. 

Szimbolikus, hogy a Polgári Platform hatalomra kerülésével a súlyos korrupciós vádakkal sújtott embereket kiengedik a börtönből és Európa szalonjaiba kerülnek, míg a patológiák és visszaélések ellen harcolókat megfosztják parlamenti mandátumuktól és börtönbe akarják zárni őket

– fogalmazott a PiS pártelnöke, aki leszögezte, hogy mindenki mellett teljes mellszélességgel kiállnak, akit megtámad a baloldali kormány.

A cenzúra teljes erővel visszatért – írta Rafal Bochenek, a Jog és Igazságosság szóvivője a közösségi oldalán, utalva a történtekre. Szerinte ez újabb bizonyíték arra, hogy ezek a politikai funkcionáriusok azért jöttek a médiaintézményekbe, hogy befogják az ellenzék száját és elvágják a nyilvánosságot az információktól. Tuskék csak azokat az információkat választják ki, amelyek hízelgőek, így a polgárok nem tudják meg az igazságot.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában