Izraeli–palesztin konfliktus

2023.11.11. 07:23

Az izraeli hadsereg segít a csecsemők evakuálásában

Hírfolyamunkban az MTI, a Magyar Nemzet, a Mandiner és az Origo híreiből válogatunk.

MW

Sérültek az Al-Sifa Kórházban, Gázában

Forrás: Anadolu/AFP

Fotó: Doaa Albaz

Olaf Scholz: fontos, hogy Izrael biztonságos hely a zsidók számára

Olaf Scholz német kancellár szombaton Málagában hangsúlyozta: fontos, hogy Izrael mint biztonságos hely létezik a zsidó emberek számára.

A kancellár az Európai Szocialisták Pártjának (PES) a dél-spanyolországi városban tartott éves kongresszusának szünetében kijelentette, "nagyon fontos tudni világszerte, hogy ez a hely létezik".

"Ezért kell egyértelművé tennünk szolidaritásunkat Izraellel. A Hamász rettenetes, barbár támadása izraeli civilek, gyermekek, idősek ellen, egy fesztiválon részt vevő fiatalok ellen, az ott filmre vett megaláztatások olyan dolgok, amiket nem soha nem fogunk elfogadni" - tette hozzá Olaf Scholz.

A német kancellár egyben hangsúlyozta, hogy mindent meg kell tenni a konfliktus kiszélesedésének a megakadályozására, és lehetővé kell tenni a humanitárius segítség eljuttatását a palesztin területen élőkhöz.

Fontosnak nevezte, hogy továbbra is támogassák Ukrajnát az orosz agressziós háború elleni védekezésben. Hozzátette: ennek érdekében erősíteni kell Európa védelmi kapacitásait. Javítani kell a kapcsolatokat világszerte a feltörekvő országokkal, valamint az úgynevezett "globális dél" államaival.

Németország további 38 millió euró (mintegy 14,3 milliárd forint) segítséget nyújt a Gázai övezet civil lakosságának - jelentette be szombaton Annalena Baerbock német külügyminiszter, aki közel-keleti diplomáciai körútja során Mohammed Stajje palesztin miniszterelnökkel tárgyalt a ciszjordániai Rámalláhban.

Németország idén eddig több mint 160 millió euró (mintegy 60,3 milliárd forint) támogatást nyújtott a palesztin területeknek.

"Minden emberi élet ugyanannyit ér. Mindenkinek joga van békében és biztonságban élni Izraelben és Palesztinában egyaránt" - jelentette ki a tárcavezető.

Annalena Baerbock a tervek szerint szombat este Izraelbe utazik tovább, ahol izraeli kollégájával, Eli Kohennel és Jaír Lapid ellenzéki vezetővel tárgyal.

Az izraeli hadsereg segít a csecsemők evakuálásában

Az izraeli hadsereg szombaton közölte, hogy segíteni fog a legnagyobb gázavárosi kórházban rekedt újszülöttek evakuálásában. Az egészségügyi intézmény közelében heves harcok dúlnak az izraeli katonák és a palesztin fegyveresek között.

A Sifa kórház személyzete kérte, hogy holnap (vasárnap) segítsünk kimenekíteni a csecsemőket a gyermekgyógyászati osztályról egy biztonságosabb kórházba. Megadjuk a szükséges segítséget

 - közölte sajtótájékoztatóján Daniel Hagari, a hadsereg szóvivője.

A szóvivő az érintett gyermekek számát nem közölte.

Előzőleg az Orvosok az Emberi Jogokért-Izrael nevű civil szervezet közölte, hogy két koraszülött meghalt, miután a szülészet intenzív részlegén áramhiány miatt nem működtek az inkubátorok. A szervezet szerint az osztályon ápolt további harminchét koraszülött van életveszélyben.

Mohammed Obeid, az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nemzetközi segélyszervezetnek dolgozó sebész megerősítette, hogy két újszülött halt meg, valamint egy felnőtt beteg, akinek áramhiány miatt leállt a lélegeztetőgépe.

"Azt akarjuk, hogy valaki biztosítsa a páciensek kimenekítését, mert mintegy hatszáz betegünk fekszik a kórházban" - mondta az orvos az MSF által készített videófelvételen.

A betegeken kívül több ezren kerestek menedéket az épületegyüttesben.

Daniel Hagari azt is közölte, hogy az elmúlt három napban csaknem kétszázezren hagyták el a Gázai övezet északi részét dél felé tartva. Az északi részben hevesebbé váltak a Hamász palesztin iszlamista szervezet elleni harcok.

A szóvivő csütörtökön közölte, hogy nem tűzszünet, hanem "naponta négyórás taktikai szünet" lesz a Gázai övezet északi részén, hogy a civilek délre menekülhessenek.

A gázai határőrség bejelentette, hogy vasárnap ismét megnyitják az egyiptomi határnál található Rafah átkelőt a külföldiek előtt.

A külföldiek és a sürgős orvosi ellátásra szoruló palesztin páciensek evakuálását pénteken függesztették fel - közölték egyiptomi és palesztin illetékesek.

Izraeli védelmi miniszter: Bejrút Gáza sorsára juthat, ha a Hezbollah háborúba rángatja Libanont

Joáv Galant izraeli védelmi miniszter szombaton figyelmeztette a Hezbollah síita libanoni fegyveres mozgalmat, az iszlamista palesztin Hamász szövetségesét, hogy Bejrút Gáza sorsára juthat, ha az Irán-barát szervezet háborúba rángatja Libanont.

"Amit megtehetünk Gázában, megtehetjük Bejrútban is" - jelentette ki a tárcavezető Észak-Izraelben, a libanoni határ közelében található egyik katonai támaszponton tett látogatásán.

"Ha a Hezbollah ilyen hibákat követ el itt, az elsők, akik ennek az árát megfizetik, a libanoni állampolgárok lesznek" - figyelmeztetett a miniszter.

Szerinte a Hezbollahot támogató fegyveres csoportoknak az izraeli határon végrehajtott katonai akciói máris túlmennek a helyi provokáció határain. Az izraeli erők "minőségi választ adnak", ami veszteségekhez vezet a Hezbollah soraiban.

"Nem lehet bennünket provokálni, ez végzetes hiba lesz. Teljes harci készültségben vagyunk, készek vagyunk bármilyen csapásra, és felkészültünk bármilyen fejleményre" - szögezte le Joáv Galant.

A minisztérium hangsúlyozta, hogy jelenleg a gázai hadműveletben az izraeli légierő potenciáljának nem egészen 10 százalékát vetették be.

Haszan Naszrallah, a Hezbollah vezetője egy korábbi szombati televíziós beszédében kijelentette, hogy a fegyveres mozgalom új fegyvereket kezdett bevetni a gázai háború kezdete óta minden nap Izrael ellen intézett támadásokban.

"A múlt hét során megerősítettük az ellenállást a libanoni fronton, a műveletek számával, a támadott célpontokkal és bevetett fegyverekkel" - mondta az Irán-barát szervezet vezetője.

Hozzátette, hogy a libanoni ellenállás történelmében most először "öngyilkos drónokat" is bevetnek izraeli célpontok ellen, és napi rendszerességgel küldenek felderítő drónokat az izraeli terület fölé.

Az AFP francia hírügynökség rendelkezésére álló adatok szerint az erőszakos cselekmények kezdete óta legkevesebb 91 ember halt meg, többségében a Hezbollah fegyveresei, de meghalt 11 polgári személy is.

Szombaton a Hezbollah szövetségese, a Amal síita mozgalom első ízben közölte, hogy elveszítette egy fegyveresét Dél-Libanonban egy izraeli légitámadásban.

Izraeli oldalon hat katona és két civil halt meg.

A Hezbollah bevetette a Burkan-rakétákat Izraelben

A Hezbollah vezetője szombaton azt mondta, hogy a csoport új fegyvereket használ az Izrael elleni támadásokban – olvasható az NDTV hasábjain.

Az elmúlt héten az Irán által támogatott csoport megerősítette akcióit a libanoni fronton a műveletek számát, a célpontokat és a fegyverek típusát tekintve

 – mondta Hasszán Naszrallah a Hamász és Izrael közötti háború kezdete óta tartott második televíziós beszédében.

„A síita muzulmán mozgalom először használt Burkan rakétákat” – mondta, hozzátéve, hogy ezek 300-500 kilogramm „hasznos terhet” képesek hordozni.

Naszrallah megjegyezte, hogy más, Irán által támogatott csoportok, többek között Irakból és Jemenből is támadásokat intéznek Izrael és az amerikai csapatok ellen a Közel-Keleten:

Ha ti, amerikaiak le akarjátok állítani ezeket a műveleteket... akkor le kell állítanotok a Gáza elleni háborút.

Elmondta, hogy pénteken több Hezbollah-tagot megöltek Szíriában, ahol a csoport régóta Bassár el-Aszad elnök oldalán áll az ország polgárháborújában.

Brüsszelben több mint húszezer ember vett részt egy palesztinpárti tüntetésen

Több mint húszezer ember vett részt Brüsszelben az Európai menetelés Palesztináért elnevezésű rendezvényen szombaton, hogy felhívja a figyelmet "a nemzetközi jog tiszteletben tartására és elítélje az Európai Unió tétlenségét, továbbá azonnali tűzszünetre szólítson fel Gázában".

A Le Soir napilap tudósítása szerint a felvonulás a kora délutáni órákban indult Brüsszel északi pályaudvaráról. A tüntetésen a belga civil társadalom számos szereplője részt vett, felszólítva az Európai Uniót és tagállamait, hogy tegyenek meg mindent az izraeli-palesztin konfliktus azonnali tűzszünetének elérése érdekében.

A menetet számos nem kormányzati szervezet támogatta, köztük a Belga-Palesztin Egyesület, a Belgiumi Progresszív Zsidók Egyesülete, a Keresztény Munkásmozgalom, a Női Élet feminista szervezet, valamint a Keresztény Szakszervezetek Szövetsége. Az eseményt megelőző sajtóközleményben a szervezők kifejtették, hogy "sürgősen biztosítani kell a nemzetközi jog tiszteletben tartását, és azonnali tűzszünetet kell elérni az emberi életek megmentése érdekében".

A résztvevők a városközponton keresztül a déli pályaudvarra vonultak, ahol szónoklatok hangzottak el. A tüntetés egyik prominens résztvevője volt Omar Barghouti, a Bojkott, Tőkekivonás, Szankciók (BDS) elnevezésű Izrael-ellenes mozgalom társalapítója.

Százezrek tüntettek Londonban a palesztinok mellett

Százezrek tüntettek szombaton Londonban a palesztinok mellett. A rendőrség száznál több ellentüntetőt őrizetbe vett.

Ez volt az ötödik olyan szombat egymás után, amikor tüntetők vonultak a brit főváros utcáira, tiltakozva a Gázai övezetben zajló izraeli hadműveletek ellen.

A mostani londoni demonstráció azonban minden eddiginél nagyobb volt: a Scotland Yard szombat esti becslése szerint a megmozduláson több mint 300 ezren vettek részt.

Az izraeli katonai akció előzményeként a Gázát uraló Hamász iszlamista terrorcsoport fegyveresei október 7-én meglepetésszerű támadást indítottak Izrael ellen, betörtek az ország déli részébe, mintegy 1200 embert meggyilkoltak, háromezret megsebesítettek, 240 túszt a Gázai övezetbe hurcoltak.

A szombati londoni tüntetés résztvevői az előző négy demonstrációtól eltérően ezúttal nem a kormányzati főutcához, a Whitehallhoz vonultak, hanem a Temze túlpartján található amerikai nagykövetséghez.

Szombaton volt ugyanis az első világháború harci cselekményeit lezáró, 1918. november 11-én kihirdetett tűzszünet évfordulója, és ezen a napon az évszázados hagyománynak megfelelően minden évben országszerte jelképes néma főhajtással emlékeznek meg a háborúk áldozatairól.

Ennek központi helyszíne a háborúk katonaáldozatainak londoni emlékműve, a kormányzati negyed közepén emelkedő Cenotaph, ahol szombaton koszorúzást tartottak.

A palesztinok mellett tüntetnek Londonban 2023. november 11-én
Fotó: Andy Rain / Forrás: MTI/EPA

A hivatalos megemlékezés vasárnap lesz, amikor III. Károly király, Rishi Sunak miniszterelnök és számos más vezető közéleti személyiség is koszorút helyez el a Cenotaph tövében, ezután a brit fegyveres erők tízezer veteránja tart felvonulást.

Az előző palesztinpárti tüntetéseken a menet minden alkalommal ugyanerre a helyszínre érkezett, a Scotland Yard azonban a mostani hétvégére kitiltotta az emlékmű szélesebb környékéről a demonstráció résztvevőit, és közölte, hogy azonnal őrizetbe vesz mindenkit, aki itt akar tüntetni.

A szervezők előre közölték, hogy tiszteletben tartják az emléknapot, és a menet nem érinti a megemlékezések helyszíneit.

A londoni rendőrség szombat estig 105 embert vett őrizetbe; nagy többségük a palesztinpárti demonstrációval szembeni ellentüntetések résztvevője volt.

A Scotland Yard beszámolója szerint az ellentüntetők jórészt szélsőjobboldali csoportokhoz kötődtek; nem egyet közülük korábban futballhuliganizmus miatt ítéltek el.

Jelen volt az ellentüntetéseken az English Defence League (Angol Védelmi Liga) nevű, iszlámellenes megmozdulásairól korábbról is ismert szerveződés alapítója, Tommy Robinson és a csoport számos tagja.

Az ellentüntetők több helyen összecsaptak a rendőrséggel, és rátámadtak a palesztinpárti demonstráció távozó résztvevőire is, akiktől palesztin zászlókat ragadtak el.

A rendőrségre igen erőteljes nyomás nehezedett a háborús áldozatok szombati emléknapjára meghirdetett palesztinpárti tüntetések betiltása végett. Sir Mark Rowley, a Scotland Yard főparancsnoka azonban az elmúlt napokban többször is kijelentette, hogy ennek jogi küszöbe "rendkívül magas".

Suella Braverman belügyminiszter a The Times című konzervatív brit napilapban közölt írásában úgy fogalmazott: ez az álláspont "azt az érzetet kelti", hogy a rendőrségi vezetők "kivételeznek" a palesztinpárti tüntetőkkel, hiszen "a szélsőjobboldali és nacionalista" megmozdulások résztvevőivel szemben - ha agresszívakká válnak - a rendőrség "nagyon helyesen" mindig fellép.

A cikkből hatalmas belpolitikai vihar támadt, és Rishi Sunak miniszterelnökre mind erősebb nyomás nehezedik Braverman menesztése végett.

Az ellenzéki Munkáspárt nyilatkozata szerint a szombaton utcára vonult szélsőjobboldali ellentüntetőket a belügyminiszter cikke bátorította fel.

A Scotland Yard szombaton 1850 rendőrrel biztosította a megemlékezés és a tüntetés helyszíneit, a vasárnapi megemlékező rendezvények biztonságára 1375 rendőr ügyel.

Mahmúd Abbász szerint népirtó háború zajlik a palesztinok ellen

Soha nem tapasztalt népirtó háború folyik a palesztinok ellen - jelentette ki Mahmúd Abbász palesztin elnök szombaton Rijádban, az Arab Ligának és az Iszlám Együttműködés Szervezetének (OIC) közös rendkívüli csúcstalálkozóján.

Abbász felszólította az Egyesült Államokat, hogy gyakoroljon nyomást Izraelre a Gázai övezet elleni offenzívájának leállítása érdekében. Hangsúlyozta, hogy a palesztinoknak nemzetközi védelemre van szükségük az izraeli támadásokkal szemben.

Mohamed bin Szalmán szaúdi koronaherceg - az ország de facto vezetője - az értekezleten leszögezte, hogy Izrael a felelős a palesztin nép ellen elkövetett "bűntettekért", és a Gázai övezet "barbár ostromának" leállítását sürgette. Közölte, hogy Szaúd-Arábia határozottan elutasítja a Gázai övezet északi részén élő palesztinok kényszerítését arra, hogy dél felé hagyják el lakhelyüket. A trónörökös hangsúlyozta, hogy országa a nemzetközi színtéren már eddig is komoly erőfeszítéseket tett a háború leállításáért, és tovább folytatja az egyeztetéseket ennek érdekében a nemzetközi közösséggel. Szerinte az egyetlen módja a közel-keleti konfliktus megállításának, ha jogot adnak a palesztinoknak saját független államuk létrehozására, Kelet-Jeruzsálem fővárossal. "Humanitárius katasztrófa tanúi vagyunk, ami azt jelenti, hogy kudarcot vallott az ENSZ Biztonsági Tanácsa és a nemzetközi közösség is, mert nem tudott megálljt parancsolni annak, hogy Izrael nyíltan lábbal tiporja a nemzetközi megállapodásokat" - mondta a szaúdi vezető.

RAISZI, Ebrahim
Az iráni elnöki hivatal által közreadott kép Ebrahim Raiszi iráni elnökrõl és a többi résztvevõrõl az Arab Liga vezetõinek csúcstalálkozóján Rijádban 2023. november 11-én
Fotó: - / Forrás: MTI/EPA/Iráni elnöki hivatal

Recep Tayyip Erdogan török államfő szorgalmazta egy nemzetközi békekonferencia összehívását, hogy végleges megoldást találjanak az Izrael és a palesztinok közötti konfliktusra. "Amire Gázában szükség van, az nem néhány órás fegyverszünet, hanem végleges tűzszünet" - szögezte le Erdogan.

Abdel Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök úgyszintén tartós, "korlátozások és előfeltételek nélküli" tűzszünetre szólított fel. "A gázai emberek kollektív büntetésének politikája elfogadhatatlan, és nem igazolható az önvédelemmel" - tette hozzá.

Tamím bin Hamad asz-Száni katari emír közölte: országa próbál közvetíteni a túsznak elhurcolt izraeliek szabadon bocsátása érdekében, és reméli, hogy hamarosan létrejön egy "humanitárius" tűzszünet a felek között.

Ebrahim Raiszi iráni elnök üdvözölte a Gázai övezetet uraló Hamász palesztin iszlamista szervezetet, amiért háborút indított Izrael ellen, és arra kérte az iszlám országokat, hogy közösen szankcionálják Izraelt, ne szállítsanak neki kőolajat és más árukat. Arra is kérte őket, hogy közösen nyilvánítsák terrorszervezetté az izraeli hadsereget, és hogy szállítsanak fegyvert a palesztinoknak, ha nem áll le a háború. "Nincs más lehetőség, mint ellenállni Izraelnek, úgyhogy kezet csókolunk a Hamásznak, amiért ezt teszi" - jelentette ki felszólalásában. Bírálta az Egyesült Államokat, amiért azt állítja, hogy nem szeretné a gázai konfliktus eszkalálódását, de közben "utánpótlással látja el az izraeli hadigépezetet".

Az SPA szaúdi hírügynökség megjegyezte, hogy az iráni elnök és a szaúdi trónörökös most találkozott először azóta, hogy a két ország márciusban helyreállította diplomáciai kapcsolatait

Bassár el-Aszad szíriai elnök beszédében tetteket sürgetett a szavak helyett. "Ha nincs hatékony nyomásgyakorló eszközünk, akkor minden tettünk és szavunk hasztalan a cionisták kegyetlenségével és az általuk véghezvitt tömegmészárlással szemben. A 32 éve folyamatosan kudarcot valló közel-keleti megbékélési folyamat csak még agresszívabbá tette ezt az entitást és még igazságtalanabbá, nyomorúságosabbá a palesztinok helyzetét" - jelentette ki Aszad, akinek országát az Arab Liga tagként felfüggesztette 2011-ben a szíriai tüntetések kegyetlen eltiprása miatt. Ez utóbbi vezetett a polgárháborúhoz, amely több mint egy évtizeden át tartott, és amely alatt a damaszkuszi rezsimet számtalan vád érte háborús bűncselekmények és vegyi fegyverek bevetése miatt. Aszad csak idén márciusban vehetett újra részt az Arab Liga találkozóján.

Eredetileg csak a 22 tagországból álló Arab Liga tartott volna rendkívüli csúcstalálkozót szombaton az Izrael és a Hamász háborúja miatt, de kibővítették ezt az OIC-vel való közös tanácskozásra, amelynek 57 ország tagja, köztük az összes ligatag.

Válaszolt Macronnak az izraeli miniszterelnök

A Gázai övezet békés polgári lakosainak sorsáért egyedül a Hamász iszlamista terrorszervezetet terheli a felelősség, nem pedig Izraelt – szögezte le Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök szombaton, válaszul Emmanuel Macron francia elnök Izraelt bíráló kijelentéseire.

Netanjahu – a hivatala általa nyilvánosságra hozott közlemény szerint – emlékeztetett arra, hogy Izrael azért lépett háborúba, mert „a terrorszervezet brutálisan meggyilkolt több száz izraelit, több mint kétszázat pedig fogságba ejtett”.

Hangsúlyozta, hogy Izrael mindent megtesz azért, hogy ne tegyen kárt civilekben, felszólítja őket a harcok által érintett területek elhagyására.

Ezzel szemben a Hamász mindent megtesz annak megakadályozására, hogy a polgári lakosok elhagyják a nem biztonságos területeket, és fegyveresei élő pajzsként használják őket.

Az izraeli miniszterelnök szavai szerint a Hamász kegyetlen körülmények között tart fogságban nőket, gyermekeket és idős embereket, amivel emberiesség elleni bűntettet követ el. Ezen felül a terrorszervezet fegyveresei iskolákat, mecseteket és kórházakat használnak főhadiszállásként.

A teljes cikket a Magyar Nemzeten olvashatja el.

Így dolgozik a terroristák ellen harcoló izraeli különleges katonai egység

Az izraeli fegyveres erők (IDF) Yahalom nevű egysége a legfejlettebb technológiával semlegesíti az ellenséges robbanóanyagokat Gázában és egész Dél-Izraelben – írják az IDF hivatalos YouTube-csatornáján, ahol egy videót is közzétettek az egységről.

A teljes cikket a Magyar Nemzeten olvashatja el.

Palesztin minisztérium: áramhiány miatt leállt a Gázai övezet legnagyobb kórháza

Áramhiány miatt szünetelteti a működését a Gázai övezet legnagyobb egészségügyi intézménye, a gázavárosi as-Sifa kórház - közölte szombaton az övezetet irányító Hamász iszlamista palesztin szervezet egészségügy-minisztériuma.

A közlemény szerint a kórház azért kényszerült felfüggeszteni a működését, mert elfogyott az áramtermeléshez használt összes üzemanyag. A kórházban - amelyben a közlés szerint több ezer beteg, sebesült és a harci cselekmények elől oda menekült ember tartózkodik - víz és élelem sincs, és a távközlés sem működik.

Asraf al-Kidra, a minisztérium szóvivője a Reuters hírügynökségnek azt mondta, hogy egy újszülött életét vesztette a kórházban, miután leálltak az inkubátorok a gyerekek intenzív osztályán. Később a minisztérium arra figyelmeztetett, hogy legalább 39 további újszülött élete van veszélyben az áram- és a gyógyszerhiány miatt.

Az Orvosok az Emberi Jogokért-Izrael nevű civil szervezet még később azt jelezte, hogy már két koraszülött csecsemő halt meg a Sifa kórház szülészetének intenzív részlegén az áramhiány miatt.

A tárca azt is közölte, hogy a Gázai övezet 35 kórházából jelenleg húsz szünetelteti a működését. Ezt megerősítette az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

Mohammed Abu Szalmíja, az as-Sífa igazgatója arról számolt be, hogy az izraeli tüzérség egész éjjel intenzíven lőtte az épületet és környékét, de más kórházak épületét is. A támadott területeken "többtucatnyi halálos és többszáz sebesült áldozat" van, de a mentők nem tudnak értük menni éppen a szüntelen támadás miatt.

Az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nemzetközi segélyszervezet, amelynek az alkalmazottai még a kórházban dolgoznak, azt jelentette, hogy az elmúlt huszonnégy órában több találat érte a Sifa kórházat, egyebek mellett a szülészetet is.

Marva Abu Szaada, a Sifa sebészeti osztályának főorvosa az Orvosi Segítség a Palesztinoknak (MAP) nevű civil szervezet szerint közölte, hogy senki sem hagyhatja el a kórházat.

"Rálőttek azokra, akik megpróbáltak elmenni. Egyeseket megöltek, másokat megsebesítettek" - tette hozzá.

Az izraeli hadsereg szerint nem lőnek a kórházra és nincs ostrom alatt a létesítmény. Mose Tetro izraeli ezredes közölte, hogy harcok folynak az izraeli hadsereg és a Hamász között az egészségügyi intézmény körül. Az ezredes szerint a hadsereg egyeztetést biztosít, hogy bárki biztonságban elhagyhassa a kórházat.

Az izraeli hadsereg korábban azt közölte, hogy vadásznak a Hamász fegyvereseire, akik kórházépületekből is lőnek.

A palesztin vörös félhold szerint péntek este izraeli mesterlövészek lőtték többször az al-Kudsz kórházat.

Nagy a baj Gázában: katasztrófára figyelmeztet a Vöröskereszt

"Elviselhetetlen a gázai kórházak lerombolása, amelyet be kell szüntetni. Polgári személyek - paciensek és egészségügyi dolgozók - ezreinek élete forog veszélyben" - hangsúlyozta közleményében William Schomburg, az ICRC gázai képviseletének vezetője.

Az ICRC felszólított a gázai egészségügyi létesítmények, a paciensek és az ápoló személyzet sürgős megvédésére.

A túlterhelt, a szállításokból kifogyott és egyre veszélyesebb helyzetben lévő gázai egészségügyi rendszer eljutott arra a pontra, ahonnan már nincsen visszatérés, a helyzet ezrek életét veszélyezteti, sebesültekét, betegekét és a belső menekültekét

- mutatott rá a szervezet, kiemelte, hogy kórházak és mentők rongálódtak meg súlyosan a támadások miatt.

Kiderült, meddig lesznek nyitva az evakuálási útvonalak Gázában

Az izraeli hadsereg közlése szerint ma 16 óráig marad nyitva a "biztonságos átjáró" a Gázai övezet északi részén élő civilek számára, akik a Szalah al-Din utcán dél felé haladva mozoghatnak. A lakosok a Shati térségében zajló harcok miatt az övezet tengerparti útját is használhatják - közölték.

A hadsereg hozzátette, hogy délelőtt 10 órától négy órára "taktikai jelleggel felfüggeszti a katonai tevékenységeket" a Dzsabalíja menekülttáborban, hogy a civilek elmenekülhessenek.

"Felszólítjuk Önöket, hogy biztonságuk megőrzése érdekében használják ki a rendelkezésre álló időszakot arra, hogy délre költözzenek, mert a Gázai övezet északi részén kiterjedt harcok folynak" - áll az üzenetben.

Az izraeli hadsereg szerint az elmúlt két napban több mint 100 ezer palesztin menekült délre, de délen továbbra is bombázással és szörnyű körülményekkel kell szembenézniük. Szemtanúk is beszámoltak a délre menekülő emberek elleni támadásokról.

Fokozott rendőri készültéget rendeltek el az izraeli-koszovói meccs miatt

Miközben az izraeli labdarúgók arra készülnek, hogy vasárnap Koszovó ellen játsszanak egy Euro 2024-es selejtezőt – az első nemzetközi mérkőzésüket azóta, hogy októberben kitört a háború az országban,– a pristinai rendőrség riadókészültségben van, miután a közösségi médiában több bejegyzés is a mérkőzés elmaradását követelte – számolt be a Times of Israel.

Bár a koszovóiak túlnyomó többsége muszlim, Koszovó azt tartja magáról, hogy nincs nála Amerika-pártibb ország a világon, és szilárdan kitart legfontosabb szövetségese és külpolitikája mellett – jegyezte meg a lap. De miután a a #BabyKillersAreNotWelcomedHere hashtag alatt több tucatnyi, Izrael gázai katonai tevékenységét bíráló üzenet jelent meg a közösségi médiában, a koszovói rendőrség a helyi médiának azt nyilatkozta, hogy

"fokozták a biztonsági intézkedéseket", hogy a mérkőzés "ugyanolyan zökkenőmentesen menjen, mint más sportesemények".

A mérkőzést eredetileg október 15-én rendezték volna, de elhalasztották, miután október 7-én a Hamász harcosai átözönlöttek az izraeli határon; 1200 embert, főként civileket öltek meg, és mintegy 240 túszt ejtettek – idézte fel a Times of Israel.

Palesztin aktivista: a civilek körében elterjedt a félelem - videó

Saleh al-Jafarawi palesztin aktivista szerint a körülmények nehezek, és a civilek körében elterjedt a félelem.

Iráni elnök: fontos az iszlám államok egysége

Az Al Jazeera újabb híreket kapott az iráni elnöktől, aki a teheráni repülőtérről beszélt.

Gáza nem a szavak színtere. A cselekvésé kell lennie

- mondta Raisi. Hozzátette: "Ma nagyon fontos az iszlám országok egysége".

A saját kezükkel temetik el a halottakat

Az al-Shifa kórházból Monir al-Bashr, a gázai egészségügyi minisztérium igazgatója nyilatkozott, aki szerint

A palesztinok kénytelenek a kezükkel ásni, hogy a kórház területén belül eltemethessék a holttesteket.

Nincsenek felszereléseink vagy gépeink a sír kiásásához. El kell temetnünk ezeket a holttesteket, különben járványok törnek ki. Ezek a holttestek napok óta az utcán hevernek

- mondta az Al Jazeerának.

Izraeli kormányfő: a gázaiak sorsáért nem Izrael, hanem a Hamász a felelős

A Gázai övezet békés polgári lakosainak sorsáért egyedül a Hamász iszlamista terrorszervezetet terheli a felelősség, nem pedig Izraelt - szögezte le Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szombaton, válaszul Emmanuel Macron francia elnök Izraelt bíráló kijelentéseire.

A francia államfő a BBC brit közszolgálati televíziónak adott, péntek este közzétett interjújában úgy fogalmazott: a Gázai övezetben végrehajtott izraeli légitámadások "tényszerűen a civil lakosságot érik", és ezt semmi nem indokolhatja. Macron egyúttal felszólította Izraelt, hogy vessen véget a polgári lakosságot sújtó légicsapásoknak.

Netanjahu - a hivatala általa nyilvánosságra hozott közlemény szerint - emlékeztetett arra, hogy Izrael azért lépett háborúba, mert "a terrorszervezet brutálisan meggyilkolt több száz izraelit, több mint kétszázat pedig fogságba ejtett". Hangsúlyozta, hogy Izrael mindent megtesz azért, hogy ne tegyen kárt civilekben, felszólítja őket a harcok által érintett területek elhagyására. Ezzel szemben a Hamász mindent megtesz annak megakadályozására, hogy a polgári lakosok elhagyják a nem biztonságos területeket, és fegyveresei élő pajzsként használják őket.

Az izraeli miniszterelnök szavai szerint a Hamász kegyetlen körülmények között tart fogságban nőket, gyermekeket és idős embereket, amivel emberiesség elleni bűntettet követ el. Ezen felül a terrorszervezet fegyveresei iskolákat, mecseteket és kórházakat használnak főhadiszállásként.
Netanjahu figyelmeztetett arra, hogy azok a bűntettek, amelyeket most a Hamász a Gázai övezetben visz véghez, holnap akár Párizsban, New Yorkban vagy bárhol máshol a világban megtörténhetnek. "Ezért a világ vezetőinek a Hamászt kell elítélnie, nem pedig Izraelt" - szögezte le a miniszterelnök.

Fokozódnak a harcok az al-Shifa kórház körül

Mustafa Sarsour, aki elmondása szerint az egyetlen újságíró, aki az al-Shifa kórházban maradt, az orvosi komplexumból beszélt az Al Jazeerának. Elmondta, hogy drónok lebegnek a környéken, és a kórház területén belül vagy kívül mozgó személyeket veszik célba. Leszögezte:

a kegyetlen harcok miatt senki sem tudja elhagyni a kórházi területet.

Ennyien haltak meg a Hamász támadásában

Izrael felülvizsgálta a Hamász október 7-i támadásaiban meghaltak számát. "Az október 7-i mészárlás hivatalos áldozatainak száma körülbelül 1200" - közölte Lior Haiat izraeli külügyminisztériumi szóvivő egy írásos közleményben.

Az amerikai külügyminiszter szerint távolról sem elegendők az izraeli lépések a civilek védelmében

Kevesli az izraeli lépéseket a civil áldozatok korlátozására a Gázai övezetben az amerikai külügyminiszter. Antony Blinken erről kilencnapos diplomáciai körútjának végén beszélt pénteken.

A külügyminiszter a Közel-Kelet és Ázsia több országát érintő útja végén az indiai Új-Delhiben kijelentette, hogy "túlságosan sok" palesztin halt meg és szenved, miközben Izrael kíméletlenül folytatja a háborút a Hamász ellen a Gázai-övezetben.

Antony Blinken elismerését fejezte ki Izraelnek, hogy formálisan is bevezette a napi humanitárius szüneteket a műveleti területen, lehetővé téve a civilek számára a távozást, valamint, hogy az izraeli vezetés egy második biztonságos menekülési folyosó is megnyitott. Hozzátette, hogy az izraeli lépések "emberéleteket fognak megkímélni és több segély eljutását teszi lehetővé a szükséget szenvedő palesztinok számára, ugyanakkor sokkal többet kell még tenni a polgári lakosság védelmében, és annak érdekében, hogy a humanitárius segítség elérjen hozzájuk".

Lakóházak romjai egy izraeli rajtaütés után a Ciszjordánia északi részén fekvő Dzsenín városában lévő menekülttáborban 2023. november 10-én
Fotó: Alaa Badarneh / Forrás: MTI/EPA

Macron a BBC-nek: Izraelnek abba kell hagynia a gázai civilek bombázását

Izraelnek abba kell hagynia a Gázai övezet civil lakosságát érő bombatámadásokat - mondta a BBC brit közszolgálati televíziónak nyilatkozva a francia elnök.

Emmanuel Macron a BBC által péntek este ismertetett interjúban nem zárta ki az orosz-ukrán konfliktus tárgyalásos megoldásának lehetőségét.   

A közel-keleti konfliktus fellángolásáról szólva úgy fogalmazott: a Gázai övezetben végrehajtott izraeli légitámadások "tényszerűen a civil lakosságot érik", és ezt semmi nem indokolhatja.

Macron szerint a bombatámadásokban csecsemők, nők, idős emberek halnak meg. Erre semmi ok, semmi jogosultság nincs, "éppen ezért arra szólítjuk fel Izraelt, hogy ezt fejezze be" - mondta a BBC-interjúban a francia elnök.

Ennyien haltak meg a Hamász támadásában

Izrael felülvizsgálta a Hamász október 7-i támadásaiban meghaltak számát. "Az október 7-i mészárlás hivatalos áldozatainak száma körülbelül 1200" - közölte Lior Haiat izraeli külügyminisztériumi szóvivő egy írásos közleményben.

Netanjahu: a világ vezetőinek a Hamászt kellene elítélniük, nem Izraelt

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök azt mondta, hogy a nemzeteknek inkább a Hamászt kellene elítélniük, mint Izraelt. Azt is mondta, hogy hadserege megpróbálja kivonni a civileket a konfliktusból, míg a Hamász emberi pajzsként használja őket.

"A Hamász-ISIS által ma Gázában elkövetett bűncselekményeket holnap Párizsban, New Yorkban és az egész világon elkövetik" - figyelmeztetett nyilatkozatában.

Ez történt pénteken:

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában